"A szocializmus eltűnni látszik az 1956-os forradalomból"

Manapság mintha eltűnne a szocializmus 1956-ból, pedig a forradalom nemcsak egy embertelen, diktatórikus rendszerre mondott nemet, de azt a gondolatot is képviselte, hogy nem választható el egymástól az egyéni szabadság és a társadalmi igazságosság – fejtette ki Rainer M. János történész a forradalom 60. évfordulója alkalmából az egri Eszterházy Károly Egyetemen tartott konferencia nyitóelőadásán csütörtökön.

A magyar társadalom elutasította a létező szocializmust és ideológiáját, de a nemzeti függetlenség mellett jobbára reformkommunista követelések fogalmazódtak meg. Kapitalizmusról nem volt szó, és az állam gazdaságirányító szerepét, a tervezést, illetve a társadalmi tulajdont sem vetették el a forradalom napjaiban – mondta az 1956-os Intézet Alapítvány vezetője.

A politikai uralom formájának megváltoztatásán túl a forradalomban nem foglalkoztak a szocializmussal, a forradalom leverése pedig világossá tette az itt élők számára, hogy a létező szocializmus nem ideiglenes, hanem tartós berendezkedés, amely egész életüket meghatározhatja – mondta a szakember.

Az 1956-os forradalom hatására a szovjet rendszer presztízse világszerte számottevően csökkent, a nyugati baloldali értelmiség körében is, de ’56 nem változatta meg alapvetően a szovjet rendszert, csupán a stílusát. Az 1956-os forradalomtól nem vezet egyenes út 1989-hez – hangsúlyozta Rainer M. János.

Peternák Miklós művészettörténész előadásában azokról az utcai pénzgyűjtő ládákról beszélt, amelyekbe a forradalom napjaiban Budapesten adakoztak az emberek.

A korabeli tudósítások és fotók szerint a fővárosban legalább féltucatnyi ilyen nyitott láda volt, ahol a második szovjet megszállás előtti két napon, november 2-án és 3-án gyűjtötték a pénzt. Ilyen láda volt például a Moszkva – mai Széll Kálmán – téren, a Blaha Lujza téren, a Nyugati pályaudvarnál és az Oktogonnál.

A ládáknál elhelyezett feliratok szerint “Forradalmunk tisztasága megengedi, hogy ÍGY gyűjtsünk mártírjaink családjának” – idézte fel Peternák Miklós.

Bárány Balázs történész Marosán Györgyről szóló előadásában felvázolta a péklegénynek tanuló, már a második világháború előtt szakszervezeti vezetővé váló baloldali politikus életpályáját.

Marosán Györgynek, miután édesapját korán elvesztette, édesanyjával pedig konfliktusos volt a viszonya, egy hosszabb életszakaszában gyakorlatilag a munkásmozgalom volt a családja. Kezdetben szociáldemokrata volt, de a “munkásegységet” szorgalmazta – azaz a két baloldali munkáspárt egyesülését -, így a szociáldemokrata párt alelnökéből az 1948 júniusi egyesülés után a kommunista párt alelnöke lett.

Marosán Györgyöt 1950-ben az eredetileg szintén szociáldemokrata Szakasits Árpád államfő elleni koholt perben letartóztatták, és előbb halálra, majd életfogytiglanra ítélték, 1956 tavaszán került szabadlábra.

A forradalom kitörése után Marosán követelte a szovjet fegyveres beavatkozást. Állítólag azzal érvelt, hogy ha Horthy Miklósnak az első világháború után joga volt behívni román, csehszlovák és más idegen katonákat az ellenforradalom védelmében, akkor ő is igénybe vehet minden segítséget a forradalomért.

Marosán György az 1956-os forradalom napjaiban Kádár Jánoshoz csatlakozott, aki hasonló életutat járt be: szintén a munkásmozgalom volt a családja, az ’50-es években volt börtönben, nem volt moszkovita, de elismerte a szovjet rendszer mindenhatóságát. Mindketten szinte vallásosan hittek a marxizmusban és féltek a tömegtől, mert úgy vélték, hogy a nemzeti érzelmektől fűtött sokaság fasizmushoz vezet – fejtette ki Bárány Balázs.

A csütörtökön kezdődött háromnapos “1956 és a szocializmus: válság és újragondolás” című egri konferencia rendezője az Eszterházy Károly Egyetem és az 1956-os Intézet Alapítvány. A rendezvénynek 258 regisztrált előadója van: a történészek mellett szociológusok, pszichológusok, irodalom- és művészettörténészek, továbbá művészek, színházi és zenei szakemberek beszélnek az 1956-os forradalomról 80 különféle szekcióban.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »