A Veszprém kapusa Szegedre szerződött, Sterbiket be is jelentették helyette

A Veszprém kapusa Szegedre szerződött, Sterbiket be is jelentették helyette

2018 nyarán a MOL-PICK Szeged férfi kézilabdacsapatába szerződik a horvát válogatott kapus, Mirko Alilovic – olvasható a klub honlapján. A 32 esztendős hálóőrnek lejár a szerződése a nagy magyar rivális, a Veszprém csapatánál, a váltásról már pletykáltak a sportág berkein belül.

Ahogy arról is, hogy helyére Sterbik Árpád kerül a Veszprémbe. A Handball-planet.com szakportál ezt tényként írta meg november elején. Mondhatnánk, hogy meglepő módon, de bizonyára előre egyeztetetten ezt a transzfert is szerdán reggel jelentették be hivatalosan, a Telekom Veszprém oldalán. A 38 éves, magyar származású kapus szerződése 2018. július 1-től 2020. június 30-ig szól.

http://mno.hu/

Sterbik 2001 és 2004 között már játszott Veszprémben, közönségkedvenc volt, 2002-ben Bajnokok Ligája döntőt is játszott a bakonyiakkal. Aztán a Ciudad Real, a Barcelona, majd a Vardar Szkopje kapuját védte, utóbbi csapattal tavaly BL-t nyert és őt választották a Final4 legjobb játékosának. 

„A Veszprémmel a csúcsra szeretnék érni újra a Bajnokok Ligájában” – mondta mosta  a Nemzeti Sportnak. „Szerettem volna még egy kicsit közelebb kerülni a szülőhelyemhez, a szüleimhez, a barátaimhoz. Temérdek ismerősöm, sok barátom él a városban és a környékén. Arról nem is beszélve, hogy

így közelebb lesz a feleségem is a szülővárosához, Tapolcához.

Az ikreinknek is jót tesz majd, hogy magyar környezetben élhetnek.”

Alilovic 2011 óta védett Veszprémben, előtte ő is járt Spanyolországban, 2005-től 2010-ig a Leon játékosa volt, ezután egy évre a szlovén Celje következett.

A Veszprém két kapusa nyártól az ex-szegedi Mikler Roland és Sterbik Árpád lesz, a Szegedé pedig várhatóan Alilovic és a szintén horvát Marin Sego.

 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »