A választási bizottsághoz fordult az LMP Orbán óvodai kampánya miatt

A választási bizottsághoz fordult az LMP Orbán óvodai kampánya miatt

A helyi választási bizottság ugyanis nem talált kifogást a miniszterelnök múlt heti akciója miatt, amikor megjelent egy óvodában, a gyerekekkel készült felvételeket pedig megosztotta az interneten. A választási bizottság elutasította valamennyi ellenzéki párt kifogását, szerintük nem sérültek a választási eljárás alapelvei. Az LMP nem ért egyet a döntéssel, ezért fordultak a Nemzeti Választási Bizottsághoz.

– Egyáltalán a jogértelmezés nem ugyanaz az egész országban. Például Békésben, ahol Simonka György osztogatott pólókat, akkor azt mondták, hogy az nem számít tiltott kampánytevékenységnek a helyi választási bizottságnál, ezzel szemben pár megyével odább, Komárom-Esztergomban pedig azt mondták, hogy az lett volna tiltott kampánytevékenység, hogyha a miniszterelnök valamilyen tárgyat adott volna át a gyerekeknek, és milyen szerencse, hogy ez nem történt meg. Magam részéről azt tudom mondani, hogy épp eléggé kimerítette a miniszterelnök azt a tényállást, hogy tiltott kampánytevékenységet folytatott, nem lehet szülők beleegyezése nélkül kampányidőszakban oktatási intézményekben kampányolni – fogalmazott Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »