A visszaszeretés rögös útja

JEGYZET – Próbálkozom szülővárosom visszaszeretésével. Nem nagyon akar sikerülni. Pedig a kiszeretés olyan gyorsan ment: soha nem hittem volna, hogy néhány nap alatt idegen lesz számomra az a hely, amit olyan sokadmagammal együtt a világ közepének tartottam. 

Amikor erőszakosan elzárták előlem a jó hat évtizede ismert – egyenes – utat itthonról a városközpont felé, rákényszerítettek megkerülni a fél várost, majdnem ismeretlen helyeken bóklászva, napról napra erősebben éreztem, hogy semmi közöm az egészhez.

Az aszfalttörés folytonos vad zaja és a felvert eszméletlen kosz már csak hab volt a tortán. Nyilvánosan is, magánbeszélgetésben is állandóan panaszoltam a munkamenetben észlelt hanyagságot és fejetlenséget, mígnem aztán kezdett alakulgatni az új imázs: előbb a tér készült el, aztán látszott, hogy előbb vagy utóbb a híd is elkészül. Igyekszem elfelejteni a híd megnyitásával kapcsolatos sok-sok hazugságot, hogy ekkor meg akkor, hogy csak próbanyitás volt (?), az igazi majd máskor – és hasonlók, ennek vége: mondhatni rajtaütésszerűen az utoljára köztudatba dobott határidőt pontosan betartották.

Persze a híd még nincs száz százalékban készen, még van rajta fúrni-faragni való, de megindult az autóforgalom, és most már kezd városhoz hasonlítani a környék. Néhány buszjárat vonala is megváltozott, többek közt a mi „házi” járatunk, aminek egyik megállója épp a házunk előtt van, és eljuthatunk vele sok helyre. Az új útvonal napi jövés-menéseimhez még megfelelőbb is – úgyhogy örvendeztem egy fél napig. Másnap ugyanis kiderült, hogy szó sincs a ránk kényszerített túlélési verseny végéről, mivel a könnyebb közlekedés útjába újabb és újabb járdabontást iktattak, például épp az egyik újonnan megállapított megállónál iktatva ki teljesen a járdahasználatot, az úttestre, akrobatikus gyakorlatokra kényszerítve az ott leszállókat, hátha sikerül élve kikerülniük a siető autók közül.

Hogy miért nem lehetett azon a szakaszon addig kicserélni a csöveket, amíg be nem indult a megváltozott forgalom?! Talán éppen azért, amiért makacsul nem akarják bekapcsolni a  Holdas templomnál, a legforgalmasabb útkereszteződésben az amúgy régről ottfelejtett, de áramellátással nem rendelkező irányítólámpákat. Már arra is gondoltam, hogy a városvezetés szeretné minél inkább elidegeníteni a váradiakat a városuktól, ne érezzék olyan furcsán magukat a helyi betelepedők. Akik talán csak ezután szeretnének bele, a visszaszeretésről még nincs semmi fogalmuk.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »