A zsarnok elbukik, s győz az új zsarnokság

A zsarnok elbukik, s győz az új zsarnokság

Az idei gyulai Shakespeare Fesztivál várva várt előadása, a lengyel Teatr Dramatyczny Szeget szeggel sikeres vendégjátéka ritka színházi élményt jelentett az Erkel Művelődési Házban összegyűlt közönségnek. A megváltoztatott kezdetű és végű darabot a litván rendező, Oskaras Korsunovas vitte színre.

Bírósági tárgyalóterem, parlament egyaránt lehetne Korsunovas Szeget szeggeljének patinásnak ható színpadi tere. A Gintaras Makarevicius tervezte díszlet függőleges és vízszintes tagoltsága okán bőven ad módot szinte akrobatikus mutatványokra, fizikai színházi gesztusokra.

A különleges közegben éri Vincentio herceget a darab elejére beiktatott látomásos, nyomasztó álom, amely feltehetően meglepő tettére is ráveszi, legalábbis ezt hiteti el velünk első pillanatban a rendező, hogy hitünk egészen az előadás rendhagyó lezárásáig megmaradjon. Azaz: a herceg váratlanul visszavonul Bécs vezetésétől, hatalmát pedig időlegesen átadja a feddhetetlen életű, rendkívül puritán Angelónak, akinek az ereiben vér helyett víz folyik talán, annyira mentes a bűntől – legalábbis a közvélekedés szerint.

A vígjátékot a neves varsói Teatr Dramatycznyben (Drámai Színházban) színpadra állító, egyébként világhírű Oskaras Korsunovas kevéssé ismert Magyarországon. A litván rendező színházi nyelve szokatlan és egyben lebilincselő, előadásai legtöbbször univerzális, időtlen, akár a jövőre is utaló térben játszódnak, látványosan érintve történelmi vagy történelminek csupán évtizedek múlva nevezhető eseményeket. Shakespeare Viharját például a Szovjetunió apokaliptikus, felszabadító összeomlásával hozta összefüggésbe.

A Szeget szeggel díszlete valódi közéleti aréna, ahol napjaink legkülönbözőbb politikustípusai tűnnek fel a közönséges stricitől a nagyban játszó yuppie-n, az üresfejű pozőrön, a ravasz rókán, a fanatikuson, a tisztességes elveihez ragaszkodón át a hatalmát mesteri sakkhúzásokkal szinte megdönthetetlenné tévő, elfajult homo politicusig. Hogy a Shakespeare-figurákra aggatott karakterek, a kialakuló, a rendezés által áthangszerelt szituációk ennyire ismerősek, az valószínűleg a két ország hasonló helyzetére vezethető vissza elsősorban.

Az eredeti vígjátékhoz képest Korsunovasnál látszólagossá válik a pozitív hősök alkotta erőtér, amelyhez a néző természetszerűleg igazodni tudna, ennek nyomán a szavak értéke is csökken; a kellemetlen, sokáig csupán sejtelmes érzet, hogy a sötét űr bizonytalanságában, az itt megszokott shakespeare-i kapaszkodó nélkül lebegünk, a megváltoztatott zárójelenetben válik egyértelművé. A varsóiak előadásában ugyanis az uralmát ismét átvevő, s kis túlzással végérvényesen megszilárdító Vincentio nem felszabadulást hoz, hanem új zsarnokságot Angelóé helyére. Az ennek fényében pillanatok alatt átértékelődő, látszólag pozitív tetteiről is bebizonyosodik, hogy valójában aljas, előre eltervezett cselvetések csupán. A kiváló ritmusú előadást magasra emeli a kivétel nélkül rendkívül nívós színészi játék is.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 07. 20.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »