A világpolitika vasfüggönye

A világpolitika vasfüggönye

Vajon a magyar rendszerváltás minden egyes fontos, meghatározó pillanatát, a nemzetközi nyomásgyakorlás etapjait, a kényszerhelyzeteket, az SZDSZ külkapcsolatainak minden szálát és azok befolyását stb. ismerjük-e?

Sajátos, soha nem látott korszakot élünk: a formális, hivatalos, nyilvánosság előtt zajló politika mögött időnként – egyre sűrűbben – felszínre kerülnek olyan háttér-információk, amelyekre eddig soha sem volt, nem lehetett rálátásunk.

A teljesség igénye nélkül: Julian Assange és az általa alapított WikiLeaks weboldal számtalan titkos dokumentumot hozott nyilvánosságra az utóbbi években, Edward Snowden feltárta az Amerikai Hírszerző Ügynökség, az NSA egész világra kiterjedő lehallgatási programját, nemrég pedig a DC Leaks nevű, ismeretlen hackerek által működtetett portál Soros Györgyhöz köthető szervezetek titkos dokumentumait ismertette meg az emberekkel – és még lehetne folytatni a sort.
Fény derült arra, hogy az NSA szinte a világ egészét lehallgatja, fény derült arra a panamai iratok alapján, hogy a világ számos vezetője érintett az offshore-ügyekben, fény derült a Clinton család alapítványának óriási befolyására és álságos, korrupt működésére. Kiderült az is, hogy Soros György brutálisan sokszálú alapítványi, „civil” és médiahálózatán keresztül európai országok választásait próbálta befolyásolni, illetve minden eszközzel támogatja az Európába irányuló migránsáradatot azzal a céllal, hogy Európa valóban kevert fajú, vallású és kultúrájú kontinens legyen. És a hab a tortán: hackerek már megszerezték Hillary Clinton külügyminiszterségének időszakára eső magánlevelezését, és Julian Assange azt ígéri, hogy az amerikai elnökválasztások előtt a WikiLeaks ebből mintegy 15 ezer levelet hoz nyilvánosságra. Szakértők szerint ha ez megtörténik, darabjaira hullhat minden, az amerikai demokrácia nagyszerűségéről széleskörűen rögzült közvélekedés.

Még nem vettük-vesszük észre, mégis fellebbenhet előttünk a világpolitika függönye – persze csak részlegesen. És rájöhetünk arra, hogy mennyi mindent nem tudunk még, és hányszor voltunk-leszünk megvezetve a világ elitje által. A végén lehet, hogy fel kell tennünk a kérdést: a történelem valójában államtitok? Vagyis lehet, hogy egyszer újra kellene írni a világtörténelmet, az elejétől a végéig? De vajon lehet-e egyáltalán? Vajon meg kell-e ezt próbálnunk, vagy inkább fel kell adnunk minden ilyen törekvést, amely a „végső igazságok” megismerésére irányul? Hát nem jobb és egyszerűbb, ha elfogadunk bizonyos hivatalos verziókat, nem töprengünk, továbblépünk?

Fontos tudnunk, hogy létezett-e a Cion bölcseinek jegyzőkönyve? Fontos tudnunk, hogy a templomosok rendje vajon végleg felszámolódott, avagy folytatta tevékenységét a szabadkőművesek, illetve az illuminátusok között? Vajon kell-e tudnunk, hogy létezett-e a rózsadombi paktum? Mi folyik a szigorúan titkos Bilderberg-csoport konferenciáin? Mi szükségünk van egyáltalán erre a tudásra? Egyszóval: kell-e nekünk a több tudás, a több ismeret, a történelem bugyrainak megismerése? Nem veszélyes-e túlzott mértékben is az egészségünkre, létmódunkra, mindennapjaink szükséges egyértelműségeire, lelki nyugalmunkra nézve? Kell ez nekünk? Nem egyszerűbb elhinni a meséket és békésen elszenderedni esténként?

Hogyan is idézte Sándor György József Attilát? A távolságot, mint üveggolyót, megkapod – csak hunyd le szépen kis szemed! Érthető ez? Egyáltalán: kell-e nekünk az igazság? Nem jobb felejteni, felejteni és felejteni? És kedves olvasóim, senki ne higgye, hogy gúnyolódom, hogy cinikus vagyok vagy hogy viccelődök, amikor ezeket a kérdéseket felteszem. Ezeket a kérdéseket véresen komolyan teszem fel, valójában nem tudom rájuk a válaszokat. Nem tudom, csak kérdezek. Vajon a magyar rendszerváltás minden egyes fontos, meghatározó pillanatát, a nemzetközi nyomásgyakorlás etapjait, a kényszerhelyzeteket, az SZDSZ külkapcsolatainak minden szálát és azok befolyását stb. ismerjük-e?

A válasz kétségtelenül: nem. De ettől se essünk kétségbe. Persze nagyon szeretnénk tudni, hogy a globális háttérhatalom milyen mértékben szabta meg a rendszerváltás forgatókönyvét, és közben szeretnénk hinni abban, hogy azért talán mégsem minden lépést ők irányítottak. Szeretnénk azt is tudni, miért maradt el ilyen brutális módon a történelmi igazságtétel és elszámoltatás – amire a többi, hozzánk hasonló sorsú országban alig találunk példát –, szeretnénk tudni a zsarolásokról, az alkukról és háttérmegegyezésekről, a titkosszolgálatok szerepéről, és kimondani is szörnyűséges, de végre szeretnénk valamit tudni például a szabadkőművesség rendszerváltásban játszott szerepéről is.

Igen, ezt mind szeretnénk. Ám lehet, hogy nem lesz, aki kielégítse tudásszomjunkat sem most, sem a későbbi évtizedekben. Nos, ha így lesz, akkor – s itt József Attilát parafrazálom a Bűn című verséből – a világ kicsi lesz, s mi játszani hagyjuk. Tudomásul vesszük, hogy tovább kell lépnünk, hiszen valóban, „az élet megy tovább”. Valószínűleg a legnagyobb bölcsesség, amit itt lehetséges mondani, hogy bizonyos megismerések lehetősége elúszott, talán örökre. Ha nem voltunk képesek eddig feltörni egyes események valódi hátterének szelencéjét, lehet, hogy ki kell mondanunk: ez a hajó elment. Engedjük el. Van már éppen elég gondunk és válságunk, amivel itt és most foglalkoznunk kell. Nem tudatilag és érzelmileg kell „elengedni” témaköröket, hanem abban az értelemben, hogy nem visszafelé kell élnünk, hanem előre, nem visszafelé kell cselekednünk, hanem előre.

Vélhetően az a lényeg, hogy itt és most kell egy élhető országot építenünk. Itt van a migránskérdés, meg kell oldanunk. Itt van a közép-európai együttműködés, ki kell belőle hoznunk valamit, itt van az EU válsága, tenni kell vele valamit – és így tovább. Nem ezek a fontosak ma már? Amit viszont kérhetünk: ne akarjanak nekünk sem a világ történései, sem a magyar rendszerváltás kulcsévei kapcsán ostoba meséket beadagolni, amelyek csak a fecsegő felszínt érintik, és a háttérben zajló lényegi hatalmi küzdelmeket meg sem említik. Igyekszünk megbarátkozni azzal, hogy a történelem jelentős része államtitok és az is marad. Ám ez nem könnyű, talán nem is sikerül. Mindenesetre kéretik itt és most, innentől kezdve nem hülyének nézni bennünket.

Hát ez van. S mégis, mindennek ellenére: az informális, „államtitkos” történelem és jelen megírásába bele kellene végre kezdeni.

Fricz Tamás

A szerző politológus


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »