Abortusz – Bevezetés

Abortusz – Bevezetés

0. rész – Előszó helyett

 

Az „Élet a Földön kívül” cikkecskék után most egy másik nagy témakörbe vágom a fejszémet. Ennek a témának azonban nem lehet csak úgy nekifutni, mert már önmagában a témaválasztás is olyan, hogy beszélni kell a kiválasztás okáról. Miért pont ez a téma? Miért pont most? Bizonyára felmerül az a kérdés is, hogy miért is kell egy férfiaknak szánt közéleti, kulturális és életmód magazinban éppen az abortusszal foglalkozni? Főleg úgy, hogy már a csapból is ez folyik, bárki utána tud járni a neten. Biztos, hogy jó ötlet egy ilyen megosztó témának nekifogni?

 

Véleményem szerint igen, s ebben a bevezetőben meg is magyarázom, hogy miért!

 

Ahogy a cikkeknek nekiláttam, egyre jobban elbizonytalanodtam. Vajon tényleg ez kell nekem? Már az első 1-2 abortusz fotó látványa megterhelő volt számomra. Falun nőttem fel, vettem részt olyan disznóvágásban, tyúkhúsleves készítésben, ahol reggel 5-kor még a saját lábain sétálgatott az ebéd. Dolgoztam kórházban is, ott is sokat láttam, megéltem. De az abortusz valahogy mégis felkavart. Nem csak a képek, hanem a beszámolók is. Olyanok is, amelyek évekkel később készültek. Saját magamnak is feltettem a kérdést, hogy kell-e ez nekem. Biztos, hogy jó ötlet-e? Ahogy azonban folytattam a munkát, rájöttem, hogy ez nem egy ember ingereiről, vagy akarom – nem akarom kérdéséről szól. Maga a téma ugyanis, bár valóban ezer meg ezer helyen közölve vagyon az internet csudálatos világában, de sok esetben nem pontos, vagy legalábbis nem hiteles a leközölt adat.

 

A soron következő cikkek egymásutánjában azt a célt tűztem ki magam elé tehát, hogy amennyire csak lehet, pontos és hiteles adatokat adjak közre a Tisztelt Olvasóim számára a témában.

 

Jogos a kérdés, hogy miért?

 

A tisztánlátásért és hogy segítsem döntések meghozatalát. De félreértés ne essék. Ha az abortusz bejön a képbe, mint látni fogjuk, nem lesz egyértelmű, hogy mi a jó döntés…

 

Úgy vélem, hogy egy gyermek születéséhez az alapvető biológiai feltételeket feltétlenül teljesíteni kell. Minden emberi mesterkedés ellenére a Természet még mindig megköveteli az apai és anyai ivarsejtek jelenlétét az utódnemzéshez. Éppen ezért egyáltalán nem elhanyagolható, hogy egy gyermek érkezésekor mit tesz, és hogyan viselkedik az apa. Hát még ha nem is lesz gyermek, mert képbe kerül egy abortusz!

Hírdetés

 

A fősodrú médiában rendszerint az az álláspont nyer újra, meg újra megerősítést, hogy az apa szerepe a gyermekvállalásban a fogantatás pillanatában véget is ér. Mint az imádkozó sáskáknál (Mantis religiosa), ahogy a nőstény ezt követően felfalja a hímet, ugyanolyan vehemenciával támadják az apák későbbi szerepét. Ezt vitatni sem érdemes, hiszen számos konkrét bizonyíték van erre. Csak felvillantásképpen: váláskor szinte kizárólag az anya kapja a gyerekeket; egy gyermek születésekor nem automatikus az apasági teszt elvégzése és ha nem az anya kéri ezt, akkor jogilag a lehetőségek is beszűkültek; és a mostani témánk, az abortusz esetén a nő döntése elég, az apát meg se kell kérdezni, hogy szeretné-e saját gyermekét felnevelni…

 

Az egész apaság jóindulatú legyintéssel le is van tudva. Az apa sündörög az anya körül, akinek a „pocakjában” (nem szeretem ezt a kifejezést) nevelkedik valami, ami néha rúg-vág, aztán meg fájdalmasan tör-zúz, amikor világra jön. De már közben is elcsúfítja az anyja testét, aki elhízik, megdagadnak az emlői, stb. Az apa tehát semmit nem tesz hozzá a gyermek fejlődéséhez, meg az amúgy is a nő testének része, mi köze van hozzá… Az ő szerepe annyi csak, hogy az anyának elviselhetővé tegye a várandósság extrém nehéz terheit, amibe ő férfiként minden bizonnyal negyed órán belül bele is halna, de ha mégse, akkor a szülésbe biztosan, ami minden fájdalom közül a legszörnyűbb.

 

Hogy ez a fájdalom miért alakult így az evolúció során, az megérne egy külön misét is!

 

A férfiaknak a gyermekekkel és a következő generációkkal évtizedről évtizedre egyre kevesebb a kapcsolata. Az óvodákban, iskolákban egyre kizárólagosabb a női nevelők-oktatók jelenléte. A férfi példa lassanként kihal. A gyerekek váláskor (ami egyre általánosabb) az anyjukkal maradnak. Őt ismerik jobban, hiszen vele vannak kapcsolatban. A láthatatlan munkák közül az anyáét megemlítik ugyan (amitől nem lesz könnyebb), az apáé meg még addig se jut, tehát nem létezik? A férfiak már-már a családon belül is kívülállókká válnak, a mostani őrületben csak idő kérdése, hogy egy apát mikor perelnek be családon belüli erőszakért és vérfertőzésért, mert megöleli és megpuszilja a saját kislányát-kisfiát. Ha az anya teszi ugyanezt, az úgy természetes? Meddig marad ez így? Ahol a szülők mindketten dolgozni járnak, a gyerekek magukra vannak hagyva az okos telefonnal, amely neveli őket egy homályos tekintetű amerikai pénzember akaratának megfelelően (aki ráadásul még csak nem is egy hozzáértő, agyontanult ember sajnos). Ez a jövő pedig tovább erősíti és gyorsítja a már meglévő családrombolást. Hiába nevezik elavultnak a család fogalmát, jobbat ennél még nem találtak ki. Azok az emberek, akik messzemenőkig egoisták és nem bírják elviselni a többi ember jelenlétét, még ők is igénylik, hogy néha emberek közelében legyenek, és bensőséges kapcsolatba kerüljenek másokkal. Mert az ember biológiailag ilyen. Ez ellen tenni nem tudunk, a génszabászat ott még nem tart. De kell-e tenni ez ellen? A család, mint egység önmagában határozza meg azt a legkisebb, de szilárd (talán a legszilárdabb) társadalmi egységet, amelyre egy nemzet, egy kontinens, de akár egy egész világ is felépülhetne, ha a szemhéjunknál tovább látnánk. De család-e az, ahol csak apa van és anya?

 

A gyermekáldás lehet áldás, de átok is, attól függően, hogy a szülők felkészültek-e rá, vagy sem. Voltaképpen ez az igazi családtervezés. Amikor a szülők tudják, sőt nem csak akarják, hanem már előre szeretik azt a gyermeket, aki még csak épp megfogant, vagy még azt sem. Ezt papírral és ceruzával, szögmérővel, vonalzóval és számológéppel nem lehet megtervezni. Éppen ezért a szeretet és a felelősségtudat első kell, hogy legyen, amikor egy gyermek a képbe kerül. Persze előfordul, hogy a „szülők” számára egy vad éjszakai „mulatozás” gyümölcse a gyermek, egy nem kívánt gyümölcs. Vannak ugyanis olyanok, akik szeretik leszakítani a gyümölcsöt, bele is esznek, de a magoktól elhányják magukat, azokat kiköpik. Attól még éppen a mag a lényeg, a gyümölcs csak a körítés hozzá. Almafa is magból lesz, nem magából az alma húsos kísérő szövethalmazából, amit olyan jóízűen fogyasztunk…

 

Azok számára, akik felelőtlenségből, vagy éppen gyermeket várva, de valami egészen mást kapva, vagy ide számítva a ritkább, de sajnos előforduló eseteket, az erőszaktevéseket, vérfertőzéseket, sajnos nem marad más választás, mint az abortálás. Mint egy villám, ahogy hirtelen belehasít a sötét nyári éjbe, úgy születik meg a döntés a halálról is. Mert kétségeink ne legyenek, akár van lelke, akár nincs, akár érez fájdalmat, akár nem, akár csak sejthalmaz, akár nem, egy élőről van szó. És az abortusz ezt az életet, ezt a lehetőséget oltja ki, hogy olyan helyre ne érkezzen, ahol nem látják szívesen, ahol nem kapna szeretetet, vagy ahol éppenséggel csak szenvedés lenne az osztályrésze és alig néhány hónap, más esetben néhány év után súlyos genetikai betegség végezne vele. Ezek a szomorú sorsok elpusztítják maguk körül a családot, egész emberi életeket tesznek tönkre. Ha az abortusszal megölik a babát, akkor annak tudata okoz hasadást az elmékben, de ha hagyják megszületni és hagyják, hogy néhány hónapot eltöltsön itt az árnyékvilágban úgy, hogy csak fájdalmai lesznek, szenvedni fog, akkor azért hasadnak meg. A szívek és elmék mindenképpen sérülnek, amikor az a szó egyáltalán elhangzik, hogy abortusz.

 

Aki mindebből csak annyit fog fel, hogy „egy kis beavatkozás”, meg hogy „ez csak a nők dolga”, az elfelejti, hogy a nők, gyermekek, férfiak, de az aggastyánok is mind-mind a Természet részei, ahol soha semmi sem önálló, egyedüli entitás, hanem összefügg minden mással. A természeti törvények kiegészítik egymást. A tápláléklánc érzékenyen függ a résztvevőktől. A bolygók meghatározott gravitációs kölcsönhatásban vannak egymással és központi csillagjukkal, ami körül keringenek. A DNS-ben a gének egymásra is hatnak, stb, stb, stb. a lényeg az, hogy a férfi és a nő sincs meg egymás nélkül, a Természet egymás mellé taszigálja őket; ha akarják, ha nem.

 

Az élet és a halál mindannyiunkban közös. Mind megszülettünk és mind meg is halunk egyszer. Ezek a kérdések tehát mindig és mindenkor aktuálisak. Teljesen nyilvánvaló, hogy a mai világban, ahol egyre fogy a levegő az emberek körül, mi férfiak beszéljünk a családról, beszéljünk a gyerekekről. És beszéljünk az abortuszról is. Mert más nem fog nekünk beszélni, helyettünk. Ez az alapja annak, hogy ezt a témát a továbbiakban itt részletesebben is megpróbálom kifejteni. Vállalva azt, hogy minden igyekezetem ellenére az objektivitásom néha megsérülhet és ez támadási felületet nyújt mindenki számára, aki vagy velem nem ért egyet, vagy eleve a téma felvetésével. De ez már csak így megy. A férfiak ilyenek, belemennek akkor is, ha tudják, hogy nehéz harc lesz. Mert az élet egy nagy csata a nehézségekkel. És ha ebben az ütközetben földre is vetnek minket, mi nem maradunk ott a porban siránkozva és felnézve a csillogó páncélú lovagokra, hanem megrázzuk magunkat! Leporoljuk magunkat és megkeressük kardunkat, hogy tovább küzdjünk. Felállunk és visszavágunk. Bár megsebesültünk, vérünk hull, bár erőnk a csata előre haladtával egyre fogy, mi az utolsó csepp vérünkig küzdünk. Létünk a küzdelem. De nem önmagunkért harcolunk. Küzdünk az igazságért, a jogért, a hazáért. Konkrétan kimondva küzdünk a családunkért: a gyermekeinkért és az asszonyunkért. Ezt jelenti férfinak lenni. Ez a létjogosultsága ennek a soron következő cikksorozatnak! Amennyire tőlem telik, bemutatni az abortuszt, ahogy Tacitus mondta, „Sine ira et studio.” vagyis „Harag és részrehajlás nélkül.”.

 

Minden érdeklődőt várok sok szeretettel, minél többen szóljunk hozzá, beszéljük ki alaposan a témát!

 

Abortusz – Adam Bogomolov, 2021.03.30.

A borítóképen Martin Hudacek 2010-ben készített munkáját látjuk, melynek címe: “A meg nem született gyermek szobra”.


Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »