Áder János közös felelősségről beszélt

Áder János közös felelősségről beszélt

A fiatalok jövőjéről szól a fenntarthatóság, hiszen az ő sorsuk múlik a környezeti egyensúly megőrzésén – mondta a köztársasági elnök Budapesten, a Planet 2021 expón tett látogatásakor.

Az államfő hangsúlyozta, hogy az emberi felelőtlenség könnyen tönkreteheti az évmilliók alatt kialakult élővilágot, ezért nem mindegy, mennyi hulladék terheli a környezetet, milyen lesz a levegő, a víz, a termőföld minősége. A felelősség közös, hiszen a fenntarthatóság a mindennapi döntéseken is múlik – tette hozzá.

Példaként említette, hogy egy ruhadarab vízlábnyoma több ezer liter, vagyis ennyit kell felhasználni, mire eljut a vevőhöz. Érdemes tehát a környezet érdekében átgondolni a vásárlási szokásokat, és szakítani az elmúlt évtizedek világrendjével, amely a szükségleteket messze meghaladó fogyasztást erőltette – fogalmazott.

Hírdetés

Áder János a Hungexpón látottak után úgy vélte, hogy a résztvevő fiatalok megértették a Planet 2021 Budapest üzenetét, és reméli, hogy a szemléletmódjukat hosszú távra meghatározzák a rendezvény programjai. Bízik abban is, hogy a szakmai kiállítók új együttműködésekkel gyarapodnak, termékeiket és szolgáltatásaikat másutt is bemutathatják.

A korábbi tapasztalatok kedvezőek, hiszen

a budapesti Víz Világtalálkozók után is rendre megugrott az érdeklődés a magyar innovációk iránt

– tette hozzá az államfő.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »