A Volkswagen a jövő hét végétől korlátozza a gyártását

A Volkswagen a jövő hét végétől korlátozza a gyártását

Az autóipar válsága, melyet a félvezető alkatrészek világszerte tapasztalható hiánya okoz, minden bizonnyal kihat a Volkswagen Slovakia pozsonyi gyárára is. A legnagyobb szlovákiai autógyártó cég, mely közel 11 500 alkalmazottat foglalkoztat, a jelek szerint jövő hét végétől korlátozza gyártását, jelentette be a társaság elnökségének elnöke, Oliver Grünberg.

A gyártás korlátozásának idejét és mértékét bővebben nem részletezte. „Nem akarok konkrétumokba bocsátkozni, mivel folyamatosan dolgozunk azon, hogy ez a korlátozás ne tartson hosszú ideig, amit a múltban még mindig sikerül elkerülnünk” – emlékeztetett Grünberg.

Egyúttal megemlítette, hogy az összes németországi üzemnek le kellett állítania a termelést az integrált áramkörök hiánya miatt, viszont a pozsonyi üzemnek ezt eddig sikerült elkerülnie. Ugyanezeknek az alkatrészeknek a hiányával gyűlt meg a baja például a nagyszombati Stellantis autógyárnak is.

Hírdetés

Az amerikai Ford január közepén jelentette be, hogy az említett alkatrészek hiánya miatt egy hónapra bezárja németországi üzemeit és meghosszabbítja a leállást az indiai üzemében. A Ford és a Volkswagen üzemein kívül problémák adódtak a General Motors, a Nissan, illetve a Honda gyáraiban is.

Egyes félvezetőgyártók állítása szerint a gondokat az autóipar koronaválságból való váratlanul gyors feléledése okozza. A válság idején a gyártóknak át kellett szervezniük kapacitásukat és új megrendelőket kellett keresniük, ezek a tévék, hifiberendezések, játékkonzolok gyártói, valamint a biotechnológiai és számítástechnikai ágazatok képviselői köréből kerültek ki, tekintettel az ilyen irányú kereslet ugrásszerű növekedésére.

(NZS/Felvidék.ma/teraz.sk)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »