A Vadas még állja a válságot, de sokkoló számlák érkeztek

A Vadas még állja a válságot, de sokkoló számlák érkeztek

A Vadas még állja a válságot, de sokkoló számlák érkeztek Kulcsár Péter2023. 01. 11., sze – 17:03 Párkány |

A párkányi Vadas a város egyik legfontosabb cége. Nemcsak a gazdasági haszna miatt, hanem azért is, mert közvetlenül és közvetve emberek százainak anyagi helyzete és munkahelye is múlik azon, hogy miként „megy a szekér” a fürdőben. Döbbenetes villanyszámla, duplájára ugrott hőszolgáltatási számla, növekvő infláció, dráguló működési költségek. A cég állja a válságot, de nyáron biztos, hogy lesznek áremelések.

A jelenlegi energiaválságban és globális, valamint országos gazdasági helyzetben kulcsfontosságú, hogy mi és a hozzánk hasonló cégek rendelkezzenek akkora készpénztartalékkal, mellyel súlyosabb következmények nélkül vészelhetik át ezt az időszakot – mondta el megkeresésünkre Hogenbuch Endre, a párkányi Vadas fürdő igazgatója. Persze, ehhez az is kell, hogy a valós bevételek és a valós kiadások egyensúlyban legyenek, gazdálkodási szempontból most ez a legnagyobb kihívás, számunkra is – tette hozzá az igazgató. Mert például, ahhoz képest, hogy tavaly október előtt a fürdő a Thermál szálló és a wellnessközpont hőszolgáltatásáért havonta 9500 eurót fizetett az Enerbytnek, novemberben és decemberben ez a havi előleg 17 ezer euróra ugrott. Most, januárban pedig egy sokkoló villanyszámla érkezett, ugyanis most már a Vadasnak egy durván megemelt összegű általánydíjat kell fizetnie az áramért. Míg a fürdő tavaly januárban 19 ezer eurót fizetett az áramért, idén januárra már 110 ezer eurós számla érkezett. „A válság előtt és tavaly ilyenkor is, még hosszú távon is tervezhető, fix áras áramelőlegekkel számolhattunk, ráadásul ezek mindig követték a bevételeinket is. Tehát télen kevesebbet fizettünk, nyáron többet, mert többet is fogyasztottunk. Most ez a brutálisan megemelt általánydíj sokkoló volt. Olyannyira, hogy ha még kétszer-háromszor kapunk százezer eurós villanyszámlát, akkor az még egy Vadasnál is gondokat okozhat. Főként, ha nem kapunk erre állami kompenzációt és esetleg más, előre nem látható gondok is akadnak. Nem azt mondom, hogy bezárnánk, de a céget ez megrengetheti“ – taglalta Hogenbuch Endre. De viszont rögtön le is szögezte, hogy a Vadas pénzügyi tartalékai biztosítottak, működésük stabil, a megkezdett beruházásokat folytatják és elbocsátásokra sem került sor. A nyári idény kezdetéig tehát nem szabadna, hogy komolyabb gondok adódjanak.

Hírdetés

Meddig emelhet árat?

Azért is jó, hogy van készpénztartalékuk, mert egyébként a Thermál szálló bevételei a novembertől februárig tartó időszakban nem tudják fedezni az ennyire durván megugrott energiaköltségeket. De a Vadas bevételei érdekében már január végétől elkezdik árulni a nyári szálláshelyeket. „A hozzánk hasonló intézmények, fürdők, üdülőcentrumok, éttermi szolgáltatások, aquaparkok esetében nagy segítség volt a kormány részéről, hogy január elsejétől az áfát 20 százalékról 10 százalékra csökkentette. Ám ez sajnos a fogyasztó, a kliens esetében nem fog árcsökkenést eredményezni. Mégpedig azért nem, mert ez a 10 százalék lényegében „aranytartalék“, másrészt pedig, ez még mindig nem fedezi a piacon az infláció mértékét, értsd bérek, anyagdíjak, munkadíjak, szolgáltatások drágulása. Ráadásul ez az adócsökkentés csak március 31-ig érvényes, de bízunk benne, hogy a szaktárca ezt meghosszabbítja“ – fejtette ki a részleteket az igazgató. Hogenbuch hozzáfűzte, az állam részéről támogatásként csak az energiaköltségek kompenzálása merült fel, a működési, rezsiköltségek támogatása nem – és ez utóbbiról nem is lesz szó, erre nem is számítanak. A Vadas a nyári szezonban a belépőjegyek árát és a szállásdíjakat is emelni fogja, továbbá az öreg fürdőben is várható egy pici emelés. Pontos számok még nincsenek, azt viszont Hogenbuch közölte, hogy az áremelések a párkányi lakosok számára nyújtott kedvezményeket nem fogják érinteni. Ami a fedett uszodát és a wellnesst illeti, az igazgató szerint mindkettő még a válság előtti időkben is inkább veszteséget termelt. De mindmáig munkát ad az ott dolgozóknak és eddig a nyári üzemeltetés kifedte a téli működést. Most, a megnőtt energiaárak miatt még nagyobb veszteséget termelnek, de ezt nem lehet teljes egészében a lakosságra hárítani. Mert akkor már azt az árat nem fizetnék ki a vendégek. Ráadásul nyugdíjasok, gyerekek, úszótanfolyamok is vendégei a fedett uszodának. Kompromisszumos megoldás született, most, január elsejétől a wellnesben 1 euróval emelték a belépő díját, a fedett uszodában 50 centtel. Azért csak ennyivel, mert a Vadas vezetősége szerint ez még megfizethető, elviselhető ár. Működtetni pedig még mindig érdemesebb mindkettőt, mint bezárni – mert így legalább a fix költségeket kitermelik. A szállodában és az étteremben farsangtól számítanak nagyobb életre és bevételekre.

Hogenbuch Endre igazgató (A szerző felvétele)Mennyit csorgat a Vadas a városkasszába?

A válság kapcsán Párkányban egyre többen vélték és vélik úgy, hogy a Vadasnak jóval több pénzt kéne befizetnie a városkasszába. A cég az igazgató közlése szerint 2022-ben 380 ezer eurót fizetett a városnak a területek bérléséért, és 200 ezer euró idegenforgalmi adót. Idén a Vadas már 500 ezer eurót fizet majd a városkaszába bérleti díjként a területhasználatért. „Ez szintén megegyezéses összeg, ezt a polgármesterrel mint a cégközgyűlés elnökével és a felügyelőtanáccsal is letárgyaltuk. Ezzel mi szívesen járulunk hozzá a városi költségvetéshez, ekkora összeget még be tudunk vállalni, ki tudunk termelni. Ugyanakkor sok meggondolatlan vélemény és nézet olvasható és hangzik el különböző fórumokon, mondván, hogy miért ne adhatna egymilliót vagy többet is a Vadas? Szerintem ezek megalapozatlan hozzászólások. Mert akinek van rálátása és ismeri a cég költségvetését, hosszú távú fejlesztési terveit, működését, az pontosan tudja, hogy az az ötszázezer euró egy méltányos összeg. Az egekig nem emelhető a hozzájárulásunk, mert az már rossz helyzetbe hozhatná a céget és esetleg a szolgáltatások minősége kerülne veszélybe. Örülünk, hogy hozzájárulhatunk a városi költségvetés lyukainak betöméséhez, de hogy még tovább emeljük azt a félmillió eurót – azzal csínján kell bánni“- mondta az Új Szónak Hogenbuch Endre. Ugyanakkor az is igaz: azzal hogy a területhasználatért a Vadas az eddigi 380 ezer helyett idén már félmilliót fizet majd a városnak, a nyári belépők ára és az elszállásolási díj is nőni fog. Nem csak ezért, de ezért is. A nyári szállásárakat jövő héten az internetes oldalán közli a Vadas, a nyári egynapos belépők áráról pedig április közepén döntenek. „Ebben a bizonytalan világban laikus és dilettáns dolog volna, ha én januárban a májusi árakkal dobálóznék“ – konstatálta az igazgató.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »