„A zsidók előbb emanczipáltatni, azután egyenjogosultakká lenni, végül uralkodni kívánnak”

Az archaikus nyelvezetű idézet mit sem veszített aktualitásából. Nem is akárkitől való. Egy paptól. Egy ATYÁtól. Aki már több mint száz éve teljesen tisztán látta világunkat.

Magyar Menedék - Sitchin

Jedlicska Pál (1844-1917) esztergomi kanonok egyik könyve a minap került kezembe. Nincsen olyan oldala a 347 oldalas kötetnek, amely ne kőbevésett igazságokat tartalmazna. Szinte hihetetlen, hogy hosszú emberöltőkkel ezelőtt mennyire pontosan ráéreztek arra egyes értelmiségiek, pláne a lélek pásztorai, mi a világhelyzet, milyen az ember, mire törekszik, miben bűnös korunk és miben nem.

Szemelgessünk most ebből az ódon kötetből mindannyiunk okulására! Itt van mindjárt a zsidókérdés. Amit e címszó alatt leír, abban semmi újdonság nem volt persze a maga korában sem. Csak évezredes tapasztalatok egyvelege. Íme:

Tanulság a zsidóknak. Nem régen egy jezsuita áldozár egy idősebb rabbival utazott vasuton. A két utitárs beszélgetése közben a tisztességes rabbi e fontos és megszivlelendő nyilatkozatot mondta: „Én aggodalommal s nehéz szivvel észlelem magyar hazánkban a zsidóknak rohamos gazdagodását, ebből eredő hatalmaskodását s praepotentiáját, mivel sok százados történelem és tapasztalás arról tanúskodik, hogy a zsidó nemzet, valahányszor sorsa jobbra fordult, túlkapóvá s pajzánná lett s ezután Isten megalázással és csapásokkal sujtotta.” Az okos zsidó rabbi e szavai teljesen összehangzanak Zallinger de Turri Ferencz jezsuita canonista (XVIII. században) ezen mondásával: „A zsidók előbb emanczipáltatni, azután egyenjogosultakká lenni, végül uralkodni kívánnak.

(Jedlicska Pál: Eszmék és Tanulságok. Budapest, 1908. Stephaneum Nyomda R. T. 224. old.)

Egy kérdés a zsidóbarátokhoz. Felette érdekes lenne megtudni azon statisztikai hazai adatokat, melyek biztos számokkal határoznák meg és tüntetnék ki: hány család van Magyarországban, mely a zsidók részéről valamely tekintetben ne károsodott volna 1868–1906-ban; és hány olyan keresztény család van, mely valamely izraelita honpolgárnak valamely különös jótéteményt köszönhet.” (U. ott, 224-225. old.)

„Zsidó befolyás. Az utóbb lefolyt félszázadban oly jelentős s hatalmas lett a társadalomban a zsidók befolyása, tekintve a befolyásból eredt bajokat, a „keresd az asszonyt” közmondás ekkép módosul: „keresd a zsidót”. (U. ott, 225. old.)

Zsidó nézet. W…r f… d…i zsidó kocsmáros a községi bucsu után mintegy panaszkodva mondta a helybeli birónak, hogy a legények a helybeli bucsu alkalmával nem verekedtek össze a kocsmában. A biró tréfára vette a panaszt s ennek oka után tudakozódott. – „Hát az úgy szokott lenni, hogy a verekedő legények aztán, midőn megverekedtek, versenyezve rendelnek bort s következőleg a kocsmárosnak a verekedésnél nagyobb keresete van.” U: ott, 225. old.)

Zsidók s korcsmák. Sajátságos jelenség az édes hazánk multjában, hogy a korcsmákat sok évtized óta zsidók bérelték, s még ma is, midőn a korcsmajog az állam kezén van, legtöbb korcsmában zsidó a bérlő. A keresztény korcsmáros majdnem fehér hollónak mondható. – Hány millió forint folyt be a zsidók zsebébe a korcsmai hordókból, s evvel hány parasztbirtok jutott a zsidók kezébe? – A zsidó korcsmákban igen tüzes és forró pénzolvasztó készletek vannak. Vajha ezeknek erős fűtését a hivatott tényezők s ellenőrök mérsékelték volna: akkor nem égett el volna annyi keresztény hajlék!” (U. ott, 225-226. old.)

De van egy az előbbieknél is tanulságosabb megjegyzése:

Tanulhatnánk nem keveset a zsidóktól. A zsidók rohamos meggazdagodására több itt nem nevezhető segédeszközön kívül nagy befolyással volt: a zsidók szerény igényei, takarékosságuk, önmegtagadásuk, vállalkozásuk, vállalataikban való szivós kitartásuk, szorgalmuk, egyességük, kölcsönös segélyezésük s összetartásuk. – Ha ezen utánzandó példáikat követjük vala, nem kellene ma fájdalmasan panaszkodnunk sok eluszott keresztény birtok miatt!” (U. ott, 226. old.)

Nem kisebb kritikával – sőt megsemmisítővel – illette a szabadelvűséget, a liberalizmust:

Szabadelvűség. A „szabadelvűség” szó önmagában foglalja elitéltetését, mert nem minden elvnek, hanem csak az igaz elvnek van létjogosultsága és joga a szabadságra; a szabadelvűség pedig azt jelenti, hogy minden elvnek – legyen jó vagy rossz – van igénye a szabadságra; tehát igazelvűség és nem szabadelvűség! A szabadelvűség méreggel elegyitett gyógyszer, mely csak akkor használ, ha azt pontosan meghatározott adagban vesszük be. (U. ott, 192. old.)

A liberalizmus. A liberalizmus egyedárus gyógyszertár, melyet újabb időben az állam drága pénzen bérbe vett. Az új bérlő minden bajra kinál gyógyszereket s a közönség, akarva nem akarva, drágán vásárolja, de betegségében javulást nem érez.” (U. ott, 129. old.)

A modern liberalizmus. A korszellem sziklába ásott sirba helyezte a kereszténységet, a szabadkőműves farizeusok reáhengeritették a liberalizmus nagy kövét, az állam-mindenhatóság e követ pecsétjével megpecsételte, a zsoldos sajtót őrül állitották a sir mellé. De el fog jönni az igazság angyala s elhengeritvén a követ, a kereszténység föl fog támadni s várható, hogy maholnap bekövetkezik a magyar Jeruzsálem pusztulása is.” (U. ott, 129. old.)

No és végül, de nem utolsósorban a szabadkőművességről sem feledkezett meg:

Szabadkőművesek. A szabadkőművesek a humanizmus s emberszeretetnek mezébe öltözködve, királyi palotákba s miniszteri termekbe is nyernek beutat. A fejedelmek s kormányférfiak úgy járnak velük, mint némely férj – a barátságot és szeretetet szinlelő házibarátjával, kit szívesen fogad házában s a ki házi barátnak czége alatt – a házi úr nejét elcsábítja.” (U. ott, 192. old.)

Szabadkőművesek bűnhődése. 1880. évi nagypénteken, Pas de Calaisbeu (Francziaország) egy szabadkőműves páholyban 13 férfi gúnyosan utánozta az utolsó vacsorát. A „Colonne” nevű hírlap írja, hogy egy év alatt a nevezett tizenhármas társaságnak már tizedik tagja – ki az Üdvözítőt utánozta – 24 órai betegség után, majdnem oly módon halt meg, mint előtte meghalálozott kilencz bűntársa. A bűnhődés első áldozata volt az a társ, a ki Judás szerepét játszotta; undok betegségbe esett, melyben mindjárt rothadni kezdett. Husvét szombatján már feloszlásnak indult hulla volt (Frbrg. Kirchbl. 1881. Nr. 39.).” (U. ott, 273. old.)

Nem, szóval az embernek ilyenkor egyszerűen eláll a lélegzete. Ismétlem, 1908-ból idéztem. Negyvennégy évvel a hátam mögött csak egyre nem jöttem rá: miért nem tanulunk mindebből? Vagy már az emberiség annyira hozzászokott a pofonokhoz, hogy azokat simogatásszámba veszi?


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »