A szokásosnál kevesebben vettek részt az országos cigánybúcsún szeptember 18-án, vasárnap Máriapócson, a nemzeti kegyhelyen azonban így is megélénkült az ezernél is több zarándok jelenlétének köszönhetően. A Szent Liturgiát Kocsis Fülöp érsek- metropolita végezte.
Ki családostul, ki baráti társaságban, mások szervezetten, busszal érkeztek. Csecsemők, kisgyerekek, fiatalok, fölnőttek, idősek – különböző élethelyzetből, különböző viselkedéskultúrával, különböző anyagi háttérrel. Az ok, a cél azonban mindannyiuknak egy volt: találkozni az általuk csak Szűzanyaként emlegetett máriapócsi Istenszülővel.
A cigányok hitében különösen fontos szerepet tölt be az Istenszülő. A család támasza, aki mindig otthon van, ugyanis a családanya; az apa vagy nem él velük, vagy sokat van távol a családtól. Ezért alakult ki bennük szoros érzelmi kötődés mindannyiunk Édesanyjához, az Istenszülőhöz, akit buzgón dicsőítenek.
Ezért is oly fontos még a legszegényebb cigánysoron élőknek is, hogy kevéske pénzükből félrerakva évente legalább egyszer ellátogassanak hozzá.
A bazilika mögötti szabadtéri oltárnál kezdődött el a Szent Liturgia keresztfelmagasztalás búcsúján, mely hagyományosan az országban élő cigányok búcsúja is egyben.
„Kíváncsi vagyok, lesz-e eső. Elvileg pont a szent Liturgia idejére várható” – mondtam a mellettem álló úrnak. „Nem lesz itt eső, a Szűzanya van velünk, ki lehet ellenünk? A Szűzanyához jöttünk, meg Jézushoz, nem engedi, hogy elázzunk!” – mondta magabiztosan.
A Szent Liturgiát Kocsis Fülöp érsek-metropolita végezte a cigánypasztorációban részt vevő görögkatolikus atyák, Balázs József mezőszemerei plébános és a kongói Albert Ngamba Mungwala verbita atya közreműködésével.
Szentbeszédében a főpásztor a galatákhoz írt levél elhangzott szakaszáról beszélt: „Egy ember sem igazul meg a törvény cselekedetei alapján, hanem csak a Jézus Krisztusba vetett hit által.”
Vajon mi a fontosabb? A cselekedet, vagy az imádság? Ki fog-e feljutni a mennyországba, aki sok jót cselekszik, vagy aki sokat imádkozik? – tette föl a kérdést Kocsis Fülöp. – Kézenfekvőnek tűnik a válasz, hogy az, aki több jót tesz, mert hiába imádkozik valaki, ha közben nem szereti felebarátját, és nem tesz sok jót.
Szent Pál azt mondja, hogy nem a törvény szerinti tettek fognak megigazítani bennünket, vagyis, hogy nem a cselekedetek visznek föl minket a mennyországba.
A jótettek önmagukban nem visznek a mennyországba – hangsúlyozta a metropolita. – Akkor vajon a sok imádság? Nem. A mennyországba egyedül Jézus Krisztus tud minket befogadni. Mindnyájan, akármennyit imádkozunk, akármilyen sok jót teszünk, a mennyországot csak ezek által nem érdemeljük meg. Márpedig oda törekszünk. Akkor hogyan juthatok a mennyországba? Ha Jézus kinyújtott kezét megfogom, és ő fölemel.
Ő fölemel, és amikor odakerülünk a mennyország kapujába, megkérdezi: Segítettél-e az éhezőnek? Adtál-e ruhát annak, akinek nincs ruhája? Befogadtad-e azt, aki hajléktalan volt? Meglátogattad-e, aki börtönben volt, vagy beteg volt? Úgy is föltehetné Jézus a kérdést a mennyország kapujában: Fölismertél-e engem az éhezőben, a szomjazóban, a hajléktalanban, a betegben, a börtönben levőben? Mert ott voltam.
Csak a hívő ember ismeri föl, hogy Jézus ott van bennük. Mert Jézus ott van minden emberben; minden élethelyzetben, életem minden szakaszában, minden pillanatában. Ha hiszek, akkor meglátom őt, megfogom a kezét, belekapaszkodom, vele élek. Ezért csak a hit üdvözíthet. Mert
Ezt a hitet kéri tőlünk, ebben akar erősíteni minket. Ezt a hitet kaptuk szüleinktől, nagyszüleinktől, és ez az a hit, amit tovább kell adni gyermekeinknek, unokáinknak – emelte ki Kocsis Fülöp.
Mitől hinne a következő nemzedék, ha rajtunk nem látja, hogy fontos nekünk Jézus? Mitől fog imádkozni, ha rajtunk nem látja, hogy mindennap beszélgetünk Jézussal? Mitől fog a szentségekkel élni, ha nem látja rajtunk, hogy életünk legfontosabb feladata, hogy Jézus Krisztushoz közel kerüljek a szentségeken keresztül, az imádságon keresztül?
Máriapócsra főként azért jövünk, hogy erősödjön a hitünk. Mária azért ad nekünk csodákat, hogy ezeken keresztül erősítse hitünket. Csodák ma is történnek, Isten mindig segít, de ezt csak a benne hívő ember veszi észre. Isten mindig velünk van. Hitet kér tőlünk, mert ezen keresztül tud minket üdvözíteni.
Szeretném, hogy mindenki, aki ma eljött erre a búcsúra, hitében megerősödve menjen el.
Imádkozom, hogy olyan hittel megerősödve térjetek haza, hogy azoknak is továbbadjátok, akik nem lehettek itt ma velünk – mondta a főpásztor. – Adjátok tovább, hogy Jézus nélkül nincs élet, hogy Jézus kezébe mindnyájunknak bele kell kapaszkodnunk. Gyermekeinknek, unokáinknak, szomszédainknak, barátainknak, ismerősöknek és ismeretleneknek, mindenkinek el kell mondani, hogy
Ezért kell hinnünk benne, és hozzá igazítanunk az életünket. Mert hiába mondom, hogy hiszek Istenben, ha ez a tetteimben nem látszik; hiába határozom el, hogy segíteni fogok mindenkinek. Nem lesz erő hozzá. Mert ezt csak Jézus tudja megadni, s ezért kell imádkozni.
Minél többet imádkozni, minél több jó cselekedetet tenni, de azért, mert ezzel Jézus iránti szeretetemet fejezem ki. Jézus szeretni, annyi, mint hinni és bízni benne. Fogjuk meg Jézus kezét, kapaszkodjunk bele, és mától fogva el ne engedjük! Meg fogjuk látni, hogyan vezeti az életünket. Kérjük tőle és édesanyjától, Máriától, hogy mi magunk, gyermekeink, unokáink és minden magyar és cigány testvérünk tudjon hinni a mindenható Istenben – fejezte be szentbeszédét a főpásztor.
A magyar és cerhári nyelven végzett Szent Liturgián a hodászi cigány egyházközség teljesített kántori szolgálatot, Sója Miklós bácsi tanítványa, Lakatos Sándor vezetésével.
A nagybemenet alatt már sötét fellegek gyülekeztek Máriapócs fölött, hamarosan el is kezdett esni. Előkerültek az ernyők, sokan az árkádok alatt kerestek menedéket. A már említett úr is elővette az esernyőjét, de mire fejünk fölé emelte, már el is állt az eső. „Látod? A Szűzanya! – mondta határozottan. – Mondtam, hogy nem engedi, hogy elázzunk!”
S az égi áldás rövidesen esőcsöppek helyett a kékre derült égből sziporkázó napsütés formájában szállt a búcsúsokra. Ilyen tavaszias időben került sor a Szent Liturgia után a kitüntetések átadására.
Kocsis Fülöp érsek-metropolita mindhárom egyházmegyéből egy-egy, a cigánypasztorációban dolgozó munkatárs munkáját ismerte el a megyéspüspökök és a munkatársak javaslata alapján.
A Miskolci Egyházmegye területén végzett lelkes cigánypasztorációs munkájáért, közösségépítő feladataiért, valamint a cigány közösségeinkben végezett hitoktatói tevékenységéért Kondás András selyebi parókus vált érdemessé a kitüntetésre.
A Nyíregyházi Egyházmegye kitüntetését Balogh István Herceg kapta, aki a Kántorjánosiban működő Tudás Háza oszlopos tagja; szívügye a közösségi házba betérő gyerekek sorsa, életkörülményeik javítása, tanulási előre haladásuk nyomon követése; szervezi és koordinálja a közösségi házban folyó munkát.
A Hajdúdorogi Főegyházmegye elismerésében Kósa Anita részesült, aki évek óta szerepet vállal a debreceni görögkatolikus roma szakkollégium munkájában; segíti a hallgatók toborzását, aktív részese az utánpótlásképzésnek, segíti és támogatja a hallgatók egyetemi képzésben való bennmaradását, és támogatja hajdúdorogi cigánypasztorációs munkát.
Szocska Ábel püspök személyes ajándékát és köszönetét Szabó Tamás helynök adta át Oroszné Obbágy Ritának, akinek tevékenysége nemcsak a máriapócsi tanodára, az ott lévő közösségre összpontosult, hanem hat éven keresztül koordinálta, szervezte a Nyíregyházi Egyházmegye cigánypasztorációs munkáját; összefogta azon közösségeket, akik az egyházmegyében a cigánysággal, a cigányságért tevékenykednek. A kitüntetett a Miskolci Egyházmegyében folytatja munkáját.
Elismerésésnek kihirdetését hangos üdvrivalgással fogadták a nyírkátai és tuzséri zarándokok, Oroszné Obbágy Rita ugyanis aktív segítője volt e közösségeknek.
Szöveg és fotó: Király András/Görögkatolikus Metropólia
Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
