Abrudbánya is magyar Örökség-díjat kapott

Átadták a Magyar Örökség-díjakat a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) dísztermében Budapesten, az elismeréssel ezúttal is hét kiemelkedő személyiség és intézmény tevékenységét ismerték el.

Kitüntetésben részesül a Gállné Gróth Ilona által alapított Ringató módszer, amelyet az ünnepségen Solymosi Tari Emőke, az Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja, a Művészetelméleti Tagozat vezetőjének írása alapján Böszörményi Gergely, a Magyar Örökség és Európa Egyesület elnöke laudált. A díjazott előzőleg „megénekeltette” a népes közönséget, emlékezetes élményt szerezve.

A díjat kiérdemlő Kovács Sándor és Pápai Ferenc kárpát-medencei honismereti munkásságát Vári Fábián László Kossuth-díjas kárpátaljai magyar költő, kritikus, etnográfus, műfordító írásban méltatja, levelét Pásztor Zoltán, a Kossuth Rádió vezető szerkesztője olvasta föl.

Elismerésben részesül Abrudbánya példaértékű küzdelme a magyarság megmaradásáért, amelyről Szőcs Gyula Kálmán szülész-nőgyógyász főorvos, igazságügyi orvosszakértő, az Abrudbányai Magyar Egyesület magyarországi képviselője mondta el értékelését. A díjat Kopenetz Lóránd Márton, a helyi magyar hagyományőrző civil szervezet elnöke vette át: hatalmas vastapsot kapott.

Hírdetés

Magyar Örökség-díjazott lett a Magyar Természettudományi Társulat, amelyet írásban Kubassek János geográfus, világutazó, múzeumigazgató laudált, valamint

A magyar festészet napja is Magyar Örökség lett.

A keresztény alkotó, Maria de Faykod (Fayköd Mária) hitet sugárzó szobrászművészete is az Aranykönyvbe került. Fayköd Mária eddigi életművéről filmet mutattak be. A neves művésznek – aki 1975-ben ment ki Franciországba, és ott kanadai fehér márvány szobraival hatalmas sikereket ért el – néhány héttel ezelőtt szülővárosában, Balatonfüreden adták át az elismerést. A Balaton parti városban különleges – Eucharisztia című – szobrot állított, annak felavatása szolgált alkalmul a kitüntetés átadására. Falköd Mária üzenetben tudatta az Akadémia dísztermében ülőkkel, hogy jelenleg a Notre Dame templom megsérült szobrainak helyreállításán dolgozik.

A díjban részesülő Gárdonyi Géza alkotóművészetét Cs. Varga István irodalomtörténész méltatta. 

 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »