”Adolf Hitler lelke éledt újjá Izrael némely vezetőjében” – „Izrael a legcionistább, legfasisztább és legrasszistább állam a világon”

Éles szavakkal bírálta a Hamász palesztin szervezet gázai övezeti létesítményeire mért izraeli katonai csapásokat Recep Tayyip Erdogan török elnök kedden a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) parlamenti frakcióülésén. “Adolf Hitler lelke éledt újjá Izrael némely vezetőjében” – hangoztatta Erdogan.

A török államfő külön is ostorozta az izraeli parlament által múlt csütörtökön elfogadott nemzetállam-törvényt, amely a zsidó nép nemzeti otthonaként határozza meg Izraelt és az arab nyelvnek a hivatalos helyett különleges státust ad.

E törvény Erdogan szerint “minden kétséget kizáróan annak a bizonyítéka, hogy Izrael a legcionistább, legfasisztább és legrasszistább állam a világon”.

Mint mondta, a jelek szerint Izrael “terrorállam” nem elégszik meg ennyivel, hanem “vérbe és keserűségbe fojtja” az egész közel-keleti régiót, majd a világot.

Az 57 muzulmán országot tömörítő Iszlám Együttműködés Szervezetének (OIC) rendkívüli ülését a közelmúltban az OIC soros elnökeként Törökország kétszer is összehívta. Tavaly decemberben Ankara az ellen emelte fel hangját, hogy az Egyesült Államok Jeruzsálemet ismerte el Izrael fővárosaként, idén májusban pedig azért, mert Washington át is helyezte Jeruzsálembe izraeli nagykövetségét.

mti


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »