A Tesla bekebelezné a napelemek úttörőjét

Ez azt jelenti, hogy akár 2,78 milliárd dollárt (776,32 milliárd forintot) is letennének az asztalra. Nem mondhatni, hogy a két cég ismeretlen lenne egymás számára: az üzlet egyik érdekessége épp az lenne, hogy a Tesla-vezér Elon Musk a napelemgyártó SolarCityhez is közel áll, részt vett az alapításában, és a két cég között eddig is folyt együttműködés. A szorosabb együttműködés előnyeit nem nehéz belátni. A Tesla már korábban beszállt az energiaiparba a Powerwall nevű, falra szerelhető akku bemutatásával, és javában építik a Gigafactory nevű óriási akkugyárukat a Panasonickal. Musk arról is beszélt már, hogy rendszerben gondolkodik: a Solarcity paneljei a napi áramszükséglet ellátása mellett a garázsban parkoló Tesla-autót is feltölthenék, a felesleget pedig a Powerwall tárolná, hogy éjjel ez lássa el energiával a háztartást.

Az ajánlattétel hírére a SolarCity részvényárfolyama rögtön ugrott is több mint 22 százalékot, a Tesláé meg esett 8-at.

forrás: index.hu


Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »