Adóellenőröket ejtett foglyul egy Uberes

A feketetaxizás visszaszorítása érdekében indított ellenőrző akciók során adóellenőröket „ejtett foglyul” egy pánikba esett Uberes. A sofőr a fuvar végén az ajtókat blokkolva újra útnak indult, de nem árulta el, hova akarja szállítani a NAV munkatársait. Mint később kiderült, pánikba esett, hogy le akarják venni az autó rendszámát.

Egy ellenőrző akció keretében rendeltek ubersofőrt a NAV munkatársai. A célállomáson a vélhetően gyanút fogott sofőr az utasok külön kérésére sem akarta lezárni a fuvart, hiába győzködték, hogy így nem értékelhetik a szolgáltatást a neten. Miután kiderült, hogy a sofőr NAV ellenőrzés alanya, először kiutasította a revizorokat, akik azonban a jegyzőkönyv lezárása nélkül nem hagyták el a helyszínt.

A gépkocsivezető ekkor blokkolta az ajtókat, elindult és az ellenőrök kérdésére csak annyit mondott, „jó helyre” viszi őket. Út közben rádión leadta kollégáinak a két revizor személyleírását. Fél órába telt, mire a sofőr megnyugodott és elengedte a NAV-osokat, akik addigra már telefonon segítséget kértek.

Az ubersofőr attól tartott, hogy a BKK és a Rendőrség munkatársai is előkerülnek, és leveszik az autó rendszámát, ezért ijedtében inkább elhajtott a revizorokkal együtt.

A kormány számos intézkedést hozott a feketetaxizás visszaszorítására. A feketén taxizókat magas pénzbüntetés, jogosítvány bevonása, a gépjármű forgalomból való kizárása sújthatja.

Az Országgyűlés már megkezdte annak a törvényjavaslatnak a tárgyalását is, amely blokkolhatóvá teszi a törvénytelen személyszállítást végző szolgáltatók honlapjait. Ezzel párhuzamosan összehangolt adóügyi és közúti ellenőrzések kezdődtek a feketetaxizók kiszűrésére – olvasható a kormany.hu-n.

Az adóhatóság több mint 300 Uber-ellenőrzést végzett és 3,6 millió forint mulasztási bírságot szabott ki Uber-szolgáltatókra, kiszűrtek 20 adószám nélküli sofőrt.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »