A vértanú nemzet apostola

A vértanú nemzet apostola

Halála tizedik évfordulóján, 1937 áprilisában mondta róla műveinek gondozója, Schütz Antal piarista szerzetes: „Igen, nem lehet a magyart eleget emlékeztetni arra, hogy volt egy Prohászka nevű püspöke.” Ma, születésének 160. évfordulóján sem tehetünk mást, mint amit a jeles piarista professzor javasolt. Emlékezünk és emlékeztetünk.

1858. október 10-én született Nyitrán Prohászka Ottokár, az újabb kori magyar történelem egyik legnagyobb alakja. A gimnáziumi évek után Rómában végezte teológiai tanulmányait, ott szentelték pappá. 1882-től az esztergomi szeminárium tanára, 1904-ben a budapesti egyetem hittudományi karán lesz professzor, 1905 végén pedig megkapja püspöki kinevezését. Ez év karácsonyán maga a pápa szenteli püspökké Prohászkát, aki a következő év januárjában foglalja el a székesfehérvári püspöki széket.

Prohászka nemcsak hittudós, kitűnő egyházi szónok volt, hanem a közéletben is szerepet vállalt. Már esztergomi évei alatt publicisztikák sorában vette fel a harcot kora liberális eltévelyedései ellen, s egyik úttörője volt a hazai keresztényszociális mozgalomnak. Püspökként is számos társadalmi szervezet munkájában vett részt – akár a leánykereskedelem elleni küzdelemről volt szó, akár a gyermek- vagy nővédelemről, vagy a szövetkezeti mozgalomról, az ő írásai és beszédei mindig irányt mutattak. Amikor az első világháború kitört, már ő az ország egyik legnagyobb szellemi tekintélye. Az összeomlás, a forradalmak zűrzavara után szinte minden szem rászegeződött. Mondhatni, ő volt a biztos pont a nemzet számára, nem véletlenül szerette volna a protestáns Horthy Miklós a miniszterelnöki székben látni Fehérvár nagynevű püspökét.

Prohászkát ott látjuk az 1920-ban megválasztott első nemzetgyűlés tagjai között. Csak azért vállalta hosszas kapacitálás után a képviselőséget, mert Székesfehérváron minden párt őt támogatta, így lett ellenjelölt nélkül képviselő. Amikor aztán megízlelte a napi politika levegőjét, gyorsan kiábrándult. Nemzeti összefogásért küzdött, s széthúzással, acsarkodással kellett szembesülnie. Keresztény Magyarország volt a víziója, s azt kellett tapasztalnia, hogy a kereszténységre hivatkozó kurzuslovagok nem keresztények, csak „megkereszteltek”. S azt is keserűen vette tudomásul, hogy az általa is hosszú ideje sürgetett szociális reformokból vajmi kevés valósult meg. A Bethlen István nevéhez köthető konszolidáció éppen azt nem hozta el, amiért oly sokat harcolt szóval és írással Prohászka. Némi átfestéssel helyreállt a forradalmak előtti régi rend, a szociális megújulás, a magyarság fölemelése elmaradt. 1922-ben már nem vállalt újabb mandátumot, de beszédeivel, írásaival továbbra is jelen volt a közéletben.

1927 tavaszán bekövetkezett halála után a Szent István Társulat 25 kötetben adta ki életművét, az egyes kötetek borítóját Prohászka püspöki címere díszíti. Idézzük ismét Schütz Antalt:

Elnézem ezt a címert. Ez volna tehát Prohászka: a turul, amint kereszttel a csőrében kiterjeszti szárnyait a hármas halom országa fölé és odaharsogja ennek a gyorsan vérmes reményre hevülő és éppoly gyorsan hevülő népnek: én remélek, utolsó leheletemig, a kereszt erejében remélek tebenned; te is remélj velem!
(Schütz Antal: Magyar életerő. Bp., 1939, 126. o.)

Prohászka címerének a latin feliratára célzott az idézett szövegben Schütz: „Dum spiro, spero.” Amíg élek, remélek. Hármas halom, turul és kereszt – magyarság és hit így forrott szerves egésszé Prohászka világában.

Zárásul rövid részletet idézünk egyik, 1916 májusában elhangzott, ritkán emlegetett beszédéből, amely püspöki címere „kommentárja” is lehetne:

Engem nemcsak Krisztus vére tüzel, engem egy más vérnek szeretete is melegít: engem a magyar népnek, a magyar vérnek, a megkínzott magyar vértanú léleknek szeretete is gyötör és tüzel.
Ez a magyar nép hivatása szerint – majdnem azt mondanám, a világtörténelmi kategóriája szerint – vértanú-nemzet. Hungária vérbe mártott tógában jár és útjait saját vérének rózsái szórják tele. Imádom Istent végzéseiben, melyeket nem értek, de látom, hogy Istennek kellenek vértanúk, kezdve Fián, az Úr Jézus Krisztuson, végig a mártírok beláthatatlan során; kellenek neki nemzetek, melyek vértanú nemzetek. Ilyen vértanú nemzet a magyar is. /…/
Én is érzem homlokomon a magyar vérnek tüzét, szememben a magyar vérnek lángját, szavaimban a magyar vérnek lüktetését, munkáimban a magyar vérnek energiáját. Tisztelem, szeretem, gondozom, ápolom ezt az én magyar véremet, mert ideálom. Érezzük át mindnyájan, hogy ez a vér rajtunk. De nem úgy, mint átok, mint a zsidókon Krisztus vére; a századokon át folyt magyar vér áldás rajtunk, koszorúnk, permetezőerőnk.

Ma délután, a fehérvári Prohászka Emléktemplomban előadással és misével emlékeznek Magyarország apostolára és tanítómesterére.

B. – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »