Abbász megkönnyezte Pereszt a temetésen – az El-Fatah szerint nem sírt, csak összpontosított a gyászbeszéd fordítására

Abbász megkönnyezte Pereszt a temetésen – az El-Fatah szerint nem sírt, csak összpontosított a gyászbeszéd fordítására

Mahmúd Abbász palesztin elnök egyértelműen könnyeit hullatta ma délelőtt Jeruzsálemben Simon Peresz temetésén, aminek láttán a palesztin és más arab médiában, közösségi oldalakon máris dühödt megnyilatkozások láttak napvilágot. Abbász történelmi mozgalma, az El-Fátáh és az elnök hivatala közleményben próbálta megnyugtatni a kedélyeket: Mahmúd Abbász nem sírt, hanem csak igen erősen összpontosított a gyászbeszédek fordítására – írja a Vállkáh!Hádásot, a Máán és a Fálásztin el-Jom. Az Orbán Viktor mellett sírdogáló Abbászról készült fényképeken az is jól látható, hogy a magyar miniszterelnök egyáltalán nem sír, s ebből még könnyen baj is lehet.

Mahmúd Abbász palesztin elnök részvételét Simon Peresz temetésén tegnap még Binjámin Netanjáhu izraeli miniszterelnöknek is jóvá kellett hagyni. Peresz halála után a palesztin elnök levélben fejezte ki részvétét a volt izraeli elnök családjának, majd kérte az izraeli kormányt, hogy részt vehessen a temetésen. Csak megjegyezzük, hogy annak idején Jasszer Arafat (akinek halálát legalább közvetve, ha nem közvetlenül, Izrael idézte elő – J. K.) temetésén sem Simon Peresz, sem az akkori miniszterelnök Áriél Sáron, sem más vezető zsidó politikus nem vett részt. Ezért is keltett felháborodást a palesztin és más arab sajtóban Mahmúd Abbász részvétele Peresz temetésén, arról nem is nem beszélve, hogy halálát még meg is könnyezte.

Az El-Fátáh fb-oldalán olvasható: Mahmúd Abbász a mozgalom ellenzése ellenére vett részt vett Simon Peresz temetésén, mer t így akarta megmutatni a világnak, hogy a palesztin nép és annak vezetése békére törekszik Izraellel. (Vele szemben Netanjáhu izraeli miniszterelnök a temetésen a katonai erővel elérhető békéről beszélt – J. K.) Az El-Fátáh hivatalos Fb-bejegyzése ezután a következő gyermekded megállapítással folytatódik: „Megelégszünk azzal, hogy a megszálló banda elnökünket vezetőként fogadta, miután egyfolytában uszítottak ellene, és azzal vádolták, hogy a béke ellensége.”

Az izraeli blokád alatt tartott Gázai övezetben azonban nem könnyezték meg Simon Peresz halálát, hanem a temetéssel egy időben nyilvánosan elégették Simon Peresz, Barack Obama és Binjámin Netanjáhu fényképét. A három személy fényképe vérrel volt tele fröcskölve és rá volt írva arabul, hogy „kátil”, azaz „gyilkos”.

El-Kudszi – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »