Szent István király uralkodásának idejéből eredeztetjük a magyar vármegyéket, melyeket 1950-ben számoltak fel. A Tanácsköztársaság idején próbálták meg először eltörölni a vármegyerendszert, majd a kommunista államhatalomnak sikerült ezt ténylegesen véghez vinnie. A Magyarságkutató Intézet szerint üdvözlendő eredmény a megyék vármegyékké történő átnevezése.
A balassagyarmati Vármegyeháza az emlékhelyek napján (Fotó: MTI/Komka Péter)
A magyar közigazgatás alapját kilenc és fél évszázadon keresztül a vármegyék alkották, történetük nagy részében egyben az önigazgatás, az önkormányzatiság fontos összetevői is voltak – hívta fel a figyelmet ma megjelent tanulmányában a Magyarságkutató Intézet.
Emlékeztettek: A magyar nemzeti hagyományok tiszteletének jeleként az 1949-től Legfelsőbb Bíróságnak nevezett szerv 2012-ben visszakaphatta régi, történeti elnevezését, így ismét Kúriának hívjuk a legmagasabb bírói fórumot.
Szerintük a folyamat következő lépése a megyék vármegyékké történő átnevezése, a nemzeti hagyományokat fontosnak tartók számára üdvözlendő eredmény.
A Magyarságkutató Intézet ezzel együtt hangsúlyozta azt is, hogy a 2023-tól visszaállítandó vármegye elnevezés nem magyar sajátosság.
– Angol, kanadai, holland és dél-afrikai példák bizonyítják, hogy a hagyomány tisztelete, az összetartozás tudatának erősítése, a nemzeti szuverenitás hangsúlyozása egyben civilizációs és kulturális érték, a demokratikus intézményrendszer erősítésének eszköze is – hívták fel a figyelmet.
A vármegyékről azt írják, hogy még Szent István előtt alakíthatták ki az előképeiket: Valószínűleg még Árpád korában, az Árpád által a vezéreknek vagy nemzetségeknek adományozott területi egységek lehettek az alapjai az istváni vármegyerendszernek, melyek a honfoglalás korában még családi-vérségi-nemzetségi alapon szerveződtek – fogalmaztak. Rámutattak arra is, hogy a vármegyék kialakulásában földrajzi tényezők is szerepet játszottak, gyakran igazodnak folyók vízgyűjtő területéhez vagy az Alföldön a folyók által határolt egységekhez.
Az újkorban 64 vármegye (63+Fiume) volt Magyarországon, melyek a következők:
A Magyar Királyság vármegyéinek térképe (Fotó: Wikipedia)
– A vármegyerendszer hivatalos kialakítását Szent Istvánhoz köthetjük, aki területi alapon szervezte meg az ország közigazgatását.
Minden vármegye központja értelemszerűen egy vár volt, melyhez tartozó birtokok alkották a vármegye területét. A vármegyék Magyarország teljes területét lefedték, a közigazgatás ezáltal mindenütt biztosított volt – foglalta össze tanulmányában a Magyarságkutató Intézet.
Rámutattak: azt nem tudjuk pontosan, hogy Szent István korában hány vármegye lehetett, viszont az valószínű, hogy nagyobb területi egységek voltak, tehát kevesebb vármegye lehetett, mint az újkorban – aztán a középkor folyamán aprózódnak szét ezen területi egységek, ahogy egyre több vár épül, egyre több vármegye is lesz.
Szent István korában valahogy így nézhetett ki a vármegyerendszer – melyeket egy nagyobb egység az egyházmegyerendszer nagyobb területi egységekbe tömörített:
Szent István csaknem ötven vármegyét szervezett meg, ezek területe és száma is változott a későbbiekben, de maga a rendszer beváltotta a hozzá fűzött reményeket, így tartósnak bizonyult.
A vármegye kifejezés már I. (Szent) László király törvényeiben megjelent. A harmadik könyv első fejezete így szól: … a király követe menjen minden vármegyébe és a kiket közönségesen őröknek neveznek, azok századosait és tizedeseit mind az alattok valókkal egyetemben összehiván, parancsolja meg nekik, hogy valakit tolvajság vétkében tudnak, valljanak reá; és ha azok, a kikre rávallanak, próbával akarják megbizonyitani ártatlanságokat, adassék meg nekik a próba.
A lovagkirály időben első, később mégis harmadik sorszámot kapott törvénykönyvének 1077 körülire datált szövege már a korábbi katonai feladaton is túlmutat, a vármegyét bíráskodási egységnek is tekintette.
– A tizedesek és századosok említése hierarchikus elrendezésre utal. A vármegye ekkoriban a király akarata érvényesítésének eszköze volt, ezért a XI–XII. században királyi vármegyének nevezzük – mutatnak rá.
A nemesi vármegyék
– A királyi vármegye átalakulását a XIII. század hozta el. A társadalmi változások a nemesi jogok kiformálódásához és az azt birtoklók erejének növekedésével ekkor értek meg a vármegyék átformálására. A változásokat a zalai szerviensek számára 1232-ben kiadott kehidai oklevél jelzi, ami egyben a királyi vármegye nemesi vármegyévé való átformálódását is mutatja.
A királyi fennhatóságot a vármegye élén álló megyésispán biztosította, de a nemesek által választott alispán szerepe a vármegye önkormányzatiságát jelzi – olvasható a publikációban.
Az Árpád-kor és a magyar Anjou-k letűnése után értékelődött fel a vármegye katonai szerepe.
I. (Luxemburgi) Zsigmond kezdeményezésére az 1397-ben a temesvári országgyűlésen elrendelték, hogy a földesurak vagyonának mértéke szerint kellett katonákat állítania – hívta fel a figyelmet a Magyarságkutató.
– Az oszmánok magyarországi hódításai idején a vármegyék képezték a védelem gerincét, a kiállított katonákon kívül a személyükben hadra kelt nemesek is ide gyülekeztek. Az egyes végvárak katonáinak ellátása, karbantartása és építése erre kijelölt vármegyék feladatát képezte, de a vármegyék saját katonasága is rendre részt vett az összecsapásokban – írták.
Hozzátették: a vármegyék identitásának alakulásában fontos sarokpontot jelentett az önálló címerhasználat XVI. századi elterjedése, illetve a vármegyei törvénykezés helyének állandósulása révén kialakuló vármegyei székhelyek megjelenése.
– A vármegyerendszer reformjának kérdése a XVIII. század második felében is felmerült. II. József radikális megoldással próbálta abszolutisztikus uralmi elképzeléseit megvalósítani. Rendeleti úton a vármegyéket 1785-ben tíz körzetbe osztotta be, amihez a következő évben három erdélyi körzet is csatlakozott. A vármegyei autonómia megszűnt, a választott tisztségviselők helyére királyi kinevezettek kerültek, a kerületek élén viszont olyan kiváló hazafikat találhatunk, mint Teleki Sámuel vagy Széchenyi Ferenc – mutatott rá a Magyarságkutató Intézet.
Ez a próbálkozás éppen a vármegyék ellenállása miatt omlott össze, mert nem természetes fejlődés eredménye volt, hanem felülről kényszerített rendszer. Kudarcát belátva II. József halálos ágyán ezt a rendelkezését is visszavonta.
– Az ország törvénykezésében a vármegyék nagyon fontos szerepet játszottak. A képviseleti országgyűlésekre vármegyénként küldtek követeket a nemesek. A diéta alsóházának többségét ezek a vármegyei követek alkották, akiknek rendkívül fontos szerepük volt a reformkori országgyűléseken.
Nemzetünk olyan nagyságait találhatjuk a vármegyei követek között, mint Deák Ferenc, Kölcsey Ferenc és Kossuth Lajos – írta a Magyarságkutató.
Felhívták a figyelmet arra, hogy az 1848-as polgári átalakulás a vármegyéket továbbra is a közigazgatás és az önkormányzatiság mellett a központi akarat érvényesülésének területi egységének tekintette.
A vármegyék erejét jól mutatja identitásképző szerepük, amely töretlen maradt hosszú évszázadokon keresztül.
– A vármegyék száma, területe többször változott, a tartós állapotot a kiegyezést követő rendezés hozta el, amely 1876-ban kezdődött és 1881-ben véglegesítette a 63 vármegyét és a magyar tengermelléket (Fiume). A vármegyéket a törvényekben ekkoriban már gyakran rövidebb formában, megyének nevezték a törvényekben is, ez azonban nem érintette a hivatalos elnevezést, az továbbra is vármegye maradt – szól a történelmi összefoglaló.
A Tanácsköztársaság törölte volna el először
– A vármegye erejét jól mutatja, hogy a Tanácsköztársaság 1919. június 23-án elfogadott alkotmánya további rendezésig a régi közigazgatási rendszert hagyta érvényben.
A szövegben a vármegye helyett a kerület, illetve megye kifejezés szerepel, de hivatalosan és a köznapi használatban a vármegye használata megmaradt – írta a Magyarságkutató.
Rámutattak: A vármegyék rendszerére a trianoni diktátum jelentős hatást gyakorolt. A közigazgatási beosztás figyelembevétele nélkül Magyarországra kényszerített diktátum következtében rendezni kellett a területi beosztást és a vármegyék székhelyét, amire 1923-ban került sor.
– A rendezés ideiglenes jellegét hangsúlyozva a töredékvármegyékből összevont új egységek neve után „közigazgatásilag egyelőre egyesített” megjelölést tettek. A Magyarországhoz 1938 után visszakerült területeket ebbe a rendszerbe illesztették be. Az 1945-ben felállt Ideiglenes Nemzeti Kormány rendeletben állította vissza az 1938-as állapotot, egyben megszüntette az ideiglenességre utaló megnevezést – foglalták össze.
A vármegyerendszert végül a II. világháború után Magyarországon állandósuló kommunista államhatalom szüntette meg ténylegesen. Ahogy a Magyarságkutató Intézet tanulmányában fogalmaznak: A szovjet mintára megalkotott 1949. évi XX. törvény, a kommunista alkotmány, hivatalos nevén a Magyar Népköztársaság Alkotmánya V. fejezete rendelkezett az új államhatalmi berendezkedésről: „29. § (1) A Magyar Népköztársaság területe államigazgatási szempontból megyékre, járásokra, városokra, községekre tagozódik.”
A vármegye elnevezésének megszüntetésével együtt az önkormányzatiság is sírba szállt a vörös csillag árnyékában. – jegyezték meg.
Magyarságkutató Intézet
A szavak dallama
Olvasom: nem egy ellenzéki politikus felhorgadt a kormánymegbízottak főispánra visszakeresztelése és a vármegyerendszer újbóli bevezetéséről szóló üdvös ötlettől.
Holott mindez nem csupán helyénvaló, hanem annyit tesz, hogy az ország előremegy azon az úton, ahol a nemzeti hagyományok ápolása fontos, ahol mindazt, ami nemes, jóravaló, patinás, ám a kommunisták eltöröltek, igyekszik visszaemelni.
Hallgassuk csak a szavak zenéjét: kormánymegbízott –ez valami állami tisztségnek hangzik.
Főispán – ennek egy darab haza a dallama.
Aztán Szécsi Miklós, a felső-lindvai,
Szudár, Bánfi, Német, a két kanizsai,
Szécsenyi Miklós, a nógrádi főispán,
Bátori, Pohárnok és Butkai István.
De ki győzné sorra megnevezni őket,
Nem mondom, egyenkint, de csupán a főket?
Mindenik a maga zászlóalját hozza,
Ezrével, vagy amint fel van rájok osztva.
– Aranyt olvasni is egy darab haza, ajánlom is jó szívvel minden olvasónknak a nyárra.
A helyzet az, hogy az ispánok, a vármegye még a szocializmus alatt is velünk élt, költészetünkben, a gyerekmesékben.
Amit Prónay Dezső egykor írt, az ma is igaz: „Vármegye alatt sem értjük egyedül az ország meghatározott területét. A vármegye, igenis, jelent intézményt is, és pedig egyik legősibb intézményünket. A vármegye, mint intézmény, egykorú a magyar királysággal. A hagyomány Szent Istvánnak tulajdonítja az ország területének vármegyékre való fölosztását. Mint minden régi intézmény, természetesen ez is átalakul.”
Főispán volt ilyen is, olyan is. Volt, aki semmiségért megverette a parasztot, volt, aki fizetette saját zsebből tanítását a talentumos szegény gyereknek, volt olyan is, mint a tragikus sorsú Reök Antal, Szabadka főispánja, aki igyekezett megmenteni dédapámat, ám nem járt sikerrel, elvitték a város egykori virilistáját is a haláltáborba, és útközben verte agyon puskatussal egy gazember.
Főispán legyél, az az első ember a városban – emlékszem erre a mondatra valamelyik népmeséből, amit nagymamám mesélt nekem, s amikor megkérdeztem, ki is az, akkor beszélt Reök úrról is.
Az ispán szó vélhetően a szláv nyelvcsaládból került hozzánk, írja a Zaicz-féle Etimológiai szótár, vagyis magában hordja Közép-Európa és annak magja, hazánk teljes történetiségét, sokszínűségét, szerteágazó gyökérzetből összetartó lombkoronával büszkélkedő ezeréves törzsét.
Tekintetes nemes Abaúj vármegye örömünnepére– így ír Batsányi:
…S figyelmezvén mindég okos tanácsára,
Tégy meg vele mindent hazád közjavára.
A kommunizmussal kiirtott hagyományok természetes visszaépítése a nemzet életébe nem ellentétesek az innováció, a legmodernebb tudományterületek támogatásával, hanem a közjót szolgálják. Fogunk még mi vármegyéken átszelve utazni önvezető autóval a pannóniai fennsíkon olyan betegségek ellen is védve, amelyekre ma még nincs gyógyszer.
A nevetség a mai háborgásokban – amit sok fog még követni, butaságból, divatból – az, hogy a felhorgadók zömét valószínűleg nem zavarja, amikor az Egyesült Királyságban látja a tradíciókhoz való szép ragaszkodást.
Igaz, hogy a főispáni asztaloknál nem ültek queerek, akik megtárgyalták, hogy a legújabb woke trend mit enged és mit tilt, de ezt talán elnézhetjük nekik.
Nyelvében él a nemzet, ha pedig nem „társadalmi folyamatok”, nem a „népbiztosok tanácsa”, hanem nemzet megerősítése a cél, akkor annak tükröződnie kell a nyelvben is.
S van még néhány hely, ahol szintén akad tennivaló: az ország történeti tudatát éppúgy, mint a családi emlékezetét átszövik a végvári vitézek, kurucok, huszárok, negyvennyolcasok históriái. (S persze a pesti srácoké vagy épp a szocializmus későbbi ellenállóié, avagy a tragédiák, a soá és a kommunizmus áldozataié.)
Így hát természetes, hogy a modern hadieszközök és a XXI. századi hadtudomány mellé szépen illeszkedik a hagyományok visszaemelése kifejezésekben, szokásrendben, ruházatban a honvédelemben is.
Üdvözlendő lenne az egykori várak műemléki felújítása, élő, kulturális közösségi hellyé való formálásuk – amelyért a várnagyok felelnének.
Jó lenne olyan erőteljes tájképvédelmi szabályozórendszert kialakítani, amely megakadályozza a tájidegen dobozházak terjedését, a vidék épített örökségének motívumainak felhasználását a legtöbb területen kötelező erővel írja elő új házak építésénél is.
A sor folytató bőséggel ugyanehhez a gondolati irányhoz idomulva. S persze a vármegyében is lehet jó és rossz döntéseket hozni, a főispán is lehet olyan, aki „ördögnek magát ajánlotta, és menkővel üttette magát”,avagy a közügyeket derekasan intéző tisztségviselő.
Ami bizonyos: a rendszerváltás után bő harminc évvel rég megérett rá az idő, hogy a négy sarkából kifordított országban a nemzet hagyományait erősítő kezdeményezések ekként is testet öltsenek.
Aki ezt kiötölte, ép ésszel nem gondolhatta, hogy ebből is zsörtölődés lehet, de most Adyval szólva a dolga:
Kereste vagy nem kereste,
De harcolni kelletett. –bármilyen nevetség is, hogy ebben sem lehet természetes közmegegyezés.
Petri Lukács Ádám
A szerző tanácsadó, közíró
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
