Áder: A közös múlt és a közös jövő fontossága

A közös múlt mellett a közös jövő fontosságát hangsúlyozta szerdán pécsi látogatásán Áder János magyar és Kolinda Grabar-Kitarovic horvát köztársasági elnök.

Az államfők látogatást tettek Pécsett működő a horvát nyelvű Miroslav Krleza Oktatási Központban, ahol az Országos Horvát Önkormányzat fenntartásában lévő intézmények vezetőivel zárt ajtók mögött egyeztettek a magyarországi horvát oktatási intézményrendszer további fejlesztéséről.

Áder János a találkozó után újságíróknak nyilatkozva örömtelinek nevezte az iskolaközpontban megvalósult fejlesztéseket, hangsúlyozva, hogy a baranyai horvátok régi vágya teljesült ezzel.

Zrínyi Miklósról, Szigetvár védőjéről azt mondta: “a hadvezér egyszerre vállalta horvát származását és magyar identitását, benne ez a kettő egész életében jól megfért egymás mellett”.

Az elmúlt 450 évben Zrínyi Miklósnak jó néhány követője akadt, akikről példát vehetünk – jelentette ki.

Kolinda Grabar-Kitarovic az intézmény tanulóira utalva arról beszélt: a két nemzetet nemcsak a több évszázados közös múlt, hanem az magyarországi horvát nemzetiségi gyermekek is összekötik.

A magyarországi horvátoknak van jövőjük – hangoztatta.

Az államfők megnézték az 1952-ben alapított, 1989 óta középiskolával, 2000-től pedig óvodával is kibővült, jelenleg mintegy 450 nemzetiségi óvodást, illetve általános- és középiskolást oktató intézményt. A Miroslav Krleza Horvát Iskolaközpont átfogó felújítása 2005-ben kezdődött, tavaly decemberben pedig 120 millió forintos beruházással új telephelyére, az általános és középiskola szomszédságába költözött a pécsi horvát nemzetiségi óvoda – mondta el az MTI-nek Győrvári Gábor Zoltán igazgató.

Gugán János, az Országos Horvát Önkormányzat elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a magyarországi horvát vezetőkkel folytatott egyeztetésen szóba került egyebek mellett a nemzetiségi oktatási intézményrendszer további fejlesztése, a Pécsi Horvát Színház 2014-ben indult, azóta félbemaradt felújításának kérdése. Szólt arról is, kezdeményezték a horvát államnál az adriai Pag szigetén található, 15 éve magyarországi horvátok kezelésében álló kulturális és szabadidőközpont tulajdonjogának átruházását.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »