A világ megérett a pusztulásra?

A világ megérett a pusztulásraMennyiszer hallottam ezt különböző emberektől, láttam kommentekben és mémeken. Valami mélységes ellenérzést váltott ki bennem azonban minden esetben. Azt hiszem rájöttem miért. Két okból. Egyrészről mérhetetlenül lemondó, önfeladó, semmiféle reménységgel nem számoló, semmiféle célt és értelmet nem látó mondás ez. Másrészről abban a hamis illúzióban keletkezett, ami adott történelmi korokat is romantizál, hogy egyszer régen valamikor még minden más volt, még minden sokkal jobb volt. Burkolt nihilizmus ez a mondat, ami lemond az egész emberiségről. Kollektíven mond ítéletet minden és mindenki felett. Valójában pedig semmi másról nem árulkodik, mint arról, aki leírja, vagy kimondja. Valójában nem a világ érett meg a pusztulása, hanem az adott személy relatív képe a világról. Ő úgy látja nincs értelme, ennyi volt, jobb ha vége, a semmi is több annál, mint ami most van. Mindez egy a nagy egész szempontjából elenyésző hír kapcsán adott esetben, mint, hogy valaki pert nyert Starsbourgba mert nem ismerték el férfi testben élő biszexuális nőnek. Vagy valami hasonló baromság miatt. Aki ilyen hírek láttán, rendszeresen konstatálja, hogy ” a világ megérett a pusztulásra” semmi mást nem jelent ki, mint, hogy az ő lelke indult meg a pusztulás útja felé. Az egész világ romlott, cél tévesztett, esély és remény nélküli borús képét láttatja. Valójában az ember mindig az adott lelkiállapotát vetíti ki a világra. Aki saját életében nem lát célt, könnyen fullad nihilista világnézetbe, miszerint a létnek magának nincs értelme. Aki adott esetben boldog, az az egész világból a boldog, nagyszerű dolgokat látja meg és képes azt mondani, hogy “de szép az élet”. Mikor valaki azt mondja, hogy a világ megérett a pusztulásra, az a saját maga sorsának sötét, borús útvesztőiben akadt el az életét illetően. Ez pedig szomorú.De van ebben a mondatban valami ennél is visszatetszőbb. Nem csak egy szomorú lelkületű ember képét rajzolja elénk, aki az élet színes, pozitív oldalát képtelen meglátni a mérlegben és a világot reálisan a jó és a rossz egyvelege képében látni. Hanem ez a mondat ítélkező is. Ez pedig riasztó. Bár teljesen borús, negatív lelkülete van eközben érez magában annyit, hogy bátran ítéletet mondjon minden ember és minden egyéb létező felett, hogy ennek mind bizony pusztulnia kell. Amikor Adolf Hitler bukását látta 1945 április végén-május elején, Németország felégetését adta parancsba. Ő maga öngyilkos lett végül és ezt a céltalan, halálba menekülő lelkületet vetítette ki a környezetére is és kívánta önmagával együtt, magának Németországnak a pusztulását. Hitler is így gondolta, hogy ” a világ megérett a pusztulásra.” Az az egészben a nyomasztó, hogy, aki egy ilyet kijelent, egyszerre érzi magát istennek, amely dönt, kijelent, ítélkezik milliók és világok sorsa felett, miközben halandó, gyarló lelkének terhét sem bírja hordozni és reménytelenség hatja át. Egyszerre érzi a lelkét Kalki, a hindu mitológia világvégét hozó, pusztító istenségének, és egyszerre a szanszára pokoli létforgásában ragadt tehetetlen senkinek.Horváth Martin


Forrás:disszidensblog.blogspot.com
Tovább a cikkre »