Áder János részvétét fejezte ki a pittsburghi lövöldözés miatt

Áder János köztársasági elnök részvétét fejezte ki a pennsylvaniai Pittsburgh egyik zsinagógájában tizenegy életet követelő szombati lövöldözés miatt.

A Köztársasági Elnöki Hivatal vasárnapra virradóra, az MTI-hez eljuttatott közleményében idézte a floridai látogatáson tartózkodó államfőt, aki Donald Trump amerikai elnöknek címzett üzenetében azt írta: mély szomorúsággal értesült a pittsburghi Élet Fája zsinagógában történt értelmetlen erőszakcselekményről, amely oly sok ártatlan amerikai állampolgár életét követelte.

Áder János a magyar nép nevében kifejezte részvétét az amerikai elnöknek, illetve az áldozatok családjainak és barátaiknak, valamint reményét azért, hogy ennek az embertelen támadásnak a sebesültjei gyorsan felépüljenek.

Az államfő egyben őszinte reményének adott hangot, hogy az ilyen gyűlöletcselekmények nem fordulnak elő többé, s az emberek a világ minden részén szabadon és félelmektől mentesen gyakorolhatják vallásukat.

A 46 éves, feltehetően antiszemitizmustól hajtott Robert Bowers egy csecsemő névadó ünnepségén nyitott tüzet az Élet Fája zsinagógában, a pennsylvaniai Pittsburghben. A lövöldözésben tizenegy ember meghalt, hatan pedig megsebesültek.

FBI: egyedül cselekedhetett az elkövető

Feltehetőleg egyedül cselekedett Robert Bowers, a Pittsburgh egyik zsinagógájában tizenegy életet követelő szombati lövöldözés gyanúsítottja – közölte az ügyben nyomozást vezető Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI).

Bob Jones, az FBI pittsburghi irodájának igazgatója szerint nincs tudomásuk arról, hogy a 46 éves férfi korábban ismert lett volna a rendvédelmi hatóságok előtt. Jones hangsúlyozta: az elkövető indítékát eddig még nem tárták fel teljes körűen.

Szőrnyű, 11 ember életét követelő támadás helyszíne volt a pittsburghi zsinagóga Fotó: MTI/EPA/VINCENT PUGLIESE

Bowers egy csecsemő névadó ünnepségén nyitott tüzet az Élet Fája zsinagógában, a pennsylvaniai Pittsburghben.

„Minden zsidónak meg kell halnia!” – kiáltotta a támadó, aki egy AR-15-ös gépkarabéllyal és három kézifegyverrel volt felszerelkezve. A legfrissebb médiaértesülések szerint tizenegy ember meghalt, hatan pedig megsebesültek a támadásban.

A város közbiztonságáért felelős Wendell Hissirch közölte: Bowerst lőtt sebekkel kórházba szállították.

Jeff Sessions főügyész, igazságügyi miniszter bejelentette, hogy a többi között gyűlölet-bűncselekmény elkövetése miatt emelnek vádat Bowers ellen, akit elítélése esetén halálbüntetés fenyeget.

„Robert Bowers cselekedetei az emberiség legrosszabb oldalát képviselik. Hivatalom minden rendelkezésre álló eszközét ennek a szövetségi szintű gyűlölet-bűncselekménynek a kivizsgálására és a bűnvádi eljárás lefolytatásának szolgálatába állítom” – jelentette ki Scott Brady, Nyugat-Pennsylvania ügyésze.

Donald Trump amerikai elnök, aki korábban azt mondta, határozottan úgy tűnik, hogy a támadó antiszemita indíttatásból követte el a bűncselekményt, bejelentette: hamarosan Pittsburghbe látogat.

Donald Trump hamarosan az antiszemita támadás helyszínére látogat Fotó: MTI/EPA/JUSTIN CASTERLINE

A Twitteren az elnök ezt írta: „Egész Amerikai gyászolja a pittsburghi Élet Fája zsinagógában amerikai zsidók ellen elkövetett tömeggyilkosságot.

Hírdetés

Ez a gonosz antiszemita támadás az emberiség ellen irányul. Mindannyiunk együttműködésére szükség lesz, hogy eltávolítsuk az antiszemitizmus mérgét világunkból. Egyesülnünk kell, hogy legyőzhessük a gyűlöletet” – tette hozzá.

António Guterres ENSZ-főtitkár szintén határozottan elítélte a történteket. Közleményében azt írta, hogy mélyen megrendítette a lövöldözés, s részvétét nyilvánította a halálos áldozatok hozzátartozóinak. „A Pittsburgben leadott lövések fájdalmas emlékeztetői az állandósult antiszemitizmusnak” – olvasható üzenetében. Guterres hozzáfűzte: ugyanakkor a 21. században az antiszemitizmusnak már nem szabadna helye lennie.

A Gab.com közösségi médiaportál időközben közölte, hogy a feltételezett elkövetőnek felhasználói fiókja volt honlapjukon, amely olyan szélsőjobboldali aktivisták és fajvédők körében népszerű, akiket más közösségi médiumokról kitiltottak.

A honlapot üzemeltető vállalat szerint egy a gyanúsítottal egyező nevű férfi két órával a lövöldözést megelőzően a következő bejegyzést tette: „a HIAS olyan behatolókat akar idejuttatni, akik megölik népünket. Nem ülhetek ölbe tett kézzel végignézve, ahogy a népemet lemészárolják. A francba a közvéleményetekkel, bemegyek”.

A HIAS (Hebrew Immigrant Aid Society) egy nonprofit csoport, amely mindenekelőtt zsidó menekültek amerikai bevándorlását segíti. A szervezet magáról azt állítja, hogy a zsidó értékek és hagyományok vezérlik.

Bowers korábban számos, gyalázkodásokkal és összeesküvéselméletekkel kevert uszító hangvételű antiszemita bejegyzést posztolt az oldalon. Donald Trumpot is pellengérre állította egyik üzenetében azzal vádolva az amerikai elnököt, hogy olyan globalista, aki nem tesz semmit, hogy elejét vegye a zsidóság betelepülésének az Egyesült Államokba.

A Gab közleményben jelentette be, hogy felfüggesztette a gyanúsított fiókját, és értesítette az FBI-t.

„A Gab világosan elhatárolódik és elítéli a terrorizmus és erőszak minden formáját” – írta a vállalat, amely honlapját egy szólásszabadságot képviselő alternatívaként reklámozza.

Bowers emellett nemrég közzétett egy felvételt három félautomata kézifegyveréről, a kép kísérőszövege szerint azt írta, hogy „Ez az én Glock családom” utalva a fegyvereket gyártó cégre.

A városi hatóságok gyűlölet-bűncselekménynek minősítették a lövöldözést, amely ismét felizzította a fegyvertartás korlátozása körül folyó vitát.

Donald Trump ezzel összefüggésben úgy fogalmazott, hogy a végeredmény talán más lett volna, ha a zsinagógának fegyveres őr nyújtott „volna valamilyen védelmet”. Ezzel szemben Tom Wolf, Pennsylvania demokrata párti kormányzója újfent rávilágított, hogy „a veszélyes fegyverek veszélybe sodorják polgárainkat”.

Több vezető politikus is elítélte a lövöldözést

Angela Merkel német kancellár, Emmanuel Macron francia államfő és Recep Tayyip Erdogan török elnök is elítélte vasárnapra virradóra a tizenegy életet követelő pitssburghi lövöldözést

„Gyászolok a pittsburghi halottakért, akik nyilvánvalóan vak, antiszemita gyűlölet áldozataivá váltak” – írta a Twitteren Steffen Seibert német kormányszóvivő a kancellárt idézve. „Részvétem a családoknak, a sebesülteknek erőt és gyógyulást kívánok. Mindannyiunknak mindenhol határozottan kell szembe szállnunk az antiszemitizmussal” – tette hozzá.

Heiko Maas német külügyminiszter is megrendülten reagált a történtekre. „A Pittsburghben meghalt emberek kétségtelenül brutális antiszemita erőszaknak estek áldozatul” – írta Twitter-üzenetében a tárcavezető.

„Megrendültek lehetünk, sőt kell is lennünk, de sosem vesztegnek: mindig és mindenhol fel kell lépnünk az antiszemitizmussal szemben. Gondolatban az áldozatokkal és hozzátartozóikkal vagyok” – fűzte hozzá.

Emmanuel Macron szintén mikroblogján reagált. Mint írta, „határozottan elítéli ezt az antiszemita tettet Pittsburghben”. „Részvétem az áldozatoknak és támogatásom a szeretteiknek” – olvasható tovább a francia elnök üzenetében.

Fotó: MTI/EPA/VINCENT PUGLIESE

Macron és Merkel Isztambulban, a török-orosz-francia-német csúcstalálkozón vett részt.

Erdogan, a szombati esemény házigazdája is a Twitteren reagált terrorcselekménynek minősítve a lövöldözést. „Elítélem a pittsburghi zsinagóga ellen intézett terrortámadást; részvétemet nyilvánítom az áldozatok hozzátartozóinak és az amerikai népnek. Törökország kivétel nélkül elítéli a terrorizmus minden formáját a világ minden pontján függetlenül annak céljaitól” – írta a török elnök.

Christophe Castaner francia belügyminiszter a pittsburghi támadást követően éberségre sürgetett a zsinagógák körül. A miniszter felkérte a prefektusokat, hogy fokozott megfigyelés alá helyezzék az imaházakat a hétvégén.

„Az antiszemitizmus öl. Nem ismer határokat. A visszataszító pittsburghi támadás tragikus bizonyítéka ennek” – olvasható Castaner Twitter-bejegyzésében.

A 46 éves, feltehetően zsidógyűlölettől hajtott Robert Bowers egy csecsemő névadó ünnepségén nyitott tüzet az Élet Fája zsinagógában, a pennsylvaniai Pittsburghben. „Minden zsidónak meg kell halnia!” – kiáltotta a támadó, aki egy AR-15-ös gépkarabéllyal és három kézifegyverrel volt felszerelkezve. A lövöldözésben tizenegy ember meghalt, hatan pedig megsebesültek. A rendőrökkel vívott tűzharcban Bowers is megsebesült. Úgy tudni, önként megadta magát, majd kórházba szállították.

Az amerikai hatóságok gyűlölet-bűncselekménynek minősítették a lövöldözést.

Donald Trump amerikai elnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök elsők között ítélték el az antiszemita erőszakcselekményt.

Az amerikai elnök elrendelte, hogy engedjék félárbócra a zászlókat a középületeken, az amerikai nagykövetségeken, konzulátusokon és katonai létesítményeken.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »