Advent – A böjt, a bűnbánat és a jócselekedetek ideje

Advent – A böjt, a bűnbánat és a jócselekedetek ideje

Idén november 27-én veszi kezdetét az advent, amely a karácsonyra való lelki felkészülés négy vasárnapon át tartó időszaka.

Jézus születésének ünnepére az erre az időszakra jellemző katolikus szertartásokkal és szokásokkal készülünk, melynek része a böjt, a bűnbánat és a tettekben megnyilvánuló jócselekedetek.

Az adventi készület hagyománya a 4. századból ered, ekkor a vízkeresztkor tartott keresztelések előtt háromhetes előkészületi időt tartottak. A következő században ez a várakozás átalakult: lelkileg a keresztények már a karácsonyra, Krisztus megszületésének ünnepére készültek, az ünnepet megelőző hat héten keresztül. Ebből rövidült le a négy vasárnapot átívelő adventi időszak.

A hagyományos adventi koszorú – melyet három lila és egy rózsaszín gyertya díszít – a közös karácsonyvárást segíti, melyet nemcsak a templomban, hanem a családokban és más közösségekben is elkészítenek. A gyertyák színe szimbolikus jelentőséggel bír: a lila a bűnbánatra, a rózsaszín az örömre utal.

A legjellegzetesebb adventi liturgia a napfelkelte előtt tartott hajnali „angyali mise”, a roráté – ez a Szűzanyával való várakozás népi megnyilvánulása.

Az adventi időszakban a templomi oltárokat nem díszítik virággal, az orgona csak az énekek kíséretére szorítkozik, a miséző pap violaszínű miseruhát ölt.

Az advent egyik kedvelt szokása még a keresztény családok közös Szent Család-járása. Ennek során egy kisebb közösség tagjai vagy több család gyűlnek össze hétről hétre más otthonban a Szűz Máriát, Szent Józsefet és a gyermek Jézust ábrázoló kép előtt, hogy együtt imádkozzanak.

Az adventi előkészület során a böjtölés és bűnbánat mellett tettekben megnyilvánuló jócselekedetekkel is készülünk az ünnepre. Ebben az időszakban még inkább figyelünk a körülöttünk élő elesettekre. A hétköznapi jótettek mellett a Karitász-szervezetek akcióihoz csatlakozva is segíthetünk a rászorulókon.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »