A trafikkirály kiszállt a Magyar Időkből – Orbán kérésére segítette át a "nehéz időszakon" a kormány faliújságját

Liszkay Gábor visszavásárolta Sánta Jánostól, a Continental Zrt. tulajdonosától a Magyar Idők Kiadó Zrt. 49 százalékát, így Liszkay ismét teljes jogú tulajdonosa lett a vállaltan kormánypárti napilapnak.

A Fidesz dohányipari jogszabályainak legnagyobb haszonélvezője, a trafikpályázat legnagyobb nyertese, Sánta közvetlenül a Magyar Idők tavaly őszi megalapítása után szállt be a cégbe – írja a Nol.

A korábban a Figyelőnek nyilatkozó Sánta János szerint azért fizetett 70 millió forintot a kiadócég 49 százalékáért, mivel Orbán Viktor arra kérte a jobboldali érzelmű üzletembereket, hogy segítsék az új kormánysajtó kiépülését. A tulajdonrész eladásáról szóló közlemény a Magyar Időkben jelent meg, a közlés szerint a két tulajdonos most úgy ítélte meg, hogy „a tavaly nyáron megfogalmazott célok teljesültek, Sánta pedig a jövőben más közéleti- és média szerepvállalásban kíván részt venni". Erről részleteket nem közöltek.

A Magyar Idők szerint Sántának köszönhetően „egy nagyon nehéz időszakon jutottak túl." Ez a cégbírósági adatokból kitűnik: 2015-ben a kormánylapot kiadó cég 872 milliós árbevétel mellett 343 millió forint veszteséget termelt. „Minden le van írva a közleményben!" – ezzel hárította el a Nol tranzakció részleteit és jövőbeli terveit firtató kérdéseit Sánta János.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »