"A terroristák köztünk jártak"

"A terroristák köztünk jártak"

Ezzel az üzenettel tartott sajtótájékoztatót szerdán a Keleti pályaudvar előtt Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője. A helyszínválasztás nem véletlen, hiszen a titkosszolgálati adatok szerint a migrációs hullámot kihasználva itt is megbújtak terroristák a bevándorlók között. A nagyobbik kormánypárt a rendészeti és a nemzetbiztonsági bizottság csütörtöki összehívását szorgalmazza.

A fideszes politikus a kormánypárt lapjára, a Magyar Időkre a hivatkozik, amely – bizonyosan véletlenül – pont a kvótareferendum hetében kezdett el nyilvánosságra hozni titkosszolgálati értesüléseket.

Köztünk jártak

A Magyar Idők értesülései szerint Salah Abdeslam, a párizsi terrortámadások logisztikai kivitelezője a merényleteket megelőző időszakban első ízben 2015. augusztus 30-án járt hazánkban. Ekkor Kiskőrösről egy BMW-vel két további terroristát, Bilal Hadfit és Chakib Akrouhot fuvarozta el, akik egy erdős területen egy előre meghatározott GPS-koordinátán több napon át vártak rá. Bilal Hadfi a Stade de France stadionnál követett el öngyilkos merényletet, míg Chakib Akrouh a párizsi kávézók helyiségeire nyitott tüzet. Akrouh november 18-án egy rendőri rajtaütés során robbantotta fel magát.

 

A lap magyar rendvédelmi szervekre hivatkozva arról ír, hogy Bilal Hadfi és Chakib Akrouh 2015. augusztus 25-én illegálisan lépték át a magyar határt. Miután Kiskőrösre érkeztek, első útjuk egy telefonszaküzlethez vezetett, ahol magyar mobil-előfizetéseket vásároltak. Az általuk használt mobilok egyikét az erdőben hagyták, amit a terrorelhárító szakemberek meg is találtak. A készülék adatai alapján megállapították, hogy a terroristák mozgását az Iszlám Állam szíriai központjából irányították. Salah Abdeslam kizárólag az ezen az útján használt belga hívószámú mobilon tartotta a kapcsolatot társaival.

“A terroristák köztünk jártak, kihasználva Európa gyengeségét és naivitását”

– jelentette ki Halász János az értesüléssel kapcsolatban.

Amire a magyar kormány és a Fidesz a kezdetektől figyelmeztetett, az beigazolódott – közölte a politikus:

“a Magyarországot jelenleg is sújtó menekült válság számos nemzetbiztonsági kockázatot rejt, a terroristák a migránsokkal együtt jönnek át a határon.”

A frakció-szóvivő szerint az egy évvel ezelőttihez képest a helyzet nem sokat javult, mert bár a magyar határ zárva, de Európa határai továbbra is nyitva állnak, és ma is naponta ezrek érkeznek ellenőrzés nélkül, vélekedett Halász János.

A Fidesz csütörtökre kezdeményezte az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának összehívását, és a Nemzetbiztonsági bizottsággal együttes ülését szorgalmazza, annak érdekében, hogy a politikusok megismerhessék a hatósági vizsgálatok legfrissebb eredményeit.

Majd meglátjuk?!

Újságírói kérdésre, miszerint ha nem lesz érvényes és eredményes a kvótareferendum, valóban újra nyithatják-e azokat a menekülttáborokat, amelyeket az elmúlt hónapokban bezártak – köztük a debrecenit is – rögzítette, debreceni politikusként ő is aggódott a menekülttáborban történtek miatt, és megérti, hogy a helyi lakosok

„a kvótareferendum utolsó hetében aggódnak és újra elgondolkodnak azon, hogy mi is volt itt nálunk, és esetleg mi következhet”.

„Most nem konkrét tervek kidolgozásáról van szó” – utalt arra Halász János, hogy a Fidesztől egyre gyakrabban kérdezik, hogy mi lesz október 3-án, milyen törvénykezési, jogszabályi változások lesznek.

„A helyzet az, hogy először az embereket kell megkérdezni. Az fontos, hogy minél többen jöjjenek el, és minél nagyobb arányban utasítsák el a kvótákat”

– fűzte hozzá.

Ezek szerint a Fidesznek nincs terve október 2-a utánra? – adtuk meg az esélyt a pontosításra a frakció-szóvivőnek.

„Nem azt mondtam, hogy október 3-ára nincs meg a menetrend. Azt mondtam el, hogy a dolgoknak sorrendje van, előbb meg kell kérdezni az embereket, és majd azon vélemény után kell tovább lépni, nem pedig spekulálni. Most a legfontosabb az, hogy október 2-án legyünk minél többen, és legyen egyértelmű véleményünk. Majd utána lehet minden másról gondolkodni

– válaszolta az Alfahír kérdésére Halász János. Szavai nemcsak a jövő szempontjából tűnnek érdekesnek, de már arról sem szól, hogy a Fidesz szerint eredményes lesz a kvótareferendum.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »