A tavalyi csúcs után bezuhant a múzeumok látogatottsága

A tavalyi csúcs után bezuhant a múzeumok látogatottsága

Az InfoRádiónak elmondták az igazgatók: a látogatottság a töredékére esett vissza, a működést azonban nem veszélyezteti a helyzet.

A Szépművészeti Múzeum forgalma 90 százalékkal csökkent tavalyhoz képest – mondta el Baán László főigazgató, aki szerint hasonló mértékű visszaesés történt minden nemzetközi léptékű múzeummal világszerte.

“Kontinensszerte 5-10 százalék a múzeumok látogatottsága a korábbiakhoz képest. Megszűnt a nemzetközi turizmus, a gyakoribb múzeumlátogató idősebb korosztály okkal nem mozdul ki, megszűntek azok a szervezett iskolai csoportok, amelyek vezetéssel látogatták a múzeumokat, és ellehetetlenültek az időszaki kiállítások is” – fogalmazott Baán László. Hozzátette: a nemzetközi műtárgyforgalom is megszűnt, a múzeumok nemcsak zárva tartanak helyenként, de kölcsönzési zárlatot is tartanak.

A bevételek is 80-90 százalékkal csökkentek a Szépművészetiben, de ez működési gondot nem jelent, mivel az idei évre kaptak állami segítséget. 2021 őszétől arra készülnek, hogy a korábbiakhoz hasonló évet tudnak szervezni a tőlük megszokott nagyívű időszakos kiállításokkal, amelyek költségesek ugyan, de a nagy látogatószám vissza is hozza a befektetett pénzt.

Nemzeti: a World Press Photo segít

A karanténidőszak lezárultával a Magyar Nemzeti Múzeum is látogatószám-visszaesést tapasztalt Berényi Marianna, a múzeum kommunikációs és közművelődési igazgatóságának főosztályvezetője szerint. Az elmúlt időszakban viszonylag jó volt a látogatottság, amit a vasárnap zárult World Press Photo-tárlatnak is köszönhetnek.

“A járványügyi szabályokat betartva közel teljes látogatószámot hoz a kiállítás”

– mondta. Ettől még jelentős bevételkieséssel kell szembenézniük, de egyelőre normál működésük megoldható az állami támogatásnak és a sikeres időszaki kiállításnak köszönhetően.

Hírdetés

Berényi Marianna azt is hozzátette, online csatornáikon a tavaszi karantén idején is sokakat elértek, erősítve a nemzeti identitást és az értékközvetítést.

PIM: az egyéni látogatókra figyelnek

Erlitz János, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) marketingvezetője 60-65 százalékos látogatószám-visszaesésről beszélt a tavalyi időszakhoz képest. A jegybevételkiesésben ugyanezt tapasztalták: a marketingvezető szerint igyekeznek kompenzálni a hiányt az egyéni látogatókra fókuszálva. Figyelnek a távolságtartásra, kötelezővé tették a maszkviselést, és mindenkinél testhőmérsékletet mérnek belépéskor.

A látogatókiesés a működést nem veszélyezteti, de

a PIM is igyekezett online jelenlétének növelésével kompenzálni a látogatók hiányát.

Jó év volt a tavalyi

A tavalyi évben összesen 11 563 000 jegyet váltottak a 700 magyar múzeum közel négyezer kiállításának valamelyikére. 1991-ben a 12 milliót haladta meg a vásárolt jegyek száma, azóta volt olyan év, amikor 8 millió fölé is alig emelkedett a látogatószám.

A tavalyi a 2006-os, hasonló adat utáni második kiemelkedően jó év volt,

az idei bizonyosan drasztikusan el fog térni.

Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »