Adóparadicsomból jött az Együtt főtámogatója

Adóparadicsomból jött az Együtt főtámogatója

Miközben az Együtt elnöke, Szigetvári Viktor kemény szavakkal ostorozza a panamai offshore-botrányban szerinte érintett politikusokat, pártjának legnagyobb támogatója maga is több, adóparadicsomokban bejegyzett vállalkozásban érdekelt. A panamai illetőségű Danczkay Ágnes közel három és fél millió forinttal szponzorálta a pártot.

Hárommillió-háromszázötvenezer forinttal támogatta az Együtt – Korszakváltók Pártját 2015-ben Danczkay Ágnes – derül ki a szervezet 2015-ös beszámolójából. A hölgy ezzel a párt legnagyobb mecénása volt a magánszemélyek között. A jogszabályok szerint a politikai szervezeteknek csupán az ötszázezer forint feletti támogatásokat kell nevesíteniük. Az Együttnek Danczkay Ágnesen kívül csupán egyetlen magánszemélyt tüntetett fel a dokumentumban, Deschelák Károly 520 ezer forinttal segítette őket. A Danczkay név nem ismeretlen a hazai közéletben, az azóta elhunyt Danczkay Béla volt az egyik tulajdonosa annak a kanadai illetőségű cégnek, az ADC-nek, amelyik még a Horn-kormány idején, 1996-ban igen kedvező feltételek mellett kapott jogot a ferihegyi repülőtér üzemeltetésére.

Az ADC a Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatósággal (LRI) együtt megalakította a Ferihegyi Utasterminál-fejlesztő és -hasznosító (FUF) Kft.-t, ez a cég üzemeltette a repülőteret mindaddig, amíg már az első Orbán-kormány idején fel nem mondta az állam a velük kötött szerződést. Az ADC évekig pereskedett az elmaradt haszon miatt, végül több milliárd forint kártérítést kellett részükre kifizetni. Ebben szerepet játszott, hogy a 2002-ben hatalomra került szocialista kormány a hírek szerint nem képviselte teljes szívvel a nemzetközi döntőbíróság előtt az állam érdekeit.

Danczkay Béla felesége, Ágnes is több vállalkozásban érdekelt Magyarországon. Foglalkozott műkincs-kereskedelemmel, de ingatlanfejlesztéssel és -forgalmazással is. Legnagyobb ilyen vállalkozása, a Royal Development Ingatlanfejlesztő Kft. jelenleg is árul nagy értékű ingatlanokat a Gellért-hegyen. A cég amúgy 116 milliós törzstőkéje mellett 2014-ben nem ért el egyetlen fillér értékesítési eredményt sem.

Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke nemrég kemény hangú nyilatkozatban ostorozta a Fideszt, miután az úgynevezett Panama-iratokból kiderült, egy volt fideszes képviselő is érintett off­shore-cégekben, illetve Mikola Istvánt is ezzel gyanúsította meg Szigetvári, „hétpróbás offshore-ozóknak” nevezve őket.

Danczkay Ágnes, Szigetváriék legbőkezűbb támogatója több cégben is érdekelt Magyarországon, ezek nagy része – például az Emerald Development Ingatlanfejlesztő Kft. vagy a Lido Investments Ingatlanfejlesztő Kft. – ciprusi, illetve Virgin-szigeteki off­shore hátterű vállalkozás. A mecénás állandó lakcíme Panamavárosban van.

Az Együttnek tavaly alig 146 millió forint bevétele volt, döntően állami támogatásból, külsősöktől csupán 11 milliót tudtak szerezni. Az egykor Bajnai Gordon alapította párt háttérszervezetétől, a Haza és Haladás Alapítványtól, illetve a hasonló nevű egyesülettől évek óta hiába várjuk, hogy részletesen elszámoljanak a kapott támogatásokkal. Annyi biztos, hogy az alapítvány egyéb hozzájárulások mellett 2011-ben 209 ezer euró, 2012-ben 119 ezer, 2013-ban pedig 454 ezer dollár (kb. 200 millió forint) támogatást kapott a Soros Györgyhöz köthető Center for American Progress szervezettől.

Az akkori hírek szerint összesen közel egymilliárd forinttal szponzorálta Soros különböző szervezeteken keresztül a pártot, bár ezt az Együtt tagadta. Az alapítvány és az egyesület ma semmilyen működési jelet nem mutat, honlapjukon 2014-es az utolsó bejegyzés, 2013-as beszámolójuk elérhetetlen, alapítójuk, Bajnai Gordon pedig úgy tűnik, egyelőre bevégezte itthoni küldetését, és kiszállt a politikából.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »