A teremtett világ védelméről tartottak konferenciát a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán

A teremtett világ védelméről tartottak konferenciát a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola Emberi Méltóság és Társadalmi Igazságosság Tanszéke „A teremtés értéke – az ember méltósága” címmel szervezett konferenciát szeptember 27-én.

Különbözik-e a teremtésvédelem a környezetvédelemtől? Lehet-e másként közelíteni a természethez, mint emberközpontúan? Erkölcsileg megengedhető-e, hogy az utolsó ember elpusztítsa a Földet? Ezekre a kérdésekre keresték a választ a teremtésvédelem témakörében megrendezett pécsi konferencián.

Mióta megjelent Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű enciklikája, melyben a pápa „új párbeszédet” kezdeményezett arról, hogy „miként építsük bolygónk jövőjét” (LS 14), a teremtésvédelem kérdése az egyházon belül új lendületet kapott. A konferencia előadói is csatlakoztak a pápa felhívásához, hogy válaszoljanak „közös otthonunk megvédésének sürgető kihívására” (LS 13). A teológia és a filozófia különböző ágait képviselő előadók mind arra törekedtek, hogy ki-ki a maga szakterületének a jelen környezeti krízissel kapcsolatos álláspontját bemutatva rámutasson a jelen teendőire.

A konferencia nyitóelőadását Martin Lintner (Brixen/Bressanone, Olaszország) tartotta Az ember a teremtésben címmel. Előadásában a Teremtés könyvének három versét (Ter 1,26–28) értelmezte, hangsúlyozva az ember teremtéssel és a társteremtményekkel szembeni felelősségét. Kiemelte, hogy a teremtéstörténetben olyan emberi tapasztalatok jelennek meg, amelyek megvilágítják azt a sajátos helyzetet, amelyben teremtésénél fogva minden ember találja magát: „az ember ambivalens hatalommal bír, életet olthat ki és védelmezheti azt, élettereket pusztíthat el vagy gondozhatja azokat”. Szent Pált idézve hangsúlyozta, hogy a mulandóságnak alávetett „természet sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását”, amely által az ember istenképiségből fakadó felelőssége eszkatológikus távlatot kap.


Perendy László (Budapest) Nagy Szent Vazul Hexaémeron-homíliáiról tartott előadást, amely szövegre Ferenc pápa is többször hivatkozik. Az előadó kiemelte annak jelentőségét, hogy az ókeresztény szerző a hatnapos teremtéstörténetet értelmezésében „sajátos rendként mutatja be, amelynek szépsége, nagysága, változatossága, gazdagsága mind-mind Istenhez vezeti azt, aki felismeri, hogy a kozmosz egyes tulajdonságai egy olyan Alkotóra utalnak, akinek valamennyi tulajdonsága felülmúlja a mindenségben felismerhető tökéletességeket.”

Dominik Opatrny (Olomouc, Csehország) előadásában Václav Klaus Blue Planet in Green Shackles. What Is Endangered: Climate or Freedom? (Kék bolygó zöld béklyóban. Mi van veszélyben: az éghajlat vagy a szabadság?) című írását vetette össze Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű enciklikájával. Bár az előadó rámutatott a két írás közötti jelentős véleménykülönbségre, kapcsolódási pontot is talált közöttük: egyikük sem az anyagi erőforrásokat tartja a környezeti probléma megoldásához vezető kulcsnak, hanem sokkal inkább az emberi potenciált mint végső és alapvető forrást.

Nobilis Márió (Budapest) előadásában a teremtésvédelem pasztorálteológiai kérdéseiről beszélt. Kiemelte, hogy a teremtett világ iránti felelősség ma „a világ helyes szeretete és a harmóniájáért folytatott küzdelem, mint találkozási pont az embertársak között”, amely nyitott a transzcendensre és amely „esély az ember boldogságára, üdvösségére és egyszersmind az egyház küldetésének e korban szükséges, Istentől akart és küldetésül adott kiteljesedésére”.


Az ökológiai gondolkodás történetét vázolta előadásában Janusz Podzielny (Opole, Lengyelország) három pápa, Szent II. János Pál, XVI. Benedek és Ferenc pápa megnyilatkozásain keresztül. Hangsúlyozta, hogy az ökológiai gondolkodás előzményei már XIII. Leó óta jelen vannak a társadalmi tanítással kapcsolatos dokumentumokban és a környezeti krízis tudatosulásával egyre hangsúlyosabban bontakoznak ki. Az egyik közös pont ezekben a szövegekben, hogy nem rövidtávú megoldásokat keresnek, hanem a szolidaritásra és a felelősség megosztására törekednek, valamint összekapcsolják az ökológiát a humán és a spirituális ökológiával.

Takács Gábor (Pécs) előadásában a Laudato si’ kezdetű enciklika 110. pontjának hátterét mutatta be, melyben a pápa az „ismeretek széttagoltságának” veszélyeire hívja fel a figyelmet. Az előadó a „barbár specialisták” születését mutatta be a különböző szellemtörténeti eseményeken keresztül. Hangsúlyozta: „A pápa által sürgetett interdiszciplináris dialógus első lépése a tudományok közötti reintegrációnak, az élet egészére alkalmazható szintézis megteremtésének.”

Az utolsó előadást Kovács Gusztáv (Pécs) „Az utolsó ember” elnevezésű gondolatkísérlettel vezette be. Az eredetileg Richard Sylvan által megfogalmazott példa a természet önértékére mutat rá, amelyet az emberi intuíció is alátámaszt. Rámutatott, hogy a természet szigorú antropocentrikus szemléletének meghaladására, és annak embertől független értékének megalapozására csak a teológia lehet képes.

A délután során hallgatói konferenciára került sor, amelynek keretében kiosztották az Európai Teológiai Társaság Magyar Szekciója által meghirdetett esszépályázat díjait.

A konferencia anyaga 2016 őszén kötet formában is megjelenik.

A konferencia programja elérhető itt.

Forrás: Vértesi Lázár/Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola

Fotó: Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »