Száraz adat, évfordulós hírbe való szikár mondat. Akárcsak a költő és műve. „Alvó szegek a jéghideg homokban.” „És elhagyatnak akkor mindenek.” „Torkomban lüktet közeled.” Istenem, micsoda sorok! Szikárak, szíjasak, mind-mind maga a végtelenségig lecsupaszított absztrahálás. Úgy vonatkoztatnak el, hogy közben a legalantasabb matéria, a göröngy válik igazgyönggyé.
Azon túl, hogy bármikor azon kapom magam, az Apokrifből mormolok részleteket, sorokat, olykor csak egy-egy gondolatot, néha elmélázok, hol a helye Pilinszkynek az egyetemes költészetben. De bármennyit latolgatok, mindig oda lyukadok ki, hogy ő volt az egyik legnagyobb (ha nem a legnagyobb) európai költő. Akiről lepereg a modernitás, az oly divatos progresszió, mert csak a végtelen érdekli.
Akadtak nála többet, a mindenséget markolni képesek, de ezt a mindenséget, az Istent és a teremtményt beleszuszakolni egy tengerparti kavicsba, egy deszkarésbe, egy folyosói villanyégőbe senki sem volt képes.
Ha nagyon erőltetnénk a dolgot, talán Salvatore Quasimodo sorakozhatna mellé, de ez sem lenne igazságos. Quasimodo minimalizmusa egyfajta naturalizmussal párosul, ami Pilinszkynél elképzelhetetlen. Pilinszky úgy tud emelkedett lenni, hogy a porban marad. És mégis, éppen a port rázzuk le magunkról egy-egy Pilinszky-verset olvasva. Ilyenkor szinte felemelkedik az ember. Lefejti magáról a napi szennyet, s olyan katarzist él át, mintha a bibliát olvasná. Vagy egy imát. Vagyis hát több ez annál, de biztosan bonyolultabb.
Pilinszkynél az örök bárány jelenik meg, az árva, kiszolgáltatott ember, az áldozat. Kevesebb ő Istennél, hiszen földi halandó, nem pöröl vele, mint Ady, nem tagadja meg, mint József Attila.
Mindezzel együtt végtelenül leegyszerűsítő és hamis kép azt állítani, hogy Pilinszky vallásos költő. Sokkal több annál. A mindenséget, az abba rejtett titkot kereste, ami talán egyenlő Istennel. Ha valaki látta Istent, akkor az ő volt. Pedig, ugye: „Látja Isten, hogy állok a napon”. Eljátszok a gondolattal: lehet, hogy találkoztak.
Nálunk, magyaroknál 2021 Pilinszky-év volt, és hamarosan elmúlik, kaptam magam a mulasztáson, mert szerettem volna a fenti gondolatokat megosztani azokkal, akik még szeretik a költészetet, és ebben a végtelenül bemocskolt világban még képesek hinni a tisztaság erejében.
De hát nem számít, lehet őrá emlékezni bármikor, hiszen az életműve időtlen. Pilinszky János olyan, mint Homérosz vagy Dante. Ott mardos minket belülről, és nem hagy elalélni.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
