A templomokat istállókká változtatták…

A templomokat istállókká változtatták…

Azon nemzedékhez tartozom magam is, amely az iskolapadban szinte semmit sem tanult érdemben arról, ami 1789, a francia forradalom után történt Franciaországban. De arról sem, ami az 1917-es szentpétervári forradalmat követően oly hosszú évtizedekig történt Szovjet-Oroszországban és aztán az általa megszállt országokban. Pedig mindkét forradalom történései kísértetiesen hasonlítanak egymáséihoz. De ami a legfőbb mégis: a mai liberálisok vágyálmai sem mások, mint voltak a két forradalom vezető képviselőié.

Magyar Menedék - Badiny

Elég a liberálisok által uralt közmédiát megfigyelni. Isten, egyház, vallás, erkölcs: szinte szitokszavak náluk. Mint a kiéheztetett eb a húsra, úgy harapnak egyes papi botrányokra. Ha nem is mondják így ki feltétlenül, de számukra a felsorolt szavak a butaság, maradiság, korlátoltság szinonimái. De van itt más is. A kommunizmusból, különösen a sztálinizmusból nem a vallás- és erkölcsellenességet ítélik el, hanem annak jobbára csak gazdasági következményeit (éhínség, rekvirálások, nyomor). Arról azonban, hogy 1789 és 1917 tényleges felelősei mit gondoltak a vallásról, hitről, erkölcsről, hallgatnak, éppúgy az általuk elkövetett terror igazi természetéről, méreteiről és következményeiről is, vagyis arról, hogy tetteik éppen hit- és erkölcsellenességük „gyümölcsei” voltak.

Persze azonban ezen cseppet sem csodálkozhatunk. Hiszen gondoljunk csak arra, hogy a marxizmus-szenilizmus alatt mennyire „kispolgári csökevényesség”-nek számított a hit, az erkölcs, nem is beszélve a nyugati társadalmakból importált liberalizmusról, a Frankfurti Iskola emlőin felnőttekről, vagy az 1968-as párizsi diáklázadások mögött álló „filozófiá”-ról. Istenem, micsoda „művek”-en nőttek fel tanárok és diákok! Álljon itt közülük elrettentésül most csak egy ilyennek egy bekezdése. J. Sztyepanov Moszkvában 1933-ban „A vallásellenes propaganda feladatai és módszerei” címmel megjelent művéből idézek:

„Állandó tudatában kell annak lennünk, hogy sohasem állhat elő olyan helyzet, amelyben a Kommunista Párt útjának csak egy kis részét is megtehetné bármilyen vallással együtt. A mi útjaink eltérnek valamennyi vallás útjától. A kommunizmus, ha következetesen elgondoljuk, nem fogadhatja be még a liberális protestantizmust sem, annál kevésbé a fekete ortodoxiának bármelyik alakját. Még a vaknak is látnia kell – ha ismeri a kommunista állam elgondolását –, hogy végeznünk kell a csuhásokkal, és mindegy, akár protestáns pásztornak, abbénak, pátriarkának, ulemának, dervisnek, avagy római pápának nevezik is azt. Ezt a küzdelmet a végsőkig ki kell éleznünk és meg kell vívnunk. Ezt a harcot azonban nemcsak a papokra kell kiterjeszteni, hanem minden vallásra és az Istenre is, akár Jézusnak, akár Jehovának, akár Buddhának, akár Allahnak nevezik is.”

Nos, ez a szemlélet azonban nem az 1917-es szentpétervári forradalom gyermeke, hanem az 1789-es franciáé. Idézek egy régi „burzsoá”, „reakciós” tankönyvből, Pongrácz Kelemen karmelita atyáéból (Katholikus egyháztörténelem polgári iskolák számára, 1926):

„Az 1793. év október havában teljesen eltörülték a keresztény vallást Franciaországban. Az éveket nem számították többé Krisztus Urunk születésétől, a vasárnap megülését eltiltották, helyette minden tizedik nap pihenőnap volt. A templomokat bezárták vagy színházakká és istállókká alakították át. Törvényben mondották kik, hogy nincs Isten. A temetők kapujára azt írták: A halál örök álom. De a legelvetemültebb tettük az volt, hogy a párizsi székesegyház oltárára egy erkölcstelen nőt állítottak és mint az ész istennőjét, ocsmány dalokkal és szónoklatokkal ünnepelték. Aki pedig csak egy rosszalló szót mert szólani ezen dolgok ellen, vagy némi jelét mutatta annak, hogy hisz Istenben, halállal bűnhődött. A katolikus vallás gyakorlata nyolc évig szünetelt egész Franciaországban, kivéve Vendée tartományt, amelynek hős polgárai fegyverrel vívták ki maguknak azt a jogot, hogy katolikus vallásukat szabadon gyakorolhatták.”

Chobot Ferenc atya egyháztörténetében (Jézus Krisztus egyházának története, 1907) leírja továbbá, hogy 1792. április 6-án a forradalmi parlament betiltotta a reverenda viselését, 28-án pedig feloszlatta az összes vallási szervezeteket. Ám ezzel nem érték be a forradalmárok. Elrendelték, hogy „az egyes napokat nem szabad a szentekről, hanem állatokról, növényekről, szerszámokról kell elnevezni”, így például „Szent Ágoston helyébe a görögdinnyét tették, a karácsony helyébe kutyanap lépett”. Az 1794. november 3-i köztársasági rendelet továbbá minden templomot, egyházi épületet állami tulajdonúnak nyilvánított és lefoglalt. Szintén Chobot művében olvassuk:

„A német származású Cloots Anarchazis (Klotz báró) „az Úristen személyes ellenségének” indítványára kimondták, hogy „az ész vallása” mindenkire kötelező. A köztársaság második évében, brumaire hó 2-án (azaz 1793. november 10-én) Candeille balettáncosnőt „az ész istennőjévé” avatták. Fején tölgyfalomkoszorú és jakobinus sipka, vállain égszínkék köpeny volt, egyébként csak fátyol takarta. A párizsi tanács értékes hordszékre ültette és a küldöttség vitte a konventbe, hol Chaumette dicsőítő beszédet mondott, mely így végződik: „Ne ismerjetek el más istenséget, mint az észt, melynek legnemesebb és legtisztább jelképét itt látjátok”. Azután a Notre Dame katedrálisba vitték, oltárra helyezték, tömjént gyújtottak előtte és táncolva énekelték Chéniér szabadság-himnuszát. Ezt utánozták másutt is. Különös előszeretettel választottak ész-istennőkül olyan fiatal leányokat, kiknek szüleit vérpadra hurcolták. Végre még Robespierre is megsokallta a vad tivornyákat; 1794. március 6-án fényes beszédet mondott azok ellen, kik „az ateizmust prédikálják, hogy elnyomják a filozófiát és Isten ellen harcolnak, hogy a királyságot fölelevenítsék””. Cloost elítélték; a konvent június 8-án határozatilag kimondta, hogy van egy „Legfőbb Lény”, ennek tiszteletére legyen szentelve a tizedik nap s hogy az ember lelke halhatatlan.”

Igen, mintha a mai liberális őrjöngőkről olvasnánk. Hiába, már csak ilyen a forradalmak természete.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »