Abbász módosította a holokausztot relativizáló berlini kijelentését

Mahmúd Abbász palesztin elnök a nagy nemzetközi felháborodás hatására módosította szerdán azon kijelentését, amelyben előző esti berlini sajtóértekezletén a holokauszthoz hasonlította Izrael palesztinokkal szembeni politikáját – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet szerdán.

A ynet értesülése szerint Abbász visszakozását Izrael erős nyomásgyakorlása előzte meg, számos izraeli politikus elítélte a Palesztin Hatóság elnökének berlini kijelentéseit.

Abbásztól – a német kancellárral közösen tartott berlini sajtótájékoztatóján – az AP hírügynökség tudósítója azt kérdezte, hogy palesztin vezetőként bocsánatot kér-e Izraeltől azért a palesztin terrortámadásért, amelyet ötven éve, 1972-ben a müncheni nyári olimpián az izraeli csapat ellen követtek el.

A Palesztin Hatóság vezetője nem tért ki a német földön izraeliek ellen a második világháború vége óta elkövetett egyik legsúlyosabb bűncselekményre – amelyben 11 izraeli állampolgár vesztette életét -, helyette a palesztinokkal szembeni izraeli politikát ostorozta.

Mint mondta, ha valaki fel akarja hánytorgatni a múltat, akkor azt is tudomásul kell vennie, hogy Izrael az utóbbi évtizedekben a palesztin területeken ötven helyszínen mészárolt le palesztinokat.

Ez „ötven mészárlás, ötven holokauszt” – jelentette ki Abbász kedden.    

Hírdetés

 

Szerdán a berlini kijelentését módosító közleményben hangsúlyozta, hogy „a holokauszt az emberiség modern kori történelmének legszörnyűbb bűne.” Hozzátette, hogy nem állt szándékában tagadni a múlt században a náci Németország és kollaboránsai által elkövetett népirtás egyediségét, és hogy azt határozottan el kell ítélni.

A közlemény szerint „a bűncselekmények, amelyekről beszélt, a ‘Nakba’ óta az izraeli erők által a palesztin nép ellen elkövetett tömeggyilkosságok, ezek olyan bűncselekmények, amelyek sorozatát a mai napig nem sikerült megállítani”.

A ‘Nakba’, vagyis a ‘katasztrófa’ kifejezéssel a palesztinok az Izrael kikiáltását követő, a zsidó állam számára sikeres függetlenségi háborút jelölik, amelynek hatására akkor több százezer palesztin menekült el földjéről, mára több mint ötmilliós népességgé gyarapodva a világ különböző tájain.

A ynet kiemeli, hogy a Palesztin Hatóság hivatalos hírügynökségében megjelentetett pontosítást személyesen Abbász nevében tették közzé, noha általában a hivatal nevében szoktak elnöki üzeneteket bejelenteni.  

Több izraeli vezető bírálta Beni Ganz védelmi minisztert is, amiért az utóbbi években többször találkozott és tárgyalt Abbásszal. Ganz azzal utasította vissza a kritikákat, hogy „akik nem felelősek az izraeli civilek és katonák életéért, jól teszik, ha nem prédikálnak azokról a találkozókról, amelyek megakadályozták és megakadályozzák a következő háborút.”


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »