A vb-történet ötven legjobb futballistája: 15. Andrés Iniesta – 2010 királya

A földkerekség egyik legsikeresebb játékosa a klubcsapatával megnyert titulusokat tekintve. Az FC Barcelonával – a mostani idénnyel bezárólag – 32 címet szerzett. A válogatottal a 2008-as és a 2012-es Európa-bajnokság megnyerése között győzött a 2010-es világbajnokságon. a hollandok elleni döntő hosszabbításában ő lőtte a labdát az Oranje kapujába. Vb-rangsorunk 15. helyezettje: Andrés Iniesta.

1984. május 11-én az Albacetéhez tartozó külvárosban, Fuentealbillában született, és az Albacete Balompié kölyökcsapataiban kezdett játszani. 12 éves korától egészen a mostani szezon végéig volt a Barça tagja, előbb a korosztályos csapatokban, tizenhat éves korától a B-csapatban, majd a legjobbak között szerepelt. A felnőttcsapatban először egy – 11-esekkel elveszített – Katalán-kupa-döntőben lépett pályára, amelyben ő is kihagyta a maga rúgását. Bajnokin 2002. december 21-én húzhatta először magára a blaugrana mezét bajnokin, a Mallorca elleni 4-0-ás győzelem alkalmával. Ám előtte már Louis Van Gaal bevetette őt a Bajnokok Ligájában, az FC Bruges ellen szerepelt még október 29-én.

2003–2004-ben még Ronaldinho cseréjeként tekintettek rá, a következő idényben azonban már 37 bajnokin játszott a 38-ból. A következő években a Barcelona egyik legfontosabb játékosává nőtte ki magát, noha nagyon sérülékenynek bizonyult. A hat kupagyőzelmet hozó 2009-es év egyik hősének tartották,

A Manchester United ellen megnyert döntő előtt Samuel Eto’o, utána Wayne Rooney nevezte őt a világ legjobb játékosának. A triplázással zárt szezon után a Don Balon, Xavi és Messi előtt, a Barcelona legjobb átlagteljesítményt nyújtó futballistájának nevezte. 2009 decemberében a FIFA szavazásán a világ ötödik legjobb játékosának választották.

Még előbbre lépett aztán 2010-ben, amikor a FIFA Aranylabda-szavazásán második lett Lionel Messi mögött. Talán az az év és az elkövetkező kettőt jelentette a pályafutása csúcsát, 2011-ben a negyedik, 2012-ben, az Európa-bajnokság megnyerése után harmadik volt ugyanezen az ankéton. A lengyel-ukrán közös rendezésű kontinensbajnoki torna után megkapta a sorozat legjobb játékosának járó díjat, illetve még abban az esztendőben

az UEFA Európa legjobb játékosának választotta.

Közben folyamatosan sikereket ért el a Barcelonával, 2018-ig kilenc bajnoki címet, hat Király-kupa-elsőséget, hét spanyol Szuperkupa-elsőséget, négy Bajnokok Ligája-győzelmet, három európai Szuperkupa-elsőséget, s nem utolsósorban három klubvilágbajnoki címet szerzett.

A válogatottban, noha még az oroszországi világbajnokságon növelni tudja majd szereplési és reményei szerint gólszámát is, egyelőre 125 mérkőzés és 13 gól áll a neve mellett. Számos korosztályos szereplés – közte három érmes nagy torna – után közvetlenül a 2006-os vb előtt kapott meghívást a nagycsapatba. Szülővárosában, Albacetében debütált az oroszok ellen. A németországi világbajnokságon mindössze egy meccs jutott neki, a szaúdiak elleni, amikor már a B csapat játszott. A 2008-as Európa-bajnokságon a tornát megnyerő spanyol válogatott egyik legnagyobb sztárja lett: beválasztották az All Star-csapatba is.

Klub- és válogatottbeli társával,

Xavival közösen legfontosabb pillérei lettek a modern középpályásjáték újraértelmezésének:

szerte a világon sok csapat próbál – őket követve – hasonló rendszerben futballozni.

2010 hozta meg a legnagyobb sikert. Gólt szerzett a chileiek elleni csoportmérkőzésen, amely után a mérkőzés legjobbjának (MVP) választották. Bekerült a torna legjobb játékosai közé, jelölték a vb-aranylabdára is.

A finálé után is őt választották a mérkőzés emberének. Az oroszországi már a negyedik világbajnoksága lesz, deklaráltan a búcsú a nemzetközi porondtól és a spanyol válogatottól. Egyelőre ötödik a spanyol örökranglistán, Iker Casillast és Sergio Ramost biztosan nem éri be, Xavit esetleg, az eggyel előtte álló Andoni Zubizarretát minden bizonnyal megelőzi.

A világbajnokság után új szakasz kezdődik a pályafutásában. A következő idényt már a japán bajnokságban, a Vissel Kobe együttesében kezdi meg.

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 16. Lothar Matthäus – a rekorderek rekordere

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 17. Vavá – az igazi vb-specialista

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 18. Paul Breitner – két döntő, két gól

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 19. Kocsis Sándor – az Aranyfej

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 20. Silvio Piola – a magyarok végzete

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 21. Didi – a hulló falevél gazdája

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 22. Jairzinho – tomboló Hurrikán

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 23. Mario Kempes – mindent vitt

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 24. Roberto Baggio – a 11-esek átka

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 25. Fritz Walter – egy magyar őr mentette meg

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 26. Dino Zoff – a nagypapa világbajnok lesz

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 27. Lionel Messi – azok a németek…

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 28. Eusébio – a nyomornegyedből a csúcsra

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 29. Rivellino – az Atomlöket gazdája

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 30. Johan Neeskens – két ezüst könnyes története

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 31. Gianluigi Buffon – 2018 nagy hiányzója

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 32. Mario Zagallo – Kis Hangyából Öreg Farkas

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 33. Paolo Maldini – avagy Paolo di Milan

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 34. Romário – a Kicsi nagy lesz

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 35. Oliver Kahn – csak az a jokohamai este…

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 36. Raymond Kopa – a kis Napóleon

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 37. Lev Jasin – a Fekete Pók

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 38. Franco Baresi – az elátkozott világbajnok

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 39. Sárosi György – a gólok embere

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 40. Iker Casillas – a rekorder nyerőember

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 41. Leonidas – a fuszeklis playboy

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 42. Fabio Cannavaro – az azúrkék aranyember

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 43. Cafù – rekorder a nyomornegyedből

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 44. Teófilo Cubillas – a hatalmas Kisgyerek

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 45. Bobby Charlton – egy lovag Manchesterből

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 46. Luis Monti – két ország kedvence

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 47. Daniel Passarella – Törőcsik rossz szelleme

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 48. Gordon Banks – az évszázad bravúrja

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 49. Uwe Seeler – a köpcös rekorder

A vb-történet ötven legjobb futballistája: 50. Ernst Wilimowski – az alkoholista csodacsatár


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »