A terézi imáról hallhattak a marosszentgyörgyi szerzetesi találkozó résztvevői

A terézi imáról hallhattak a marosszentgyörgyi szerzetesi találkozó résztvevői

Marosszentgyörgyön tartották a Gyulafehérvári Főegyházmegye szerzeteseinek találkozóját, a kármelita nővérek szervezésében szeptember 7-én. A szerzetesek együtt végezték a napi imaórákat, szentmisén vettek részt, illetve Johanna-Andrea nővér előadását hallgathatták meg – Avilai Szent Teréz A belső várkastély című írása alapján – a terézi imáról.

Johanna-Andrea kármelita nővér évek óta tanulmányozza Szent Teréz írását, tőle tanult meg imádkozni, személyes kapcsolatba lépni Istennel. A marosszentgyörgyi találkozón a terézi imáról szóló előadásában, melyet bővebben ITT olvashatnak, elhangzott:

Az ember fokozatosan hozzászokik Isten tapasztalható jelenlétéhez, kitágul a szíve. A szemlélődő imát nem lehet tanítani, sem megtanulni. Isten ajándéka – tanítja Teréz. A szemlélődés lehetősége mindenkiben adott, mert a kegyelem a természetesre épít. Mégis ahhoz, hogy valakiben megvalósulhasson, több feltételnek kell teljesülnie. (Vannak olyan belső karaktereket hordozó személyek, akik nem alkalmasak rá; például valakinek túl élénk a fantáziája, és amit a képzeletében megteremt, látni és hallani véli.) Ám Teréz szerint akár megkapom a szemlélődés ajándékát, akár nem, az igazi egyesülés Istennel az akarategység: ha mindenben megegyezik akaratom az övével, ha elfogadok mindent, ami jön az életemben.

Az alapállás: a teljes ráhagyatkozás a szeretetben.

Nem lehet kierőszakolni a szemlélődés ajándékát azzal, hogy erőszakkal semmire sem gondolok az ima idején. Az összeszedettséget, amikor figyelmemet egyedül Istenre irányítom, nem koncentrálással érem el, hanem úgy, hogy az evangélium segítségével együtt vagyok Krisztussal: fölbaktatok vele a hegyre, hogy megtanuljam, hogyan kell imádni az Atyát. Rójam vele az utcákat, hogy megkeressem vele mindazt, ami Isten számára elveszett. Fáradtságában leülök vele Jákob kútjához. Szomjazom és éhezem vele… Vele maradok, bármit is tapasztalok magamban. Ha az ima egész ideje alatt küzdök a szétszórtsággal, akkor e küzdelem az imám; ha betegség, fájdalom gyötör, akkor a létemmel imádkozom. Isten jelenlétébe helyezkedem, ahogy képes vagyok rá: egy sóhajjal felé, egy képre tekintve, vagy egy rá való egyszerű odagondolással. Elfogadom magam úgy, ahogy vagyok, így imádkozom.

A belső várkastélyban lelki létmódokat vázol fel Teréz arról, hogyan él, aki egy-egy lelki lakás lakója, és megmutatja, miként lehet egyre közelebb jutni a bennem lakozó Királyhoz: Isten bennem lakozik létezésem pillanatától fogva, ám hosszú belső zarándoklás, amíg rátalálok. Nem az égbe kell menni, hanem belépni önmagamba, és végigjárni azt a belső utat, amely maga Jézus – és ő az útitárs is.

Első lakás: elmerülök ezer ügyemben, melyek fogva tartanak; ragaszkodom a megbecsültséghez, nincs időm, sem energiám komolyabban Istenre. Csak néha vagyok kettesben vele, akkor is lefoglalnak ügyeim, a világ dolgai is fogva tartanak. Néha fölmerül bennem, hogy változtatni kellene, de annyiban marad. Ha mégis eltökélem magam, hogy mindennap időt adok Istennek, hogy kettesben legyünk, és ezt megteszem jó ideig, akkor hamarosan belépek a második lakásba.

Második lakás: nagyjából úgy élek, mint az elsőben, de megszólal bennem a lelkiismeret hangja. Fáj, amilyen vagyok. Teendő: időt adni, a nem szükséges dolgokat és ügyeket elengedni, a bűnre vezető alkalmakat kerülni; jó társaság keresése, kitartás. Elesem, és fölkelek…

Hírdetés

Harmadik lakás: a tökéletes – vagy másképp: a rendezett – emberek lakása. Itt még bocsánatos bűnt sem követek el szándékosan; gyakorolom a felebaráti szeretetet, jól végzem feladatomat, az időmet jól osztom be… Mégis hiányzik valami: ragaszkodom a köztiszteletben álláshoz; mentegetem magam, szenvedek érzékenységemtől. Ha nem gondolom jogosnak, érdemszerzőnek e szenvedésemet, hanem fáj, hogy ily tökéletlen vagyok, akkor ott állok a szemlélődés kapujában. Az igazságban járást tanulom meg így, és így van lehetősége Istennek eljuttatni a negyedik lakás küszöbéig. Ameddig jogosnak vagy érdemszerzőnek látom e szenvedésemet, s nem nézek őszintén szembe magammal, addig fölvertem sátramat a harmadik lakásban, és könnyen lehet, hogy életem végéig itt maradok, ha nem látom be tökéletlenségemet. (Az itt élők egyik képzelt erénye: a törvények számonkérése másoktól.)

A belső szabadság felé vezető út ez a zarándoklat – a mindent odaadás útja. Teljes önkiüresítés a szeretetben. Ha őszinte és mély az istenkeresésem, lehetetlen, hogy ne változzam a mindennapokban, apró lépésekben. Ha azt látom, hogy nem növekszem a felebaráti szeretetben, ami elsősorban az áldozatkészségben nyilvánul meg, valamint a lemondásban, ami saját érdekeimet illeti, akkor vissza kell találnom a helyes útra. Minden az elszakadáson múlik. Szabadon odaajándékozni Istennek mindazt, ami megköt. Az első három lakás a küzdelemé, ahol megtanulok szembenézni a realitással, hogy farizeus vagyok… Sötétségben vagyok, és a hit az egyetlen lámpásom. Nem látok mindent tisztán az életemben, vannak vakfoltok. Meg kell engednem Istennek, hogy különféle módokon beléphessen az életembe. A hit az a bizalom, amellyel teljesen ráhagyatkozom Istenre. Feszegetteti velem a határaimat. Újra meg újra el kell jutnom addig a határig, ahol úgy érzem: nincs tovább, s akkor jön ő, ha engedem, hogy belépjen az életembe, és az önsajnálattal nem állom útját.

A negyedik lakásban következik a „mézesmadzag”: édes tejjel itat az Úr, mint a csecsemőket (jó megpihenni Máriával az Úr lábánál, és egyszerűen vele lenni a nyugalom imájában). Az ötödikben vállamra veszem a keresztet Krisztussal, és elkezdődik az igazi szenvedés. A hatodikban keresztre feszíttetem vele, hogy meghaljon bennem a régi ember, s megszülethessen az új. A hetedikben bevezet a legbensőbb lakásba, ahol ő maga lakozik – de ezt az ajándékot csak akkor tudom befogadni, ha előtte kiiszom vele az ő kelyhét. Valódi halál ez, ami a szív legmélyén történik. Összetöretem Krisztussal, hogy az Atya újjáteremthessen a Szentlélekben. Ha menekülök az összetöretés elől, akkor visszautasítom a kincset, Aki bennem van.

A szemlélődő imát nem lehet megtanulni, sem tanítani. Ajándék. Annak jut osztályrészül, aki hajlandó Krisztust követni nemcsak a Jeruzsálembe való dicsőséges bevonulásakor, hanem a kertbe, a kövezett udvarra, majd a Golgotára s a végső elhagyatottság megélésben a kereszten. Meghal Krisztussal, hogy vele együtt új életre támadjon.

Olyan zsoldos ő – mondja Szent Teréz –, akinek a zsoldja az emberek üdvössége. Krisztussal küzd, és olyan válogatott harcosa az Úrnak, aki bárhol, bármikor, bárhogyan bevethető, ott, ahol az Úr akarja. Mert Isten szeretete elvezette őt a belső szabadságra.

* * *

A részt vevő több mint harminc szerzetes a délelőtti előadás, majd a déli közös zsolozsma után kiscsoportos beszélgetésekben oszthatta meg örömeit és gondjait egymással. A kármelita kolostor kápolnájában Petrovics László jezsuita mutatott be szentmisét, aki most kezdte meg szolgálatát Marosvásárhelyen. Az esti dicséret közös éneklésével zárult a találkozó.

Forrás: Gyulafehérvári Főegyházmegye; Romkat.ro

Fotó: Érsekség.ro

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »