A vádlottak viselkedéséről értekezett a vörösiszap-perben az ügyész

A vösösiszap-katasztrófa vádlottjai nem előidézői a történteknek, de az elvárható viselkedéssel mérsékelhették volna annak következményeit – fogalmazott Fejes Péter ügyész a Győri Törvényszéken, a vörösiszap-per megismételt elsőfokú eljárásának szerdai tárgyalási napján.

Fejes Péter vádbeszédében úgy fogalmazott, hogy a per jelenlegi vádlottjainak, a Mal Zrt. egykori menedzsmentjének felelőssége abban áll, hogy a katasztrófát megelőzően, 2010 nyarán felismerték ugyan a veszélyhelyzet lehetőségét, de azt nem hárították el, illetve a katasztrófa észlelését követően, nem értesítették időben sem a lakosságot, sem az illetékes szerveket, így a történtek következményeit súlyosbították.

A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház pedig lakhatatlanná vált.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »