A TEK irányításával keresik a büntetés-végrehajtási szervezet Kis-Dunában elmerült két munkatársát

Egyelőre nem vezetett eredményre a büntetés-végrehajtási szervezet Kis-Dunában elmerült két hivatásos állományú munkatársa utáni kutatás – közölte kedden az MTI-vel a Terrorelhárítási Központ (TEK), amely a belügyminiszter kijelölése alapján a kutatást irányítja.

A közlemény szerint a speciális eszközök – a drón- és a szonártechnika – sem mutattak emberi életre utaló körülményt, ezért a víz alatti kutatást felfüggesztették.

A büntetés-végrehajtási szervezet, a rendőrség és a katasztrófavédelem munkatársai a felszínen és a part mentén továbbra is jelentős erőkkel keresik a 29 és a 34 éves szakembert.

Hírdetés

A TEK közlése szerint Rácalmáson, a Kis-Duna hídnál a Pálhalmai Büntetés-végrehajtási Intézet és a Márianosztrai Fegyház és Börtön egy-egy munkatársa – egy kutyavezető és egy kutyakiképző férfi – szolgálati ebek kiképzése közben, hétfő délelőtt 11 óra körül, eddig ismeretlen okból, a vízben elmerült.

A víz alatti kutatás, mentés munkálatainak megszervezését a TEK főigazgatója, Hajdu János a helyszínen irányította. "A TEK feladata – többek között – hogy megteremtse azokat a személyi, technikai és műszaki feltételeket, melyek mellett a búvárok a lehető legbiztonságosabban végezhetik a kutatást, amit a víz – felszínről részben nem látható – erőteljes sodrása és többirányú áramlása tesz rendkívül nehézzé és veszélyessé" – írták.

A kutatás tervezésébe, előkészítésébe és végrehajtásába a TEK koordinálásával a katasztrófavédelem munkatársai, a Havaria Katasztrófaelhárító Közhasznú Egyesület mentőbúvárjai és a dunaújvárosi speciális mentők kapcsolódtak be.

A történtek körülményeinek vizsgálatát a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Dunaújvárosi Rendőrkapitányság folytatja – olvasható a közleményben.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »