A természet kincsestárából

A természet kincsestárából

Az ajnácskői Mikó Alexandra kicsi kora óta kísérletezik különféle kézműves technikákkal. Rajzol, barkácsol, hímez, varr, s mivel rajong az ékszerekért, néhány éve úgy döntött, hogy saját tervezésű csecsebecsékkel örvendezteti meg magát. 

Az ékszerek elsősorban a szemünket gyönyörködtetik. Aki maga készíti őket, azoknak a lelkét is. Szandi, ha egy új ruhadarabhoz nem talál megfelelő fülbevalót, egyszerűen készít hozzá egyet. Így sosem kell ugyanazt ugyanabban a kombinációban viselnie. Ettől különlegesek ezek az ékszerek, hiszen nincs két tökéletesen egyforma darab, mivel a természetben sem találni olyat.

– Amikor alkotok, teljesen ki tudom zárni a világot. Nem gondolkodom, csak csinálom, ami tetszik, a növények pedig maguktól kiválasztják, hogy milyen formában szeretnének megjelenni. A készítés során órákig elpiszmogok egy-egy darabbal. Az pedig, hogy minden a természetben kezdődik a virágok, termések begyűjtésével, felülmúlhatatlan érzés – avat be a műhelytitokba Szandi, aki számára az ékszerkészítés teljes kikapcsolódást jelent, de részben a munkája is. Mint mondja, időigényes a pepecselés, de ha nem csinálná, az már nem is ő lenne.

A természet szeretetéből eredően az ékszerek központi elemét növények, fadarabok, csigák, kagylók, gombák képezik. Ezek motiválják leginkább, de ihletet adnak számára az évszakok is.

– Imádom a természetet, nagyon szeretek túrázni és örömmel tölt el, ha másnak is meg tudom mutatni a varázslatos apró részleteket, amelyek mellett az emberek csak úgy elmennek. Az ismerőseim már valamennyien tudják, hogyan néz ki a réti boglárka vagy a vadmurok.

Hírdetés

A technikára külföldi internetoldalakon figyelt fel pár éve. Sok kézműves dolgot készít, de ez még számára is újdonság volt, ezért szeretett volna belekóstolni. Tudta, hogy idő kell hozzá és tapasztalat, ezért mélyen beleásta magát a kivitelezés rejtelmeibe.

– A műgyantát gyakran hasonlítják az üveghez, ugyanakkor ez kevésbé törékeny, nem karcolódik, és idővel nem fakul, sőt inkább fényesedik. Gyantából is sokféle van. Amit én használok, az két folyékony komponensből áll. Ezeket kell  pontos mennyiségben nagyon jól összekeverni. Ez előfeltétele annak, hogy kristálytiszta legyen a végeredmény.

Szandi szerint az ékszerkészítéshez elengedhetetlen a türelem. Az apró részleteket csak így lehet kidolgozni. A növényeket és a terméseket egész évben gyűjti, majd lepréseli őket, ami két hétig is eltart. Egy gyantaréteg száradási ideje 24 óra, egy-egy darab elkészítéséhez pedig legalább két, de sokszor 5-6 réteg is szükséges.

A tökéletes darab megalkotásához ezután csiszolni, fényesíteni kell őket, végül összeszerelni a fém alkatrészekkel.

– A termékeim skálája egyre bővül. Ékszerként nyaklánc, fülbevaló, gyűrű, karkötő, kiegészítőnek bross és mandzsettagombok készülnek. Fém alapanyagaim többsége orvosi acél és ezüst, de a sárgaréz alkatrészek is allergiamentes anyaggal vannak bevonva. Akik nem hordanak ékszert, azok választhatnak könyvjelzőt, golyóstollat vagy virágképeket.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »