Ablakot adományozott a Győri Egyházmegyei Karitász

Ablakot adományozott a Győri Egyházmegyei Karitász

A Katolikus Karitász segítségével ablakot adományozott a Győri Egyházmegyei Karitász két rászoruló családnak a közelmúltban, hogy a fűtési szezon kezdetén lakhatási körülményeiket segítse. A szervezet több komplex karitatív programot is működtet. Ezúttal a „Szép Otthonok”, valamint a „LAK6” projektek által tudták támogatni a családokat.

Egy mecséri család számára a „Szép Otthonok” öngondoskodást ösztönző programjának keretében segített a Katolikus Karitász, hogy az idős, beteg szüleivel élő, csökkent munkaképességű érintett felújíthassa rossz állapotban lévő házukat.

Csepregen egy nemrég a városba költözött családnak a „LAK6” lakhatást segítő program részeként tudtak nyílászárókat adományozni a helyi önkéntes csoport közreműködésével. Az akció előzménye, hogy a család egy bankkölcsön súlyos következményei miatt elvesztette házát, és az adósság kiegyenlítése után egy elhanyagolt, felújítandó házat sikerült vásárolniuk.

Hírdetés

Az adományt a családfő örömmel fogadta; a helyi önkéntes csoport tagjai és Finta József csepregi plébános mellett maga is segédkezett a helyszíni átadáskor.

A Győri Egyházmegyei Karitász két említett, évek óta sikeresen működő programja átfogó segítséget kíván nyújtani nehéz élethelyzetbe került, anyagi gondokkal küzdő családok számára.

Forrás és fotó: Győri Egyházmegyei Karitász / Győri Egyházmegye 

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »