AfD-kongresszus: a minareteket és a burka viselését be kell tiltani!

AfD-kongresszus: a minareteket és a burka viselését be kell tiltani!

A bevándorlásellenes Alternative für Deutschland (AfD) tényszerű megállapítása szerint az iszlám nem egyeztethető össze a német alkotmánnyal.

A zsidó sajtóban már szélsőjobboldali jelzővel elismert, a legutóbb három német tartományban lezajlott választásokon taroló EU-szkeptikus párt stuttgarti kongresszusán elfogadták azt a nyilatkozatot, amely szerint az iszlám nem egyeztethető össze a német alkotmánnyal, a minareteket és a burka viselését pedig be kellene tiltani.

Az AfD-t ugyan csak három éve alapították, de a sáskajárás alaposan megnövelte a párt népszerűségét, a közvélemény-kutatások szerint támogatottsága a lakosság körében egészen 14 százalékig is terjedhet, feladva a leckét ezzel a 2017-es választások előtti évben Angela Merkel kancellárnak és az ország hagyományos nagy pártjainak – írja a Guardian.

Kommunista felforgatók tüntettek az AfD ellen

Az RT News információi szerint – mint azt korábban megírtuk – mintegy 400 szélsőbaloldali tüntetőt tartóztattak le még szombaton az AfD-kongresszusnak otthont adó épület előtt. A vörös felforgatók megpróbálták lezárni a helyszín felé vezető utakat, miközben a megszokott "Nácik, haza!" illetve a "Bye-bye AfD" rigmusokat skandálták. A rendőrök szerint néhány békés demokrata vascsövekkel és falécekkel volt felszerelkezve.

(Kuruc.info – HVG – Guardian nyomán)

Korábban írtuk: Szélsőbalos csürhe támadt a hazájukért aggódó németekre – 400 antifát gyomlált ki a rendőrség


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »