A Verbunk Napját tartották Zselízen a XIII. Garam menti Verbunktalálkozón

A Verbunk Napját tartották Zselízen a XIII. Garam menti Verbunktalálkozón

A zselízi Tiszta Forrás Alap, a Táncfórum – a Szlovákiai Magyar Néptáncosok Szakmai Egyesülete a budapesti Hagyományok Háza Verbunk Napjához kapcsolódva szervezte meg október első napján a már többéves hagyományokkal rendelkező Garam menti Verbunktalálkozót. Az eseményre idén immár 13. alkalommal került sor Zselízen, az Őszi Művészeti Hetek rendezvénysorozat keretében, melynek házigazdája az Alsó-Garam menti Fejlesztési Partnerség Polgári Társulás.

A programok már az előző nap, pénteken este kezdődtek. A bensőséges, családias hangulatú eseményen az új, Szívharang című koncertlemezével osztatlan sikert aratott a méltán elismert népdalénekes, Korpás Éva. A lelkes közönséget dalra fakasztotta, akik a többszöri ráadás után sem akarták elhagyni a fergetegesre sikeredett előadás helyszínét, a Zselízi Művelődési Otthont.

illetve a résztvevők ízelítőt kaptak az Alsó-Garam mentéhez kapcsolható lassú és friss csárdásból. Gálik Gábornak, a Táncfórum elnökének irányításával nagyon szépen haladtak a táncosok. A közös koreográfia bemutatására a délutáni órákban került sor.

Képviseltette magát a Palóc Piactér is csodálatos, szebbnél szebb kézműves termékekkel, minőségi portékákkal. A járvány ideje alatt létrejött mára már hatalmas, több ezres létszámmal rendelkező kézművesek csoportjának a „szellemi atyja” a csodálatos hangú szerkesztő, rendező, tévériporter, Kendy Éva.

Ezt követően hatalmas ovációval fogadták a

Az Országos Népművészeti Fesztivál egyik programjaként volt feltüntetve ez a beszélgetés, ám akkor az időjárás miatt nem valósulhatott meg az esemény. Úgy gondoltuk, a Bödők Gergely által moderált, a Kikötő Polgári Szalon szervezésében létrehozott találkozó, melyen megoszthatják a fiatalokkal emlékeiket és élményeiket az ötvenéves táncházmozgalomról, a Verbunktalálkozó résztvevői számára a legmegfelelőbb alkalom. Aki türelemmel végighallgatta, felejthetetlen élményben volt része.  Az izgalmas beszélgetést Sidó Szilveszter magángyűjteményének a vetítése követte, akinek birtokában lévő felbecsülhetetlen értékeket, sehol eddig nem publikált fotókat láthattunk az erdélyi gyűjtőutakról. Különösen érdekfeszítő volt a fotókhoz fűzött szöveg.

Hírdetés

A kora délutáni órákban került sor a zselízi főutcán a népviseleti felvonulásra, énekszóval köszöntöttük a nézők népes seregét. Az időjárás újfent közbeszólt, így az előzetes tervek ellenére a gálaműsort már nem a Szent Jakab téren mutatták be a csoportok.

A gálaműsorban színpadra lépett a zselízi Apró Kincső gyermek-néptáncegyüttes, a farnadi Nádas Ifjúsági Néptáncegyüttes, a Komárom Táncegyüttes, a nagymegyeri Hajnal néptáncegyüttes és a hazai Kincső ifjúsági néptáncegyüttes. A táncegyütteseket kísérő, alkalmi zenekar Szabó Mátyás prímás vezetésével példátlan szakmai felkészültségéről győződhettünk meg: Takács Ádám másodprímás, Szabó Marci brácsás, Juhász Bence Zsombor cimbalmos, illetve a Verbunktalálkozó mozgatórúgója, ifjabb Juhász Sándor elképesztő fesztiválhangulatot teremtettek. Minden egyes produkciót óriási szeretettel, tapsorkánnal fogadott a lelkes közönség.

Ezt követte a négy zselízi kincsős táncost is felvonultató Magyar Nemzeti Táncegyüttes Táncra magyar elnevezésű nagyszabású műsora, melyet ugyancsak nagy ovációval fogadott a hazai publikum. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes neve pontosan kifejezi a társulat hazai, európai és tengerentúli küldetését, a Kárpát-medencei magyar néptánckincs megismertetéséért és népszerűsítéséért végzett felelősségteljes és professzionális munkáját. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes, ahogy neve is tükrözi, nemzeti örökségünk és hagyományunk kincseinek elhivatott őrzője és továbbadója.

A Kossuth-díjas Zsuráfszky Zoltán és Zs. Vincze Zsuzsa által vezetett Táncegyüttes Magyarország egyik legnagyobb létszámú hivatásos néptáncegyüttese több mint húsz párral. „Anyanyelve” a Kárpát-medence néptánckincse, amelyből a nagy formátumú történelmi táncjátékoktól az autentikus folklórműsorokig, a dramatikus táncszínházi előadásoktól a népi hagyományainkon alapuló mesedarabokig terjedő, sokszínű repertoár építkezik. Valamennyi produkció közös jellemzője a rendkívüli dinamika, a táncok virtuozitása és a színpadképek látványossága. Erről győződhetett meg a találkozó közönsége is, a ráadások után állótapssal jutalmazta a látottakat” – mondta el Juhász Eszter főszervező.

A nap záróakkordjaként pedig önfeledt táncházzal ért véget a rendezvény.

„Munkával ünnepeltük a hétvégét, sok volt. De jó is volt. A Kisebbségi Kulturális Alap és a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) anyagi támogatásával valósulhatott meg a színvonalas rendezvény, ugyanakkor köszönet illeti Zselíz polgármesterét is mérhetetlen bizalmáért és táncosaink, valamint a rendezvény támogatásáért” – tette hozzá a módszertani szakelőadó.

(Csonka Ákos, Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »