A tudósok szerint az óceánok sokkal több hőt nyeltek el, mint azt eddig feltételezték

A tudósok szerint az óceánok sokkal több hőt nyeltek el, mint azt eddig feltételezték

Az elmúlt 25 évben a világ óceánjai 60 százalékkal több hőt nyeltek el, mint azt a tudósok eddig feltételezték. Mindezt egy új amerikai kutatás állítja, melyet a Nature folyóiratban tettek közzé. A tanulmány szerint így a Föld sokkal érzékenyebb a klímaváltozásokra, ami nehezíti a klímavédelmet. Az óceánok bolygónk 71 százalékát borítják, és létfontosságúak az élet számára.

A globális felmelegedés kordában tartására 2015-ben írták alá a párizsi szerződést. Az ebben megfogalmazott cél az, hogy két fok alatt tartsa a felmelegedés ütemét, illetve még jobb, ha ez minél jobban közelít a másfél fokhoz. Az ENSZ kormányközi bizottsága szerint a helyzet annyira súlyos, hogy gyors és széleskörű intézmények nélkül lehetetlen lesz betartani a vállalásokat.

A legfrissebb számok  mostazt mutatják, hogy az óceánok az emberi tevékenység okozta emissziós gázokból adódó hő 90 százalékét elnyelték. A Nature-ban most közzétett tanulmány szerint az elmúlt 25 évben az óceánok az emberiség által évente előállított villamos energia 150 szeresét nyelték el. Ez 60 százalékkal több, mint az eddigi kutatások kimutatták.

Hírdetés

“Képzeljük el, hogy az óceánok mélysége tíz méter,” Laure Resplandy a Princeton egyetemről, aki kutatást vezette, “Adatainkból az olvasható ki, hogy 1991-től tízévente 6,5 fokkal melegedett,” tette hozzá.

Resplandy szerint az új eredmények után az emberiségnek újra kell gondolnia saját tevékenységét és 25 százalékkal csökkentenie az emissziós kibocsátást. Már csak amiatt is, mert az óceánokban levő hő idővel,  – várhatóan a következő évszázadban –  visszakerülhet a légkörbe, ami tovább növelheti a globális felmelegedést.

ČTK

Nyitókép: tudasbazis.sulinet.hu


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »