A Trianoni-diktátumot mindenkinek illene ismernie

Hazánk, mely minden oldalról önmagával határos„Ahol pedig az ország fiai

nem hoznak áldozatot a nemzetért,

ott a nemzetnek kell elpusztulnia.”

június 4-én – 98 esztendeje– a versailles-i kastélyrendszerhez tartozó Nagy-Trianon palotában a nagyhatalmak minden idők legigazságtalanabb „béke”-diktátumát kényszerítették egyoldalúan a magyarságra, a kollektív bűnösség elvét alkalmazva. Egyedül tőlünk, magyaroktól tagadták meg a kötelezően előírt önrendelkezési jogot, miközben a Magyarország körüli országok hazánk rovására gátlástalanul gyarapodhattak területünkből és tulajdonunkból.

Nincs a világon még egy ország, melyet saját nemzetrészei határolnának. Hazánk területének 2/3-át, lakóinak több, mint 1/3-át elcsatolták.

A földgolyón nincs egyetlen példa sem a történelem során, arra a tragédiára, amit a magyarság a Kárpát-medencében megszenvedett, nemcsak magáért, de a keresztény Európáért is.

S ezt az 1947-es Párizsi Magyar Szerződés sajnos megerősítette.

A Trianoni-diktátum szövege eredetileg francia, angol és olasz nyelven jelent meg. A francia és angol nyelven megjelent szövegeknek volt záradéka, amit még ma is elhallgatás övez. Ebben, az idő múltával történő népszavazásról is történik konkrét említés az elcsatolt területek vonatkozásában.

A megjelent magyar fordítások a záradékot sajnálatosan nem tartalmazzák. Nagyon fontos lenne, hogy a 100. évforduló előtt a magyar kormány bátran felvállalja, hogy a záradékok szövegét nyilvánosságra hozza. Ugyanis a területeinket megkapó környező országokkal külön megállapodások is születtek a nagyhatalmak részéről- még a diktátum szövegének véglegesítése előtt-, az elcsatolt magyar lakosság politikai és kulturális jogainak biztosításáról.

A 98 esztendeje történt tragikus feldarabolás problémái máig megoldatlanok. A szétszabdalt magyarság Magyarországként megmaradt részének minden diktátum pontot be kellett tartania, és betartja ma is. Ezzel ellentétben az utódállamok, a hozzájuk csatolt magyar országrészeken egyáltalán nem tartották és nem tartják be a Trianoni-diktátumban, valamint a vonatkozó országok szerződéseiben és egyezményeikben vállalt, és előírt kötelezettségeiket, úgy az önrendelkezés, a nyelvhasználat, az oktatás, és sok más területen, konkrétan Románia még az 1918-ban Gyulafehérváron született román dokumentum határozatait sem. Az elcsatolt nemzetrészeken még a II. Világháborút követően is a magyar lakosság ellen egyértelmű genocídium (népirtás) zajlott. Százezreket űztek el szülőföldjükről, tízezreket hurcoltak el, vertek agyon, lőttek tömegsírba, a Délvidéken és a Felvidéken, míg Erdélyben a legbarbárabb módon a székely falvakba felment vasgárdisták bárddal fejezték le a férfiakat és fiúkat, s hurcolták el a lakosságot Észak-Erdély visszacsatolását megbosszulva.

1945-öt követően 1956-ig Erdély gyakorlatilag szovjet katonai felügyelet alá került, hogy a román részről történő kegyetlen, magyar népirtást leállítsák. Csak az 1956-os szabadságharc leverését követően került Erdély ismét teljesen a románok kezébe, amivel lehetetlenné vált egy esetleges újratárgyalási kezdeményezés is.

Kádár János 1975-ben a Helsinki találkozón igazságtalannak nevezte a békediktátumot, majd ezt követően Romániába utazott. De hiába vártuk, hogy a Trianon-kérdés megoldható problémái is előkerüljenek a tárgyalások során.

Ezek a tragikus történések nincsenek még ma sem a köztudatban. Generációk nőttek fel, anélkül, hogy hazájuk XX. századi igaz történelméről tudnának. Ma is szép számmal vannak itthon olyan magyar emberek, akik ukránnak, románnak, szerbnek tartják az elcsatolt területeken élő magyarokat.

A XX. század végén Európában újra rajzolták egyes országok határait. Így egyesült az NDK és Nyugatnémet ország, melyet mi, magyarok segítettünk elő, és szétválás, felbomlás volt a csehszlovákoknál, a szovjeteknél, a jugoszlávoknál.

Megdöbbentő, hogy a magyar politikusok, amikor lehetőség lett volna rá, nemcsak, hogy nem képviselték a magyar nemzet érdekeit, de azzal ellentétesen cselekedtek. Erre példa Antall József, amikor Jeszenszky Géza külügyminiszter szégyenteljes ténykedését követően a magyar-ukrán alapszerződésben foglaltakat aláírta, miközben darabjaira hullt a Szovjetunió. De említhetnénk a Délvidéket is, Jugoszlávia felbomlása kapcsán, amiért Csurka István emelt szót az akkori Országgyűlésben.

28 év telt el a „rendszerváltás”-nak nevezett időszak óta, és magyar részről sehol komolyabb érdemi tevékenység nem történt ebben a kérdésben. Szlovákiában folyamatosan zajlik az ott élő magyarok hátrányos megkülönböztetése úgy a nyelvhasználat, mint az állampolgárság tekintetében. A Beneš-dekrétumok érvényben vannak, s ez nem volt akadálya az Európai Unióba történő felvételüknek sem. Az Európai Unióban pedig a kisebbség védelmét az adott országok belügyének tekintik, ha magyar kisebbségről van szó, ellentétben más országok kisebbségével.

A Délvidéken, de a Felvidéken is újra és újra történtek etnikai alapú bántalmazások. Romániában egyre több a probléma, minden magyarságot érintő területen.

A magyar kormány pedig nem volt kellően határozott a kérdések megoldását illetően. Többször is visszavonulót fújt, a „jó szomszédi” békesség jegyében, ellentétben a környező országok elfogadhatatlan álláspontjával szemben.

Hírdetés

Egyre gyakrabban fordul elő, hogy magyarságukért fizikailag is bántalmazzák az elcsatolt szülőföldjükön élő magyarokat. Az utóbbi időben, különösen Kárpátalján, a magyar emlékművek, szobrok ellen több méltatlan támadás történt. Székházukat is felgyújtották. Az ukrán oktatással kapcsolatos nyelvtörvény pedig elfogadhatatlan.

Követendő példa lehetne Szijjártó Péter külügyminiszter határozott fellépése Kárpátalja vonatkozásában a többi elcsatolt területen is.

Tény, hogy a parlamenti képviselők nagy részének sajnálatosan hiányos a történelmi tényismerete. Nem véletlen, hogy civil kezdeményezés volt a 2004. december 5-i népszavazási kísérlet, amit az akkori kormány és a honatyák jelentős része (köztük más állampolgársággal is bíró képviselők), a lakosságot hazugságözönnel félrevezetve, megtorpedózott. Ezt kívánta jóvá tenni a Fidesz-KDNP kormány a magyar állampolgárság megadásával.

Ma, Magyarország határain belül is egyre több településen tartanak június 4-én Trianon-megemlékezéseket. Az anyanyelv és a történelemismeret hiányából fakadóan, előfordul, hogy „ünnepségeket” rendeznek, ami abszurditás a tények ismeretében. A nemzet a saját tragédiáját, megcsonkítását, halálra ítélését nem ünnepelheti, de emlékezik rá.

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat folyamatosan kiemelt figyelmet fordít e kérdéskörre.

A történelmi elemzések mellett a jelen megoldásának lehetőségét, a kiutat keresik. Az önrendelkezés alapjog, amit az elszakított területek magyarságának is, más népekhez hasonlóan meg kell adni az utódállamokban. Ide tartozik az autonómia kiharcolásának kérdése is, amiért küzdeni kell.

A magyar kormánynak ezeket a törekvéseket végre nyíltan támogatnia kell.

A nemzeti emlékezet is, mintha kezdene feltámadni. Napjainkra egyre több helyen kerültek elő a feledés homályából, vagy csak az átmentés sötét rejtekeiből emlékmű részletek, relikviák. Az átkeresztelt emlékművekre ismét felkerülnek a Trianon feliratok. Új emlékművek is születtek.

Trianon magyar tragédiájának szimbólumkészlete sem változott, szinte megegyezik a két világháború közötti jelképvilággal. Ennek nyilván az, az oka, hogy Trianon légyege ma is ugyanaz, ami 98 évvel ezelőtt elkezdődött.

A keresztre feszített magyar nemzet kálváriája, aki reméli a feltámadás igazságát, ahogy az, a keresztre feszített Megváltóval, Jézus Krisztussal is megtörtént. Ezért a legtöbb köztéren található emlékmű, szakrális jelleget őriz, kereszt vagy Golgota, melyen a Trianon felirat, vagy Nagy-Magyarország térképe látható. Valamint a fehér márványból készült emlékmű előtt egy fekete, magába roskadt kétségbe esett asszony-alak jelzi a nemzeti tragédiát.

Másik állandósult jelkép a fatörzs, mint újra kizöldellő, és mint életfa-motívum. Ez nagyon régi motívum, és a magyar költészetben is megtalálható Virág Benedektől Berzsenyi Dánielen át, napjainkig. A fatörzs, mint a nemzet jelképe, melynek gyökerét férgek – azaz önfiai – rágják és pusztítják. Az utóbbi időben készült emlékművek között kopjafákkal is találkozunk. Igen jelentősek a szobor kompozíciók.

Sokak régi vágya, hogy a fővárosban 1928-ban felállított, központi Trianon-emlékmű, újra felállításra kerüljön eredeti helyén, ahol most méltatlanul és megalázó módon, a Szabadság (-nak nevezett) téren, a Magyarországot többször is megszálló szovjet hadsereg hősi emlékműve áll, – felszabadítónak feltüntetve – megalázva, meggyalázva bennünket nemzeti és emberi mivoltunkban, s az utókornak történelmi hazugságot hirdetve. Ennek az emlékműnek közel három évtizede már temetőben lenne a helye.

A központi Trianon emlékmű újra felállítását a Magyarok Világszövetsége helyi szervezete, a Trianon Társaság, sok más civil szervezettel karöltve többször is kezdeményezte. Több demonstráció is volt az ügy érdekében, sajnos eredménytelenül. A Kádár-korszakból örökölt MTA Történettudományi Intézete – nyilván „ideológiai irányultsága” kapcsán – nem javasolta az V. kerületi Önkormányzatnak, hogy az emlékművet újra felállítsák. Érvként a jószomszédi viszonyra és az európai integrációra hivatkozott.

Miközben a Trianon Társaság civil szervezetekkel együtt akkor, és ma is a tér teljes, eredeti állapotba történő visszaállításáért száll síkra.

Itthon több, mint száz köztéren található Trianonra emlékeztető emlékmű van, amelyekről tudunk, és amelyek nagy része települések útjain, dombjain található. Szerte a világban pedig több, mint háromszáz.

Reméljük eljön az az idő is, amikor a Szabadság téren ismét az országzászló és az elszakított területeket ábrázoló négy szobor kompozíció áll majd a virág- órával, és a méltatlan emlékmű is elkerül onnan a megfelelő helyre.

A nagykanizsai Trianon emlékműért oly sok áldozatot hozó Schless István szavai ma is aktuálisak:

“Ahol az apa nem hoz áldozatot a családért, ott szétzűllik a család.

Ahol pedig az ország fiai nem hoznak áldozatot a nemzetért, ott a nemzetnek kell

elpusztulnia”

Ezt ugye nem akarhatjuk!?

Orbán Éva

A cikk megjelent a KAPU májusi számában

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »