A válság az európai identitás része

Olaszország csak egy földrajzi fogalom – mondta megvetően Metternich két évszázada, amikor a félsziget számtalan darabra hullott szét. Peking, Moszkva, Újdelhi, sőt Washington lakosai hasonlóan tekintenek ma Európára.

Elismerik ugyan, hogy az Európai Unió fontos kereskedelmi partner és tényező a devizapiacon, de úgy látják, hogy túl határozatlan, ezért súlytalan a világhatalmi játszmákban, és túlságosan megosztott ahhoz, hogy biztonságpolitikai vagy a bevándorlással kapcsolatos kihívásokkal megbirkózzon. Európa feladata ma az, hogy bebizonyítsa, tévednek.

Kétségkívül az egzisztenciális viták az EU-val egyidősek, és ma már úgy tűnik, az identitásának a részévé váltak. Ugyanakkor a lakosság jelentős hányada számára annyira idegenek, mint amennyire ismerősek a politikusoknak és stratégiaalkotóknak, akik egyenesen megszállottai e vitáknak. Tehát megbocsátható, ha valakit hidegen hagy Európa legújabb indentitásválsága.
Azonban ez súlyos hiba lenne. Ha az EU túl akar élni ebben a más, keményebb világban, akkor újra kell definiálnia célját és létének alapját. Korábban a belső integráció igazgatásán alapult, de most külső veszélyek fenyegetik. Valaha diktálta a játékszabályokat, és most nincs felkészülve az új geopolitikai játszmákra. Az Amerikai Egyesült Államok garantálta a biztonságát, Donald Trump azonban ezt a felelősséget fölösleges tehernek tekinti. A menekültek régebben csak szivárogtak – és ma újra kevesen érkeznek –, de a 2015-ös menekültáradat fölfedte, hogy az európai menekültügyi rendszer működésképtelen.

Mindez olyan időszakban történik, amikor az EU erősen megosztott. A 2008 utáni konfrontáció sebhelyei még mindig jól láthatók az eurózóna eladósodottjain és hitelezőin, miközben már a küzdőtéren felsorakoznak a nyílt társadalom hívei és ellenzői. A külső gondok csak növelik a megosztottságot – az eltérő viszonyulás a bevándorláshoz, a külföldi veszély érzékelése és a katonai erő bevetése mind olyan terület, ahol jelentős véleménykülönbség van. Európa azt kockáztatja, hogy egy hosszú zsákutcába tér be.

Az unió hagyományosan két módszert alkalmazott a megosztottság fölszámolására. Az első az időhúzás taktikája volt. Eljátszották, hogy az összes tagállam szeme előtt ugyanaz a cél lebeg: a szorosabb egység elérése; miközben a tenni akarás nem egyformán jellemezte a tagállamokat. Ez a többsebességes megközelítés azonban kifulladt. A valóságtól távol áll, de még mindig színlelhetjük, hogy az összes tagállam bevezeti az eurót, de már nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a szakadékot, amely azok közt tátong, akik úgy vélik, hogy lehet valaki büszke európai muzulmán, és azok közt, akik a kereszténységben látják az európaiság lényegét.

A második módszer a döntési jogkörök uniós szintre emelése, és a különbségeket többségi szavazással próbálják elsimítani. Így jött létre az egységes piac, így sikerült irányítani a kereskedelmet, az eltérő érdekek ellenére. Ez a folyamat csak addig működik, amíg a tagállamok elfogadják a többségi döntést. Azokban a kérdésekben, amelyekben nagyok a véleménykülönbségek – a biztonság, a védelem, a menekültek –, nem lehet a korábbi módszerek alapján eredményeket elérni. A módszert a menekültválság kezelésén tesztelték és megbukott: született ugyan egyezség a menekültek elhelyezéséről a tagállamokban, de a végrehajtás kudarcot vallott.

 

Az EU-bővítés lehetősége a Nyugat-Balkánon tovább bonyolítja a helyzetet. Ezek az országok sokat tettek azért, hogy csatlakozhassanak az EU-hoz, ezért jutalmat érdemelnek. Ugyanakkor az uniót még heterogénebbé tennék, és további megosztottságot idéznének elő.

Hírdetés

Kollégáimmal a bruegeli agytrösztből ezért Európa architektúrájának az átdolgozása mellett tesszük le a garast. Egy közös alapon nyugvó új szerkezetet javaslunk, és néhány választható klubot, amelyek a főbb politikai területeket fognák át. Az alapját az egységes piac, a vámunió, az alapszabályok, a fogyasztóvédelmet garantáló intézmények, a verseny fenntartása, a kutatás szervezése és irányítása, az energia és klíma, az infrastruktúra és regionális politika képezné. Az intézményi pillérek – a bizottság, a tanács, a parlament és a bíróság – szintén az alap részét képeznék, csakúgy, mint az EU alapelvei: az emberi jogok, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség és a jogállamiság. Ez az EU vázát alkotná, az eredeti projekttel összhangban, de megfosztva a közös politikától.

Az egyes klubok a fontos politikai területek alapján szerveződnének. A klubtagoknak azonos céljaik lennének, ezért nagyobb hatékonysággal működnének. Az egyik klubhoz tartozna az euró, a fiskális koordináció, a bankfelügyelet és a pénzügyi válságok kezelése. A következő a menekültpolitika, a határvédelem, a rendőrség és a bíróság ügyeit tömörítené. A harmadikhoz a védelem és biztonság tartozna. A tagság feltétele lenne, hogy a tagállamok dobnák össze a költségvetést, és részt vennének a hadműveletekben. A negyedik klubhoz a közös politika olyan területei tartoznának, amelyek ma még gyerekcipőben járnak, mint az oktatásügy.

Úgy lehetne biztosítani a szerkezet tartósságát és egységes voltát, ha biztosítékokat építenénk a rendszerbe. Először is, a kluboknak koherensnek kell lenniük és meg kell őrizniük az intézményi konzisztenciát. Csak egy Európai Bizottság volna (bár működnének klubtitkárságok), egy parlament és egy bíróság, ez alkotná az unió és a klubok vázát. A klubokba szigorú szabályok alapján lehetne be- és kilépni, ily módon biztosítanák az állandó taglétszámot.

Ez az eljárás önmagában nem állítaná meg az unió szétesését, vagy támogatná a bővítést a kevésbé fejlett államokkal, de a rendszerbe épített rugalmasság segítené partneri kapcsolatokat építeni a szomszédokkal. Az így „lecsupaszított” EU alkotná a magot, amely együttműködne azokkal, akik nem részei az egységes piacnak, a személyek szabad mozgásának, de sokoldalú szerződésekkel el lehet érni az együttműködést.

Kockázatos-e vajon a tabuk megsértése? Igen. De a legkockázatosabb az, ha a régi, nem működő rendszerek foglyai maradunk és apátiába esünk. Európa nagyobb álom, mint az a ház, amelyet felépítettünk.  

Jean Pisani-Ferry

A szerző egyetemi professzor és a brüsszeli Bruegel think-tank kutatója

© Project Syndicate


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »