A vörösiszapperben a fő vádlott visszautasította a félretájékoztatás vádját

A vörösiszapperben a fő vádlott visszautasította a félretájékoztatás vádját

Visszautasította a szándékos félretájékoztatás vádját és a kárenyhítés érdekében kifejtett tevékenységüket részletezte a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. egykori vezérigazgatója, a vörösiszapper elsőrendű vádlottja hétfőn a Győri Törvényszéken, a megismételt elsőfokú tárgyalás negyedik napján.

A szándékos félretájékoztatás feltételezése „fájó pont” mindenkinek; nem volt előjele a gátomlásnak, sem akkor a Mal Zrt. számára, de utólag a szakértők szerint sem – hangoztatta Bakonyi Zoltán. Meghallgatásakor az értesítési kötelezettséget mint vádpontot érintve annak a véleményének adott hangot, hogy a vádlottak közül senki sem tudhatta a 10-es tározó tönkremenetelének az okát, így semmilyen következtetés nem várható senkitől „sem az előzményekre, sem az utóhatásokra” vonatkozóan.

Kitért arra is: Kolontárnak és Devecsernek volt katasztrófavédelmi terve, amelynek a speciális melléklete volt, hogy mit kell tenni gátszakadáskor. Nem volt azonban riasztási lánc, és nem tartottak gyakorlatokat sem erre vonatkozóan – fűzte hozzá.

Hangsúlyozta: a katasztrófavédelmi törvényben egyértelműen meg van fogalmazva, hogy minden érintettet – így a Mal Zrt.-t is – a hatóság von be a cselekvésbe, és ez ebben az esetben is így történt. A hatóság közölte a Mallal, hogy mit kell csinálni, s hatóránként adtak jelentést arról, hogyan állnak a munkával – tette hozzá.

Kifejtette: a katasztrófa perceiben egyebek mellett leállították a gyárat, információkat adtak, segítséget nyújtottak, folyamatosan a helyszínen voltak, részt vettek a koordinációs és tábornoki értekezleten, folyamatosan rendelkezésre álltak, mérőeszközöket készítettek a helikopteres mérésekhez és védőgátat építettek.

http://mno.hu/

Bakonyi Zoltán meghallgatása kedden folytatódik a Győri Törvényszéken.

A vörösiszapper megismételt elsőfokú tárgyalása tavaly december 11-én kezdődött, miután az előző eljárásban az első fokon eljáró Veszprémi Törvényszék 2016. január 28-án bűncselekmény hiányában a per mind a tizenöt vádlottját felmentette a halált okozó gondatlan közveszélyokozás, gondatlanságból elkövetett környezet- és természetkárosítás, valamint hulladékgazdálkodás rendjének megsértése vádja alól. A törvényszék szerint a katasztrófa oka „altalaj eredetű stabilitásvesztés” volt, ami miatt a töltés tönkrement.

A másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla azonban tavaly február 6-án hatályon kívül helyezte a Veszprémi Törvényszék határozatát és új eljárás lefolytatását rendelte el.

A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház pedig lakhatatlanná vált. Az ügyben tizenöt ember – köztük a cég egykori vezetői és több alkalmazottja – ellen emeltek vádat halált okozó gondatlan közveszélyokozás, gondatlanságból elkövetett környezet- és természetkárosítás, valamint a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »