Ady Endre Alapiskola: karanténkeringő

Ady Endre Alapiskola: karanténkeringő

Az ország harmadik legnagyobb magyar tannyelvű alapiskolájában még nem súlyos, de nagyon komoly a helyzet, a 28 osztályból jelenleg 17 van karanténban.

Tulajdonképpen arányosan a napi fertőzöttségi adatokat és a járványgörbét kopírozzuk, a járvány az utóbbi hétvégén durva belépőt rendezett, a múlt szombaton és vasárnap égtek a telefonvonalak és hétfőn a 28 osztályunkból összesen 12 osztályt kellett karanténba küldenünk, őket még tíznaposba – vázolta a helyzetet ma lapunknak Bacsó Péter a párkányi Ady Endre Alapiskola igazgatója. A tanár úrral telefonon beszéltünk, ő szintén karanténban van, elkapta a vírust. Az ország harmadik legnagyobb magyar tannyelvű alapiskolájában tegnap újabb két osztályt, ma, szerdán pedig megint két osztályt kellett haza-, ill. karanténba küldeni. Egyelőre annak örülnek, hogy még nem kellett az egész iskolát bezárni és jelenleg a hibrid oktatás működik, A karanténban lévő gyerekeknek távoktatást tartanak, a tünetmentesek még jelenléti oktatásban vesznek részt.

Hírdetés

Bár a járvány az 51 fős tanári kar egyötödét érinti, azaz az érintett pedagógusok vagy betegszabadságon vagy karanténban vannak, az oktatás folyamatossága még zavartalan és egyetlen tantárgy oktatása sem marad el tanárhiány miatt. Mert távoktatásban azok a tanárok is dolgozni tudnak a karanténból, akiknek ezt az egészségi állapota engedi. A járvány előtti influenzaidőszakok tapasztalata az, hogy akkor már a tanulói összlétszám egyharmadának betegsége esetén mérlegelte a közegészségügyi hivatal a bezárást, most a minisztérium és a járási tisztiorvosi hivatal álláspontja az, hogy – ahogy a helyzet engedi – minél tovább tartsák fenn a jelenléti ill. a hibrid oktatást. A most hétfőre lefertőződött osztályok még 10 napra mentek karanténba, a tegnap és ma hazaküldöttek már csak öt napig lesznek vesztegzár alatt. A 28 osztályból pénteken tér vissza az iskolába 1 osztály, 31-én, hétfőn pedig 11 osztály.

Bacsó Péter tájékoztatása szerint az omikron rendkívül gyorsan és agresszíven fertőz, már 5 perc kontaktusidő alatt is el lehet kapni a vírust, 2 métertől közelebbi távolságból és a gyerekek gyorsan fertőződnek. Még úgy is, hogy iskolán belül kötelező a maszkviselés, a kézmosás, fertőtlenítés, távolságtartás. Lázmérés van és csak tünetmentes, gyereket engednek be az épületbe. De sokszor ez sem elég, gyakran előfordul, hogy az iskolában jól van a tanuló, tünetmentes, de este már telefonál a szülő, hogy jelentkeztek a tünetek, beteg, otthon marad a gyerek.

Súlyos esetről hálistennek egyelőre nem tudok, mi azt tanácsoljuk a szülőknek, hogy csak tünetmentesen küldjék a gyerekek iskolába. Az sem biztos, hogy a gyerekek csak a suliban fertőződnek meg, mert bárhol máshol is elkaphatják, hogy például hétvégén kikkel érintkeznek, azt mi nem tudjuk ellenőrizni. Még egy ideig át kell vészelnünk ezt az időszakot, remélem nem fog kelleni hetekre bezárni az iskolát“ – taglalta az igazgató. Az a diák, akinek karanténban komolyabb láza van, vagy orvosilag igazolja, hogy nem tud még online sem tanulni, annak az internetes órákon sem kell részt vennie.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »