A tej áfájának csökkentésével enyhítenék a helyzetet

A tej áfájának csökkentésével enyhítenék a helyzetet

A tej áfájának csökkentését is tartalmazza az a javaslatcsomag, amelyet a Jobbik nyújtana be az Országgyűlésnek az ágazat megmentése céljából. Az Országos Kereskedelmi Szövetség is kész az együttműködésre, ám úgy véli: a piaci szereplők mellett az államnak is ki kell vennie a részét a hazai tejpiac talpra állításából.

Sikeres volt az egyeztetés, amelyet Magyar Zoltán, a Jobbik országgyűlési képviselője kezdeményezett a tejágazat képviselőivel – értesült lapunk. A felmerült számos probléma megoldására határozattervezetet dolgozott ki a párt, amelynek elfogadását kezdeményezi a parlamentben.

A tervezetben a következőkre kérnék a kormányt: a jelenlegi 18 százalékos szintről 5, illetve 7 százalékra csökkentse az érintett termékek áfaterhét, s tegyen mielőbb lépéseket a kirívóan alacsony hazai tejfeldolgozottsági szint jelentős javulásáért. Emellett a kormány szűrje ki hatósági intézkedésekkel a hazai polcokra kerülő tej és tejtermékek közül az áfacsalással érintetteket, és utasítsa arra a szaktárcát, hogy a hazai tejet és tejtermékeket népszerűsítő marketingkampányban erősítse a tudatos vásárlói szokások kialakulását. A Jobbik javaslatot tesz egy ágazati szövetkezeti modell létrehozására, és azt is szorgalmazza, hogy haladéktalanul kezdjenek tárgyalásokat az Európai Unió megfelelő szerveivel a közösségi szintű problémák feloldása érdekében.

A párt szerint új exportpiacokat kell keresni az orosz embargó, a közel-keleti konfliktus és a kínai felvásárlás csökkenése hatásának ellensúlyozására, s a kormánynak azt is fel kell mérnie, hogy miként tudna korszerű szakképzési és oktatási hátteret biztosítani az ágazatnak. Felszólítják a kormányt arra is, hogy vizsgálja meg: miként lehet azonnal kompenzálni a tej árának literenkénti 40-50 forintos zuhanását. A bajok orvoslására pedig egy úgynevezett „magyar tej és tejtermékek válságstábot” hozna létre az ágazat minden érintett szereplőjének részvételével.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) is kiáll a magyar tejpiac megmentéséért, miután áttekintette az április 4-i tehenes demonstráció során átadott petíciót. A szövetség úgy látja, még az idén – lehetőség szerint már júliustól – a jelenlegi 18 százalékról 5 százalékra kellene csökkenteni a stratégiai fontosságú tejtermékek (így a friss tej) általános forgalmi adókulcsát. Az OKSZ lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint tagvállalkozásaik elkötelezték magukat a magyar tejtermelők jelenlegi súlyos piaci helyzetének javítása mellett. Továbbra is elengedhetetlennek tartják ugyanakkor, hogy a termékpálya minden egyes szintjén jelenlévő piaci szereplők – így a termelőkön kívül a tejfeldolgozók, a nagykereskedők, a bolti, áruházi kiskereskedők –, valamint az állam is vállaljon szerepet a magyar tejpiac megmentésében. Egyebek mellett támogatják a jogszabályok ellen vétő piaci szereplők elleni szigorúbb és hatékonyabb fellépést, és a kereskedők készek a termékfejlesztésben is együttműködni a tejfeldolgozókkal.

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter pénteken Szolnokon egy gazdafórumon beszélt arról, hogy a tárca átfogó tejágazati stratégiát készített, amelyben áfacsökkentést is javasol, a dokumentumot a tervek szerint még áprilisban megtárgyalja a kormány.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 04. 12.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »