A Törvényszék nem engedte felszámolni a Zsolnayt

Elutasította a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. azonnali felszámolására irányuló vagyonfelügyelői kérelmet a Zalaegerszegi Törvényszék – erősítette meg Bodnár Imre, a cég jogi képviselője a nol.hu-nak adott tájékoztatását az MTI-nek szombaton.

Bodnár Imre MTI-nek elmondta: az erről szóló – pénteken született – határozatot faxon juttatta el hozzájuk a törvényszék.

A felszámolási kérelmet a törvényszék megalapozatlanságra hivatkozva utasította el – tette hozzá.

Cséplő Petra, a cég igazgatósági elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta: Bachar Najari, a cég fő tulajdonosa saját vagyonából a június 27-i határidőre átutalta a Zsolnayt terhelő 91 millió forintos helyi építmény- és iparűzési adót, az összeget azonban nem könyvelték el a Zsolnay számlájára, mert a vagyonfelügyelő nem adott a befizetéshez engedélyt.

Ezt követően a Zalaegerszegi Törvényszék levélben tájékoztatta őket, hogy a vagyonfelügyelő együtt nem működésre hivatkozva panaszt nyújtott be a társaság ellen.

Bodnár Imre közölte: a bíróság indoklása szerint a vagyonfelügyelőnek engedélyeznie kellett volna a kifizetést, hisz ez épp a cég hitelezőinek érdekeit szolgálta.

A jogi képviselő a vagyonfelügyelő magatartását “rendkívül aggályosnak”, és “a magyar felszámolás-történet sarkalatos pontjának” nevezve úgy fogalmazott: “ez magában hordozza annak lehetőségét, hogy a vagyonfelügyelő nem elsősorban a hitelezők érdekében jár el”.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »