Adjuk tovább azt az irgalmasságot, amit kaptunk – egyházmegyei „látónap” Székesfehérváron

Adjuk tovább azt az irgalmasságot, amit kaptunk – egyházmegyei „látónap” Székesfehérváron

Irgalmasság a családban, a katekézisben, a lelkipásztori szolgálatban – ez volt a témája az idén szeptember 3-án megrendezett, a helyi hitélet megújítását célzó konferenciának, a XIII. Székesfehérvári Egyházmegyei Látónapnak.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A találkozó elején az egyházmegye papjaival tartott szentmisét Spányi Antal megyéspüspök, a mintegy 350 hitoktató és lelkipásztori munkatárs jelenlétében. A XIII. „Látónap”-konferencia a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban folytatódott.

Az úgynevezett „Látónap” évről-évre a Székesfehérvári Egyházmegye papsága és a világi hívek együttműködését szolgálja. A koncelebrált püspöki szentmisével kezdődő lelki napon Spányi Antal püspök arról beszélt, hogyan közvetítsük Isten irgalmasságát azok felé, akik még nem ismerik az Ő kinyilatkoztatott igazságát, járatlanok az egyházi liturgiában, de kinyitnak a keresztény közösségi élet felé. „Úgy beszéljünk az irgalomról, hogy közben mutassuk meg Isten szeretetét. Kérjük, segítsen bennünket azon az úton, amely visszatart minket minden gyarlóságtól, és vezessen minket a jóságos Atya Szentlelke által az irgalmasság felé” – hangzott el a beszédben.

A szentmise után a művelődési házban köszöntötte a megyéspüspök az egybegyűlteket, majd Ugrits Tamás irodaigazgató teológiai értelemben beszélt arról, hogy Isten irgalmassága nem választható el igazságosságától. Idejét ajándékozza nekünk, és velünk járja életünk útját a szenvedésben is.

A délelőtt folyamán Szilágyi Szabolcs előadása adott áttekintést arról, hogyan függ össze a lelkipásztorkodás az irgalmasság lelki cselekedeteivel. Harkai Gábor családreferens és a Simonics házaspár abban erősítették meg a lelkigyakorlat résztvevőit, hogy az irgalmasság cselekedeteit miként éljék mindennapi életükben, elsősorban szűk környezetükben, családjukban.

Délután Berta Kata és Tóth Tamás atya a megbocsátás témáját járták körül: Hogyan bocsássunk meg önmagunknak, és milyen lépéseket kell tennünk, hogy kiengesztelődjünk másokkal? Fehér Margit a napokban szentté avatott Teréz anya példája nyomán beszélt arról, milyen fontos a hitoktató jelenléte ott is, ahol a hitoktatás sikertelennek tűnik.

A lelkinap zárásaként Spányi Antal püspök arra biztatott, hogy a hitoktatók és a lelkipásztori munkatársak az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit bátran hirdessék. Ahogy Isten irgalmas szeretete feléjük árad, úgy adják tovább azt az emberek felé, ott, ahol élnek, ahol szolgálatukat végzik.

Forrás és fotó: Székesfehérvári Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »