A választók megtilthatják, hogy adataikat kiadják kampánycélokra

Az a választópolgár, aki nem szeretné, hogy az októberi népszavazás kampányában a kezdeményező kormány vagy az országgyűlési képviselőcsoporttal rendelkező pártok megkeressék, kérheti a választási irodától, hogy ne adja ki nevét és lakcímét – hívta fel a figyelmet Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében.

A NAIH elnöke emlékeztetett: a jogszabály szerint a Nemzeti Választási Iroda kérelemre – öt napon belül, de legkorábban a népszavazás napját megelőző 50. napon – átadja a szavazóköri névjegyzékben szereplő választópolgárok nevét és lakcímét a kezdeményezés szervezőinek, továbbá a kezdeményezés szervezésében részt nem vevő, de országgyűlési képviselőcsoporttal rendelkező pártoknak.

Az adatszolgáltatás ugyanakkor nem érinti a választópolgárok azon jogát, hogy – a választási eljárásról szóló törvény alapján – megtiltsák a róluk nyilvántartott adatok kiadását, valamint, hogy a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény szerinti adatszolgáltatást korlátozó vagy tiltó nyilatkozatot tegyenek – tette hozzá.

(A polgárok személyes adatai és lakcímei nemcsak kampánycélokra, hanem közvetlen üzletszerzésre, úgynevezett direkt marketingre, piackutatásra, tudományos kutatásra, valamint közvélemény-kutatás céljára is kikérhetők, ezek kiadását is megtilthatja bárki.)

Péterfalvi Attila felhívta a népszavazási kezdeményezés szervezőinek, továbbá az országgyűlési képviselőcsoporttal rendelkező pártoknak a figyelmét arra, hogy a választópolgárok nevének és lakcímének kampánycélú felhasználásához be kell jelentkezniük az adatvédelmi nyilvántartásba, ezt ezen a címen tehetik meg.

A NAIH elnöke emlékeztetett arra is, az adatszolgáltatás adatait kizárólag közvetlen politikai kampány céljára lehet felhasználni, egyéb célú felhasználásuk, másolásuk, harmadik személynek történő átadásuk tilos. Az átadott név- és lakcímadatokat legkésőbb a népszavazás napján meg kell semmisíteni.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »