A törökökkel kötött uniós paktumot bírálja valami gittegylet

MTI nyomán

Élesen kritizálta az Európai Unió és Törökország között márciusban életbe lépett menekültügyi megállapodást a “Bölcsek” elnevezésű, “nagy tekintélyű” politikusokból álló csoport kedden közzétett jelentésében. A diplomaták szerint az egyezmény “rossz precedenst” teremt azáltal, hogy pénzügyi segélyt ígér Ankarának a migránsok visszafogadásáért.

A néhai Nelson Mandela dél-afrikai elnök és polgárjogi harcos által alapított, több volt vezetőt is tömörítő nemzetközi jogvédő csoport úgy véli, hogy az egyezség “erkölcsileg kétes alapokon áll” és összeférhetetlen a nemzetközi joggal.

A “”Bölcsek”” jelentése szerint az egyezmény “aggasztó precedenst állít” a szegényes emberi jogi múlttal rendelkező országok elé, amelyek pénzt követelhetnek a migránsok megállításáért.

Kofi Annan egykori ENSZ-főtitkár elmondta:

a csoport célja az, hogy “megkongassa a vészharangot” a megállapodással kapcsolatban, amely éppen olyan fenyegető, mint amilyen a szabadságjogok megkurtítása volt szerte a világon a 2001. szeptember 11-én elkövetett terrorcselekmények után (ha erre óhajtanak valóban adekvát párhuzamot keresni a mélyen tisztelt “””Bölcsek”””, akkor inkább ajánljuk figyelmükbe Nicolas Sarkozy legújabb őrült ötletét – a szerk.).


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »