A vitapartnerek beszóltak nekik, idegesek lettek – a többi jött magától

Sávolyon 2021. április 14-én 11 óra körül három helyi "fiatal" "szóváltást követően" karóval, téglával és ököllel bántalmazta "vitapartnerét" egy családi ház udvarán, majd elfutottak. A sértett a bántalmazás során 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A körzeti megbízottak a 16, 17 és 19 éves agresszorokat elfogták és előállították a Marcali Rendőrkapitányságra, ahol súlyos testi sértés kísérlet bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki őket.

Hírdetés

Vallomásuk során ketten elismerték a bűncselekmény elkövetését, tettüket pedig azzal indokolták, hogy a sértett többször beszólt nekik és fenyegette őket, amitől idegesek lettek, ezért torkollott verekedésbe a konfliktus – olvasható a rendőrség honlapján.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »